12. fejezet:
Liliána
Witte
(Esme szemszög)
/80
évvel később, azaz 2024/
Sok
minden történt velünk az elmúlt években. Született egy csodálatos unokám, akit
nagyon szeretek.
Edward
és Bella még mindig nagyon boldogok. Carlisle-lal, pedig megpróbáltuk
elfelejteni Őt.
Renesmee,
már férjhez ment, amit Edwardék nem néztek jó szemmel. Persze ez természetes
reakció volt, mert Jacob mégis csak egy alakváltó. Véleményem szerint Edward
csak egy alakváltóval állt jó viszonyba. Talán az egyetlen átok az, hogy nem
felejtünk el semmit.
-
Esme, megint Rajta gondolkodsz?- szakított ki a gondolataim közül Edward.
-
Minden évben. Március másodika van. – sóhajtottam.
-
Esme, Kramishának biztosan nagyon jó élete volt. Lehet, hogy még unokáid
is voltak.
-
Neked nem kéne iskolába menned? Szerintem elég, ha csak Bella hiányzik.
-
Oké, majd délután jövök. – puszilt meg, majd távozott.
Egész
nap Kramisha szobájában ültem. Az évek során semmit sem változott, nem nyúltunk
hozzá. Néha-néha kitakarítottam, de többre nem tellett Tőlem. Még soha nem
néztem meg a fiókokat, de ma valami rávett.
Egy
naplót találtam benne. Az első lapon ez állt:
,,Ha egyszer születik egy lányom biztosan
Anne-nak fogják hívni, Anyuról. Majd úgy nevelem, ahogy Anyu engem.
Ma olyan szép virágot kaptam Edwardtól és
Aputól. Fehér liliomot, ami nagyon ritka. Lehet, hogy Anne Liliána lesz a neve
a lányomnak. Olyan boldog vagyok. J”
Nem
is tudtam, hogy Kramisha naplót írt. És milyen szépen rajzolt… A lap szélén egy
gyönyörű liliom volt kézzel rajzolva.
Edward
engem nézett az ajtófélfának dőlve.
-
Itt van az egyik osztálytársam. Rómeó és Júliát kell feldolgoznunk
párban. Gondoltam szólok. – odanéztem és Edward mellett egy barna hajú, csinos
lány állt.
-
Jó napot!- köszönt kicsit félősen.
-
Szia! Esme vagyok, Edward anyukája. – nyújtottam felé a kezem.
-
Liliána, Liliána Witte. – rázott velem kezet. Meg sem lepődött a hidegen.
Kicsit
zavartan nézett be a szobába. Edwardra néztem, összehúzott szemöldökkel
figyelte a lányt.
Utoljára
akkor viselkedett így, amikor megismerkedett Bellával és nem hallotta a
gondolatait.
-
Igen, Anya. Eltaláltad.
-
Ez kinek a szobája?- tette fel a kérdést Liliána.
-
Kramisháé az első lányomé. – feleltem.
-
Bocsánat a kérdésért, de a lánya már nem nőtt fel? Az ágy, meg a fal színe.
– kirázta a hideg. – Lehet, hogy valaki szereti a rózsaszínt…
-
Ha fényben van, akkor látszik, hogy halványpiros és nem rózsaszín. –
mondta Edward a kelleténél egy kicsit idegesebben.
-
Hát, nem igazán volt kihasználva ez a szoba, legalábbis az ágy biztosan
nem. – mondta nevetve a lány, nevetése csilingelő volt. – Jaj, ne legyél már
ennyire keserű, Edward! Élvezd egy kicsit az életet. – fiam megforgatta a
szemeit. – Legalább tegyél úgy mintha nem zavarna, hogy itt vagyok. Haza is
mehetek, hidd el, ismerem a történetet.
-
Minden lány ismeri a történetet. – mondta foghegyről a fiam.
-
Téged nagyon zavar valami.
Elmondod nekem is?
-
Inkább készítsük el azt a feladatot.
-
Ha szeretnéd, megcsinálom gyorsan aztán haza megyek és átírom szépen.
Úgysincs eltörve a kezem. – mosolyodott el sejtelmesen.
-
Edward, hát egy napot nem megyek, és Te máris találsz helyettem valaki
mást?- jött be a szobába Bella.
-
Csak tanulunk, illetve tanulnánk. Ha Liliána végre jönne.
-
Szia, Liliána! Bella vagyok. – mosolyogott a lányra.
-
Valamiért, ki tudja, miért nem szeretem, ha valaki ennyire búskomor.
Bella szeretnél egy kicsit ,,lazább” barátot?- kérdezte Liliána.
-
Edward mindig is sokat aggodalmaskodott. Jó lenne egyszer felszabadultnak
látni. – bólogatott egyetértően Bella.
-
Edward, azt akarom, hogy ma egy kicsit boldogabb legyél!- nézett Edward
szemébe a lány.
Úgy
éreztem magam, mint egy kívülálló, de mégse tudtam elmenni Liliána közeléből.
Meg akartam ismerni, mert nem úgy tűnt, mint akit otthon várnak.
Sápadt
volt és, mintha egy kicsit sovány lett volna ahhoz képest, hogy deréktájba egy
kicsit erősebb volt.
Megcsörrent
a telefonja és egy bocsánatkérő pillantás kíséretében felvette a telefont, majd
kisétált a szobából. Csak őt hallottuk, azt akivel beszélt már nem.
-
Igen?
-
…
-
Jaj, ezt elfelejttettem. Mikor indulsz?
-
…
-
Értem, akkor a lehető leggyorsabban készítem el a feladatot.
-
…
-
Miii? Ne! Mégis mit mondok?
-
…
-
Nagyon vicces vagy.
-
…
-
Várj, megkérdezem.
A
telefont a vállára szorította és úgy jött vissza a szobába.
-
A barátomnak a húgára most mi vigyázunk, de a barátomnak el kell mennie.
Viszont én meg nem érek oda. Esetleg nagy gond lenne, ha addig, amíg én megírom
a feladatot, itt lenne? – hadarta el egy szuszra.
-
Milyen idős?- kérdeztem.
-
Hat éves.
-
Szerintem semmi akadálya. – mondtam, Edward is beleegyezően bólogatott.
-
Köszönöm. Hallottad?- szólt bele a telefonba. – Oké. Szeretlek.
Liliána
karon ragadta Edwardot és elkezdte húzni. Úgy ment előre, mintha tudná, hogy
merre van Edward szobája.
Fent
voltak Edward szobájában és csak a feladatra koncentráltak. Miután készen
lettek lejöttek.
-
Készen is vagytok?- kérdeztem.
-
Igen, gyorsan írok.
Liliána
a bejárati ajtó felé nézett. Nemsokára megállt az ajtóban egy hatéves kislány.
Liliána elé sietett.
Kézen
fogva léptek be a nappaliba.
-
Mutatkozz be!- szólt rá Liliána a kislányra.
-
Nicole Anne Call vagyok, de mindenki csak Nikkinek hív. – mondta, de nem
nézett fel.
-
Nikki. Szép név. Mit szoktál csinálni otthon?- kérdeztem.
-
Zongorázni. Vagy a kertben játszani a kutyusunkkal. – nézett Liliánára.
Liliána egy pillanatra megfeszült. – Nincs büntetés, vagy elmondom Nate-nek a
titkod.
-
Te most zsarolsz engem?- kérdezte Liliána és megfogta Nikki karját.
-
Nem. Én csak egyezséget ajánlok. És elegem van, hogy mindent megtiltasz
nekem. – tört ki Nikki. – Nem csinálhatom ezt, nem csinálhatom azt. Maradjak
csöndben… Elegem van. Hidd el, érettebb vagyok a koromnál és abból is elegem
van, hogy kábé háromévesként kezelsz. – ordított.
-
Menj ki!- mondta Liliána.
-
Nem!
-
Azt mondtam, hogy menj ki!- most már Liliána is dühös volt. Még soha sem láttam
ilyet. Látszott Liliánán, hogy nem rosszindulatú, csak még fiatal egy
gyerekhez.
Nikki
lehajtott fejjel fogta Liliána kezét. Leült a nappaliba a kanapéra és nem
mozdult.
-
Elnézést, az előbbi viselkedésünkért.
-
Lil! – Nikki rettegve figyelte a TV-t.
Az
egy hónappal ezelőtti eseményre mindenki emlékezett. A fiatalabbik Joe Johnson
halálát lelte abban a balesetben, ami a bíróságon történt. Az épületben
gázszivárgás volt és még valaki rá is gyújtott. Megtörtént a katasztrófa… Joe
Johnson soha többé nem került elő.
-
Mint sokan, mi is gyászolunk
ezen a napon. Joe Johnson éppen a házasságát próbálta megmenteni, amikor az
épület kigyulladt. Voltak, aki megérezték a gázszivárgást és volt olyan, aki
mielőtt kigyulladt volna az épület még befutott. Az egyik ilyen személy Lizzie
Johnson volt, és Ő sem tért vissza. Az rejtély, hogy a feleség, hogyan élte túl
ezt az egészet, de egyetlen kórházba sem volt hajlandó elmenni. Megtudtuk, hogy
a Johnson Cégnek ezentúl Valeria Perfidious lesz az igazgatója, aki még ismerte
az idősebb Joe Johnsont is.
Attól
féltünk, hogy Liliána abban a pillanatban fog felrobbanni.
-
Megint én vagyok a rosszfiú. – tört ki belőle.
-
Valeria… - suttogta maga elé Nikki.
Többé
nem volt kérdés. Ezzel a családdal nem stimmelt semmi.
-
Ha ide jön, én megölöm. – mondta Liliána, miközben magához ölelte Nikkit.
-
De te sosem ölsz, és ezt Ő is tudja.
-
Megölte a gyerekem, és most a Te életedre akar törni. Szerinted hagyom én
ezt? Szeretnék kérni valamit. – fordult felénk.
-
Mit akarsz?- sziszegte a fogai közül Edward.
-
Vigyázzatok, Nikkire!- kért meg minket.
-
Miért, mire készülsz? Oda mész a Johnson céghez és megölöd?
-
Nem. Mert Valeria itt van.
Nyomott
egy puszit Nikki feje búbjára, majd kiment a házból.
-
Hát, akkor én most itt maradok.
-
Szeretsz zongorázni?- kérdeztem.
-
Igen. Anyu tanított meg.
-
Gyere velem. – mondta Edward és megmutatta a zongoráját.
Edward
és Nikki is zongorázott.
-
Szuper, pedig volt egy naplóm. – szólalt meg hirtelen Nikki. – Valeria
felgyújtotta a házunkat.
-
Honnan tudod?- kérdezte Edward.
-
Anyu terhes és érzem a kicsik és ezáltal anya érzéseit. A másik meg, hogy
hallom a gondolataikat, mert az egyikük hallja mások gondolatait…
-
Az anyukád? Ki az anyukád?- állt le Edward keze is a billentyűkön.
-
Nem szabad elmondanom. – kapott a szája elé Nikki.
-
Nem fogjuk neki elmondani.
-
Hát, jó. Liliána az anyukám és nem vagyok apu testvére.
-
Az apukádat, hogy hívják? – kérdeztem.
-
Jonathan Call.
És
akkor, mint egy kirakós összeállt a kép. Hiszen a naplóban is ott volt. Ha lesz
egy lánya, úgy fogják hívni, hogy Liliána.
Carlisle
hazaért és meglepődve fogadta, hogy Nikki itt van.
Már
későre járt és Nikkit is felvittük már a szobánkba, amikor egy régi ismerős
toppant be.
Én
voltam egyedül lent.
Esme, kérlek, segítsetek.
– könyörgött, kezében a félholt Liliánával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése