White Lily ~ 11. fejezet

11. fejezet:

Valeria Perfidious és Maria de Fanfa

Irodalom és testnevelés között volt időm az ebédlőbe menni és elfogyasztani az utolsó pizza szeletet. A hátam mögül felmordult egy lány, valószínűleg ő is azt nézte ki, amit én.

-          Valami baj van?- fordultam hátra.

-          Egy elvetted az utolsó pizza szeletet, kettő az útban állsz. – jött a nem éppen barátságos válasz.

-          Szeretnéd? Mert akkor neked adom, amúgy sem vagyok éhes. – a gyomrom korgása megcáfolta ezt, de készségesen átnyújtottam a lánynak a tányérom.

-          Nem kell, edd csak meg.

Fogtam a tányérom és leültem a legtávolabb eső asztalhoz.

-          Leülhetek?- kérdezte a lány, aki az előbb mögöttem állt.

-          Felőlem.

-          Köszi. Amúgy Maria vagyok. – mutatkozott be.

Vöröses haja volt és szürke szeme. Kedves lánynak tűnt, bár kicsit ijesztő is lehetett mások szemében, a nem éppen kedves modora miatt.

-          Új vagy itt. – ez inkább volt ténymegállapítás, mintsem kérdés.

-          Igen. Kramisha vagyok.

-          Kramisha?- vonta föl a szemöldökét. Tetőtől talpig végigmért, amennyire az asztal engedte. – Hogy megváltoztál. Rég nem láttuk egymást.

-          Maria?- csak most tudatosult bennem, hogy kivel ülök szembe. – De te… Hogy… és… Téged elraboltak. Ez csak valamiféle álom.

-          Ez nagyon is a valóság, Kramisha. Elraboltak, mert azt hitték veszélyes vagyok. Bebizonyítottam, hogy nem és kész.

-          És ehhez el kellett telnie kilenc évnek. Mit csináltak veled, megkínoztak?

-          Semmit. Jobban mondva kipróbálták a képességeiket, meg ilyenek. És te?

-          Mit én?

-          Mit csináltál az elmúlt kilenc évben?

-          Tanultam.

-          És, hol voltál? Mit csináltál? Mindent harapófogóval kell belőled kihúzni?

-          Forksban éltem, és mint már mondtam tanultam. Körül voltam véve vámpírokkal és alakváltókkal. Csupa izgalom.

-          Vámpíroknál nevelkedtél? Én is. A Volturi-nál.

-          Volturi?

-          A vámpírok királyi családjának tartják magukat. Mondjuk úgy, hogy Ők a vámpírok rendőrsége. Nem gondoltam volna, hogy itt találkozunk újra. Az igazat megvalva nem is reménykedtem benne, hogy még találkozunk. Azt hittem, hogy Téged elkaptak és megöltek.

-          Edward megmentett. Aztán örökbe fogadtak és elköltöztünk Forksba.

-          És most? A családoddal ideköltöztetek?

-          Nem. A férjemmel élünk itt.  – erőltettem mosolyt az arcomra.

-          A férjeddel? Kram, én nem tudtam… Ne erőltesd, úgysem veszem be. – húzta fel a szemöldökét. – Valami nem stimmel azzal a fickóval.

Ráhagytam. Nekem az is bőven elég volt, hogy láthattam Őt még egyszer.

Otthon Valeria már várt rám. Kedves volt, szokatlanul kedves. Leültetet az étkezőbe és rögtön hozta is elém a pirítóst. 

-          Valeria, már bent ettem.

-          Tudom, de én úgy értesültem róla, hogy a várandós nők többet esznek. Ezért is készítettem el a kedvencét.

-          Hát legyen.

Jóízűen megettem, egy morzsácskát sem hagytam a tányéron.

Megfürödtem a vízben, amit Valeria gondosan előkészített. Jól esett a törődés.

Joe éppen akkor lépett be a szobába, amikor én kimentem a fürdőszobából egy törülközőbe csavarodva.

-          Szia!- húzott magához közelebb és egy csókot nyomott a számra.

-          Szia. Hogy telt a napod?- kérdeztem.

-          Jól. És a tiéd?

-          Elmegy.

Lefeküdtem az ágyba. Joe mellém feküdt, miközben én megpróbáltam közelebb kerülni hozzá.

A testem hihetetlenül forró volt. Ezt nem csak én éreztem meg, mert Joe keze már a homlokomon volt.

-          Kramisha, neked lázad van. – próbált felkelteni, de én akkor már rég aludtam.

Pár hét elteltével kicsit kábán keltem fel. A szememet bántotta az éles fény. A hasam hihetetlenül fájt.

Joe nem volt mellettem és Valeria sem volt már a régi. Mogyoróbarna szemei helyett vérvörös szemek helyezkedtek el az arcán. Cseppet sem volt kedves.

-          Semmi esélyed sincs ellenem. – mondta nevetve. – A gyereked meghalt, te pedig nem kellesz Joe-nak. Tudod, sajnállak. – tovább nevetett.

-          Mi? Mi van a gyerekemmel? Ne! – sírtam. Hogyne sírtam volna, amikor elvesztettem a gyermekem?

Az életem gyökeresen felfordult. Eddig nem tudtam, hogy Joe-nak milyen cégei vannak, de miután felépültem az egyiknek az ,,alkalmazottja” lettem. És nem a híres Johnson cégbe vett fel. Volt egy titkos cége. Lányokat futatott, olyan lányokat, akik másként éhen haltak volna. Ilyen sorsra jutottam én is. Az elején még ellenkeztem, de miután az egyik kuncsaft megütött, már nem mertem ellenkezni.

Miután lelkileg is megerősödtem már tudtam, hogy hogyan rejtőzzem el és ne keljen férfiak kívánságát teljesítgetnem.

Esténként eljártam bulizni, kikapcsolódásként. Egyik éjszaka túl sokat ittam. Alig láttam el az orromig, de szerencsére – vagy nem – egy férfi segített kimenni a friss levegőre. Elkezdte csókolgatni a nyakam és nem engedett el…

Másnap a saját ágyamba voltam...

-          Joe, én nem maradok itt többet. Elköltözöm.

-          Mégis hová mész?

-          Nem mindegy neked?

Esténként eljártam bulizni, kikapcsolódásként. Egyik éjszaka túl sokat ittam. Alig láttam el az orromig, de szerencsére – vagy nem – egy férfi segített kimenni a friss levegőre. Elkezdte csókolgatni a nyakam és nem engedett el…

Másnap a saját ágyamba voltam.

Kisétáltam az ajtón és ezzel lezártam eddigi életem. Az egy kicsit gyanús volt, hogy Joe még csak utánam se jön, de nem foglalkoztam vele, bár megtettem volna. Bár tudtam volna, hogy Joe figyeltetni fog.

Az iskolát otthagytam és helyette kerestem valami egyetemféleséget. Tudtam annyira dolgokat – és képes voltam emlékezni rájuk -, hogy felvegyenek az orvosira. Minden olyan gyorsan történt, szinte kicsúszott a talaj a lábam alól. A sodrás csak vitt magával, én pedig éltem a monoton kis életem.

Reggel felkelés, mosakodás, iskola, ebéd otthon, házi feladat megoldás, vacsora, TV nézés, zuhanyozás vagy fürdőzés és végül alvás.

Semmi nem változott egy ideig, talán csak néha kihagytam a TV nézést, fürdést és helyette aludtam.

Csak azon az éjszakán járt az eszem. A rémisztő az volt benne, hogy soha addigi életembe nem éreztem még magamat annyira biztonságban, mint Vele, Akkor.

Az iskolában mindig arra gondoltam, hogy Edward és Apa biztosan büszkék lennének Rám.

Milyen más lenne, ha Edward itt lenne… Biztosan kiolvasná a fejemből, ha egy fiú megtetszik, vagy ha nem tudok valamit. Biztosan segítene.

És akkor már három orvos lenne a családban. Aztán lehet, hogy még gyorsan elvégezném a z építészetet is, hogy Anyu se legyen egyedül.

Az iskolából hazafelé tartottam, amikor elment mellettem az ismerős ezüst Volvo. Nem vett észre. Aztán neki mentem egy fiúnak, vagyis inkább férfinak. Gyönyörű csokoládébarna szemei megigéztek, de én már láttam ezt a szempárt valahol… Akkor éjszak Ő volt, Ő volt… Nate…

Egy könnycsepp hullott le a földre és ez elég is volt ahhoz, hogy eláruljam magam, ám Nate nem vette észre. Megrántotta a vállát és tovább ment.

Senki sem ismert fel.

A haza út szokatlanul csöndesen telt, a gondolataim csak Nate-n jártak. Lehet, hogy mindenki elfelejtett?- kúszott be egy nyugtalanító gondolatocska a fejembe.

Ma még el kellett mennem a hivatalba. Sok kutatás árán, de végül megtaláltam az anyakönyvi kivonatom. Megtudtam, hogy mi volt a teljes nevem és az volt vele a tervem, hogy egy új anyakönyvet készítetek. Nem lesz többé olyan, hogy Kramisha Cullen Johnson – bár a házasság kötés miatt maradok Cullen Johnson.

A hivatalban szerencsére készségesen teljesítették, amit kértem.

Nem költöztem el, viszont nem kerestem a társaságot, kivéve az iskolában.