Líra és Epika szerelme (Egyperces)


Üdv!

Nem ez még nem A túlélő és nem S.B. szösszenet. Ez egy kis tanulós egyperces, aminek a címe mindent elárul. És, mert hazafele úton - 10 perc séta a buszmegállóig, nekem - nagyon kreatívak szoktunk lenni és ma témazárót írtunk: Tegnap megszületett Líra és Epika szerelme.

A történet kis esszének indult, ugyanis az egyik feladattípus ez volt, és mivel tudtuk a témákat így ezt választottuk mint: nem-értem-és-nem-tudok-róla--mit-írni.
Jó szórakozást!
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Líra elegáns rövid szoknyájába ült a padon, és számolta a fodrokat – ami minden sorban ugyanannyi volt. Aztán leült mellé Epika és rövid anekdotába kezdett, ami végén megcsókolta Lírát.
Líra és Epika összeházasodtak és várták az első gyermeküket, aki nemsokára meg is érkezett. A kisműnemecske nagyon szerette a párbeszédeket ezért szülei elnevezték Drámának. Az anyukájától és apukájától is örökölt géneket.
Boldogan éltek és soha meg nem haltak.

by: Anna és Libricica
hazafele úton

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése