White Lily ~ Fehér Liliom: 13. fejezet

White Lily ~ Fehér Liliom: 12. fejezet

White Lily ~ Fehér Liliom: 11. fejezet

White Lily ~ Fehér Liliom: 10. fejezet

White Lily ~ Fehér Liliom: 9. fejezet

White Lily ~ Fehér Liliom: 8. fejezet

White Lily ~ Fehér Liliom: 7. fejezet

White Lily ~ Fehér Liliom: 6. fejezet

White Lily ~ Fehér Liliom: 5. fejezet

White Lily ~ Fehér Liliom: 4. fejezet

White Lily ~ Fehér Liliom: 3. fejezet


3.  fejezet:
Farkas…

Carlisle már korán bement a kórházba, hogy még a vizit előtt tudjon beszélni az igazgatóval. Edward még várt, mert nem akart az első lenni az iskolánál.
Éppen reggelit készítettem, amikor Edward bejött a konyhába.
-          Magas láza van. Megfázott. – a kanál megállt a kezemben. Carlislenak is most kellett elmennie… - Én is tanultam egy keveset az orvosin. Nem tudom, hogy hova tettük a gyógyszereket.
-          A fürdőszobában van. A szobánk mellettiben.
-          Akkor hozom.
Még nem hívtam fel Carlislet, mert Edward itthon volt és Kramisha valószínűleg aludni fog a lázcsillapítótól. Előkerestem egy poharat és töltöttem bele egy kis hideg vizet. Edward elvette tőlem a poharat és elindult fel. Én is utána mentem, mert ennie is kellett valamit.
-          Szép reggelt!- köszönt Edward, amire egy fintort kapott.
-          Kinek szép?- Kramisha ült az ágyon és a fejét fogta. – Fáj a fejem. – még csak most vettem észre, hogy milyen orrhangja van.
-          Tessék, ezt vedd be!- Kramisha elhúzta a száját. – Jobb lesz tőle.
Vonakodva, de bevette a kis pirulát. Tekintete megállapodott a kezemben lévő tálcán.
-          Egyél, amennyit tudsz. – nyomott egy puszit kishúga homlokára, majd én is kaptam egy puszit az arcomra, és Edward elment. Letettem Kramisha elé a tálcát és néztem, ahogy eszik. Alig pár falatot evett, majd fáradtan - és láztól csillogó szemekkel-, hátradőlt.
A feje alá tettem néhány párnát, hogy kényelmes legyen neki, és, hogy tudjon egy kicsit pihenni.
-          Köszönöm. – motyogta, nagyon halkan. – Itt maradsz?
-          Itt.
Tényleg ott maradtam. Néha megnéztem a homlokát, hogy milyen meleg. Már messziről hallottam az autót, ahogy a kerekei alatt a kövek csikorogtak. Megfogtam a tálcát és lementem a konyhába. Carlisle hátulról átölelt és úgy kezdte el csókolgatni a nyakam.
-          Szia! Milyen volt a napod?
-          Jó, felvettek. És a tied?
-          Az időérzékem teljesen eltűnt. Egész nap Kramisha ágya mellett ültem. Most elkészítem az ebédjét. Edward kinyomtatott egy húsleves receptet.
-          Edward felhívott. Felmegyek, megnézem. – mondta és már fel is ment.
Jó volt látni, ahogy Carlisle aggódik a lányunkért.
Amint kész lett a húsleves felmentem. Kramisha Carlisle ölében ült és mesélt valamit.
-          Majd egyszer lesz egy farkasom. – mondta határozottan.
-          És milyen lesz az a farkas?
-          Egy nagy, szürke farkas lesz. És majd Natenek fogják hívni. Sokat fog velem játszani.
-          Biztos nagyon aranyos lesz. Nem vagy éhes?
-          Egy picit. Apu, elmegyünk sétálni?
-          Majd, ha meggyógyultál esetleg.
-          De már sokkal-sokkal-sokkal jobban vagyok. – próbálta bebizonyítani, de egy árulkodó köhögés lebuktatta. Eddig nem is köhögött. Biztosan felkelt az ágyból…
-          Eddig nem köhögtél. – lépett be az ajtón Edward, mire Kramisha kicsit ügyetlenül, de belevetette Edward kitárt karjai közé magát.
-          Undok. Most sem köhögtem. Biztosan csak képzeltétek, vagy rossz a hallásotok. – tiltakozott Kramisha. – Nem szeretem az ágyat. – fonta össze maga előtt a karját morcosan.
-          Apa, talán elmehetnénk mindannyian. Egy kis séta, aztán Kramisha lefekszik, és nem mozdul ki az ágyból. – mondta Edward.
-          Esme, van kedved sétálni?- kérdezte tőlem Szerelmem.
-          Mehetünk, de a kisasszony csak úgy, ha rendesen felöltözik.
Kiválasztottam egy meleg pulcsit és egy hosszú ujjú pólót. Felöltöztettem és a karomba vettem.
-          De csak egy picit maradunk, rendben?
-          Rendben. – egyezett bele és megpuszilt.
Amint leértünk a nappaliba, rögtön megfogta Edward kezét. Belekaroltam Carlisleba és utánuk mentünk. Emberi tempóban sétálgattunk az erdőben. Kramisha néha előreszaladt. Boldog volt, velünk.
Kramisha előreszaladt, aztán a kicsi szíve gyorsabb ütemre váltott. Edward morgott. Kramisha szemben állt egy nagy farkassal. A farkas Edwardra vicsorgott.
-          Mi a baja fiam?- kérdezte Carlisle Edwardot.
-          Ez a korcs… Azt hiszi, hogy mi átváltoztattuk Kramishát.
-          Nem változtattuk át. Örökbe fogadtuk. – mondtam, a farkas rám emelte a tekintetét.
-          Ilyen nagy farkasok nem is léteznek. – mondta csodálkozva Kramisha. – Olyan szép a bundád. – mosolyodott el.
A farkas eltűnt, majd pár perc múlva emberi alakban tért vissza. Kramisha végigmérte a magas indián fiút.
-          Gil Uley vagyok. A La Push-i rezervátum farkas falkájának az Alfája. Már értem, hogy miért változott át ennyi fiatal. Mit keresnek, itt?
-          Úgy tudjuk, hogy Forks eléggé csapadékos város. A mi fajtánknak nem kedvez a napfény. Eléggé kirívó jelenség lennénk. – mondta Carlisle.
-          Értem, és meddig szándékoznak maradni?
-          Úgy terveztük, hogy pár évet. Legalább addig, amíg Kramisha fel nem nő.
-          Értem, akkor viszont be kell tartaniuk pár szabályt. Itt van a határ. – húzta végig a lábát két fa között. – A vámpírok nem jönnek át a mi területünkre és mi sem megyünk az övékre. És mindig tudni akarjuk, hogy hányan vannak. Ha ez a létszám változik, és maguk változtattak át egy embert, akkor a szerződés felbomlik és harcra kerül a sor. Remélem igazságos voltam.
-          Természetesen, nincsen ellen vetni valóm.
Carlisle kezet fogott Gil-lel.

Kramishát bedugtam az ágyba. Egy kicsit nyafogott, hogy megígértük neki, hogy megnézheti azt a műsort, amit nagyon szeret, de Edwardnak sikerült rávenni, hogy látott ma már farkast, és szeretné, ha holnap el tudnának menni a városba.
Edward egy ideig a nappaliban ült, majd mindenki egyszerre pillantott a lépcső felé. Kramisha ott ált és a kispárnáját szorongatta.
-          Mi a baj kincsem?- tudakoltam meg tőle, már mellette állva.
-          Rosszat álmodtam. Ott voltak a farkasok és Ti, meg még hat vámpír és egy kislány. Sok feketeköpenyessel álltatok szemben, és vártatok. Aztán felébredtem, és most nem tudom, hogy mi fog történni. Félek, Anya!
-          Ez csak egy álom volt. Minden rendben. – vontam az ölembe.
Simogattam a hátát és vártam, hogy elaludjon. Kramisha légzése megnyugodott és már álomországban járt.
Egy kicsit aggasztott az álma, de nem foglalkoztam vele.
Ez is csak egy ugyanolyan rémálom, mint amilyeneket szoktak álmodni az emberek. – próbáltam elhitetni magammal, de egy érzés nem engedte, hogy tovább lépjek ezen.

White Lily ~ Fehér Liliom: 2. fejezet


2. fejezet:
Költözés

Kramisha még nem kelt fel, amikor elkezdtünk pakolni. Hagytuk had aludjon. Edward nem mert az este elmenni mellőle, mert annyira felment a láza. Reggel is csak nagy nehezen sikerült kibújnia alóla. Amikor benéztem hozzájuk akkor még Kramisha Edwardon feküdt. A fiam néha megsimogatta a hátát.
Már minden készen állt az útra, reggel Carlisle-lal voltunk bent a gyámhivatalnál és véglegesen a nevünkre vettük Kramishát. Még mindig nem ébredt fel, ezért a karomba vettem és egy pokróccal betakarva kivittem az autóba.
Álmosan megdörzsölte a szemét, majd kinyitotta.
-          Jó reggelt!- simítottam végig az arcán
-          Már indulunk is?- kérdezte.
-          Igen. – nyomtam egy puszit a feje búbjára, majd beszálltam az anyósülésre, hogy Edward be tudjon ülni Kramisha mellé.
-          Szia! Köszönöm azt a szép altatódalt. Annyira tetszett. – fogta meg Kramisha Edward kezét.
Ha tudtam volna biztos sírok örömömben. A két gyermekem szereti egymást és nekem ez a legfontosabb. A lányom és a fiam.
Carlisle a kezét a combomra tette.
-          Min jár az eszed?- kérdezte kedvesem.
-          Semmin. Csak most minden olyan csodálatos.
-          Igen, az. És az is marad.
Nem mondta, hogy örökre, de én tudtam. Kramishára néztem. Éppen Edwarddal beszéltek arról, hogy sok fényképet kell készíteni.
-          Nem, Anya! Nagyon sok képet kell készítenünk. – javított ki a fiam.
-          Igen, Anya!- helyeselt alányom is, majd odasúgta a fiamnak. – Mire gondolt?
Cinkosan összemosolyogtak valamin. Carlisle is nézte Őket a visszapillantó tükörből.
-          Igen, Apa, de szerintem ez csak egy ártalmatlan képesség.
-          Naaaa, Edward! Azt mondtad, hogy nem mondod el. Így csökkent az esélyem… - elharapta a mondat végét.
Valamire készülnek. Ez a tudat nyugtalanná tett. Remélem semmi…
-          Anya, ne idegeskedj ennyit! Semmi rossz. A képekhez van köze. – nyugtatott meg Edward.
-          Anyu, én nem szeretném, ha miattam… szóval, inkább elmondom. Képeket és videókat akartam készíteni, de ha nem szeretnéd… - szontyolodott el Kramisha.
-          Nem, kicsikém, nyugodtan készíthetünk videókat. Bármiről, amiről csak szeretnél. – fordultam hátra és végig simítottam először Kramisha, majd Edward arcán.
Előre fordultam és néztem az autópályát. A fák villámgyorsan haladtak el mellettünk. Néha hátranéztem, de Edward úgy nézett rám, hogy egy idő után már nem néztem hátra.
Kezdett beesteledni és Kramisha elaludt. Edward az altatódalát dúdolta, miközben ő békésen szuszogott.
Mikor megérkeztünk új házunkhoz még aludt. Felvettem a karomba és bevittem. A nappaliba letettem a kanapéra, hogy tudjak segíteni a fiúknak a kipakolásban.
Gyönyörű, háromemeletes ház volt, hat cédrusfa határolta. A közelben volt a kiserdő, és egy kis földút vezetett el a házhoz.
Carlisle finoman átkarolta a derekam.
-          Tetszik?- kérdezte gyengéden.
-          Nagyon. Nem fog feltűnni az embereknek, hogy csak így ide jöttünk?
-          Nem hiszem. Holnap felkeresem a helyi kórházat, Edward pedig beiratkozik az iskolába. Kramisha még egy évet várhat az iskolával, aztán majd meglátjuk, hogy mi lesz. Úgy terveztem, hogy egy pár évet itt tölthetnénk, mivel Kramisha változik így az embereknek később tűnne fel, hogy mi nem. Persze ezt még át kell beszélnem Edwarddal is.
-          Miért pont Forks?
-          Mert itt mindig esik az eső. – mondta Szerelmem nevetve.
-          Oh… Akkor többet járhatunk az utcán. Többet barátkozhatunk?
-          Igen, hacsak az emberek nem menekülnek el, úgy, mint Houstonban. És te, mit szeretnél csinálni?
-          Egyenlőre itthon maradok, majd ha Kramisha is iskolába jár, talán munkát vállalok egy lakberendezési üzletben.
-          Ahogy szeretnéd. – puszilt meg, majd kézen fogva bementünk a házba.
Kramisha Edward ölében ült és nézték a TV-t. Felpillantottak ránk, majd tekintetükkel újra a TV-re összpontosítottak.
Egy bűnügyi film ment éppen. Egy picit belenéztünk mi is Carlisle-lal. Egyetértettünk abban, hogy ez nem kislányoknak való műsor.
-          Kramisha, késő van. Ideje nyugovóra térni. – mondtam és kinyújtottam a kezem, de nem is figyelt rám. – Kramisha!- figyelmeztettem.
-          Mindjárt, Anya, mindjárt kiderül, hogy a szakálas férfi volt a gyilkos. – mondta még mindig teljesen átszellemülve.
-          Nem ő a gyilkos, hanem a szőke nő. – ellenkezett Edward.
-          A nőknek nincs olyan nagy kezük. És szegény nyomozó nőt egy férfikéz szorongatta, nem egy női. – mondta a lányom és kinyújtotta a nyelvét Edwardra, majd gyorsan megnézte a kezeit.
Edward vitatkozni akart vele, de egy fekete hajú nyomozó letartóztatta a szakálas férfit.
-          Én megmondtam. – puszilta meg Kramisha Edward arcát, majd boldogan elém libbent és megölelt.
-          Honnan tudtad?- kérdezte Edward sértődötten, de egy kicsit megenyhülve a puszitól.
-          Mondom, hogy a kéz. És a szeme. A szem a lélek tükre. – a fiam keze ökölbe szorult. Ő úgy tartotta, hogy nekünk nincs lelkünk, míg Carlisle szerint volt. – Edward?- lassan sétált egyre közelebb a testvéréhez. – Mi a baj?- nézett mélyen a szemébe.
-          Semmi, hugi. Menj szépen aludni. Holnap is van nap. – mondta Edward és megsimogatta az arcát.
-          Van lelked. Én tudom. – tette pici kezét Edward mellkasára, oda ahol a szíve volt. – Jó éjt!- adott még egy puszit, majd odalibbent Carlislehoz. – Apu, holnap fennmaradhatok egy kicsit tovább? Csak egy picit. – mutatott egy milliméteres távolságot az ujjaival. Carlisle rám nézett, nemet intettem. 
-          Miért szeretnél ilyen későig fennmaradni?
-          Mert holnap lesz annak a farkasos történetnek az utolsó epizódja. Olyan szép farkasokat mutatnak be mindig. A havas hegytető… Apu, kérlek!- könyörgött Kramisha. Carlisle állta a nézését.
-          Rendben, legyen. – egyezett bele.
-          Köszönöm, Apu. – lábujjhegyre állt, hogy közelebb legyen Carlisle arcához, de még így is le kellett hajolnia Szerelmemnek.
Ránéztem a férjemre jelezve neki, hogy erről még beszélünk, de a kislányunk kézen ragadott és felhúzott az emeletre, majd a lépcső tetejénél megtorpant.
-          Jobbra. – adtam neki útmutatást.
Hagyta, hogy én vezessem a szobájáig. Egy halványpiros szobába léptünk be. Egy kisebb baldachinos ágy volt a szoba bal sarkában. Jobb oldalon egy íróasztal és egy faszekrény állt.
-          Ez az én szobám?- lépkedett körbe.
-          Igen. Tetszik?
-          Köszönöm. – borult a nyakamba. – Olyan jók vagytok velem. Szeretlek, Anya!
Megsimogattam a fejét. Mikor elengedett a szekrényhez léptem és kinyitottam azt. Kerestem egy pizsamát.
Miután átöltözött befektettem az ágyba. Betakargattam és nyomtam egy puszit a homlokára.
-          Anya, maradj itt. – kért.
Elhúztam az íróasztaltól a széket és leültem rá. Simogattam a fejét, hátha attól gyorsabban elalszik. Éjfél után tudott csak elaludni. Halkan kiosontam a szobából és lementem a nappaliba.
Carlisle Edwarddal beszélt, valószínűleg azt itt tartózkodásunkról. Leültem Carlisle mellé és figyeltem a beszélgetést.
-          Elaludt?- nézett rám Kedvesem és a fiam.
-          Igen. Remélem, nem álmodik rosszat. Olyan nehezen alszik el. – hajtottam a fejem Carlisle vállára.
-          Még mindig fél. Ez érthető, amiken keresztül ment. – nyugtatott meg Carlisle.
Edward elnézést kért, majd kiment az erdőbe vadászni.
Csak ültünk ott, a kanapén.

White Lily ~ Fehér Liliom: 1. fejezet


1.  fejezet:
A lány az erdőből
(Esme szemszög)

Edward egy pillantás alatt eltűnt. Az előbb még arról beszéltünk, hogy a közelben van két gyerek. Biztosan játszanak. De Edward arcvonásai megkeményedtek, és ezután kirohant. Elindultam utána, de megkért, hogy ne tegyem.
Idegesen doboltam a lábammal. Már eldöntöttem, hogy Edward után megyek, amikor az ajtó kitárult.
-          Nyugi!- fogott le egy kislányt Edward és nem engedte ki. Olyan ötéves lehetett. Mikor a fiam elengedte megpróbált kiszökni, de Edward útját állta.
-          Engedj ki!- mondta durcásan a kislány és figyelmeztetően felemelte a mutatóujját.
-          Nézz rám!- fogta meg az állánál fogva. – Nem tudsz semmit tenni.
A kislány eltolta magától Edward kezét. Kétségbeesetten próbált menekülni. Amikor megpillantott, botladozva hozzám szaladt. Átölelte a lábam és hangosan felzokogott.
Megsimogattam a hátát. Nem mertem megfogni. Féltem, hogy túl erősen megszorítom, és valami baja esik.
-          Nincsen semmi baj. – csitítgattam.
Óvatosan a hóna alá nyúltam és felemeltem. Fejét az államon pihentette.
Edward felszaladt, valószínűleg Carlislehoz. Én is lassan utána mentem. Megvártam, míg Edward tisztázza a dolgokat Carlisle-lal, aztán benyitottam.
-          Esme, kedvesem. Hogy van?- lépett közelebb Carlisle, de a kislány megremegett és inkább távolabb maradt.
-          Láza van. – mondtam és aggódva figyeltem a kislányarcot. – Elmeséled, hogy mi történt?- kérdeztem, mire heves fejrázást kaptam.
-          Lehet, hogy eltört a keze. Muszáj megnéznem. – mondta Carlisle, lassan és óvatosan végigsimított a kislány hátán. Kezeivel görcsösen szorította a blúzom, összeszorított fogakkal bírta csak ki, fájt a keze.
-          Hogy hívnak?- kérdeztem.
-          Kramisha. – hallatszódott a halk válasz.
-          Kramisha, szép név. Itt maradok veled, de muszáj megvizsgálni, nehogy valami komolyabb bajod legyen.
-          Itt maradsz?- kérdezte könnyes szemekkel, miközben enyhített a szorításán.
-          Itt, de akkor meg kell engedned, hogy Carlisle megvizsgáljon.
-          Jó.
Carlisle óvatosan letette az asztalra. A kicsi kezek utánam nyúltak. Az asztal mellé sétáltam és megfogtam a kezét, amíg Carlisle nem szólt, hogy meg szeretné nézni a kezét.
-          Ajaj, ez a kezecske bizony eltört. – csóválta a fejét Carlisle. – Rögzítő kötésbe teszem. Nem fájt?
-          Nem annyira. A hátam… - kezdett bele, de lehajtotta a fejét.
Carlisle óvatosan lehúzta róla a felsőjét. Nem hittem a szememnek, ahogyan Carlisle sem. Kramisha háta közepén egy hatalmas kék folt éktelenkedett.
-          Carlisle… - suttogtam.
-          Kramisha, ez, hogy történt?
-          Elestem, valamibe beleütöttem a hátam.
-          Értem. – mondta Carlisle miközben körbetapogatta a foltot. – Feküdj egy pillanatra a hátadra.
Kramisha lassan hátradőlt. Carlisle felhúzta a lábát és megkérte, hogy tartsa úgy. Megnézte az alhasát, és, hogy rendesen veszi-e a levegőt.
-          Mi történt?- kérdezte barátságosan Carlisle Kramishát.
Kramisha felült és rám nézett.
-          Nem kell elmondanod. – mondtam és megfogtam a kezét, amelyik nem fájt neki.
Carlisle elhúzott magával. Láttam az ő szemében is az aggódást.
-          Jobb lenne bevinni a kórházba. – mondta, összeszorult a gyomrom és ránéztem Kramishára.
-          Nem tudom… Mit mondott Edward?
-          A barátnőjét elvesztette. De többet Edward sem tud.
-          Nem akarok kórházba menni. Elmondok mindent. Kérlek. – sírt Kramisha már a lábamnál.
Carlisle adott egy pokrócot, amit ráterítettem és felvettem az ölembe. Kramisha megállás nélkül sírt. Aztán elhalkult és már csak az egyenletes szuszogást lehetett hallani.
-          Nagyon kifáradt és a láza is egyre feljebb megy. Beadok neki egy lázcsillapítót. – mondta Carlisle és előkeresett egy injekciós tűt.
-          Carlisle…
-          Esme, valakinek hiányzik. A szülei biztosan keresik már.
-          És, ha nem?
-          Majd meglátjuk. – nyomott egy csókot a homlokomra, majd Kramisha feje búbjára.
Átadtuk Kramishának az ágyunk. Carlisle beadta neki a lázcsillapítót, majd betakarta és kiterelgetett a szobából.
-          Kérlek!- bújtam hozzá, már a nappaliban a kanapén.
-          Kramisha szülei meghaltak. A Volturi itt járt. És Kramisha testében fogadok, hogy megtalálnánk a vámpírmérget. Megitattak vele egy cseppet. A barátnőjét is a Volturi fogta el, mert veszélyesek lehetnek az emberekre. – jött be Edward.
A Volturi keze is benne van a dologban. Sejthettem volna. Carlisle teste megfeszült.
-          Carlisle?
-          Esme, nagyon szeretnéd Őt?
-          Igen, annyira kedves és szeretnivaló.
-          Holnap elintézzük a papírokat, aztán elköltözünk.
-          Elköltöztök?- jött a halk kérdés az ajtó mellől. – Itt hagytok, egyedül?- remegett meg az apró gyermekszáj.
-          Nem. – már ott is voltam előtte. Letérdeltem és letöröltem az előtörő könnycseppeket az arcáról.
-          De itt akartok hagyni. Hallottam. Nem vagyok veszélyes, én nem…- ölelt meg.
-          Persze, hogy nem vagy veszélyes. Nem fogunk nélküled elmenni. – néztem a szemébe, ami veszélyesen csillogott. Nem úgy veszélyesen, hogy mindjárt leharapja a fejem, hanem úgy, hogy lázas. – Feküdj vissza az ágyba.
-          Nem akarok. – rázta meg a fejét.
-          Dúdolok neked egy altatót, attól majd szépeket álmodsz. – próbálkozott Edward is.
Edwardtól nem várta volna ezt Kramisha. Pedig most lett egy bátyja is.
Edward gyengéden a karjába vette, miután vagy ezer puszit kaptam tőle és hagyta, hogy befektesse az ágyba, majd betakargassa. Edward halkan elkezdett dúdolni. Egy teljesen új dalt talált ki Kramishának, amiben megvolt a szomorúság, de a gyermeki játékosság is.
Carlisle ölében ültem és együtt hallgattuk a kis dalocskát.

White Lily ~ Fehér Liliom: Előszó


Előszó
(Kramisha szemszög)

Az életem egy szörnyű éjszaka után megváltozott. Sose ismertem az igazi családom annyira, mint a nevelőcsaládom. A kedves anya Esme személyére hasonlított, a szigorú, mégis igazságos apa Carlisle személyével azonosult. Volt egy bátyám, aki megtanított minden furfangosságra, amit néha hasznosítottam is.
Most viszont semmiben sem voltam biztos. Bennem volt a félsz. Mindenki ódákat zengett a Cullen családról és én most csak így belecsöppenek. Nincs jogom tönkretenni egy családot, még akkor sem, ha azt szeretném. Itt van nekem Ő. Körülbelül egyidősek vagyunk, és jól kiegészítjük egymást. Mindössze egy hónapja ismerjük egymást, és mégis… mintha nélküle nem lenne világ.

Rebirth: 6. fejezet


~ Terhes? Én? ~
/Esme szemszöge/

A száztizenötödik születésnapom után Carlisle felcsábított a szobánkba…
Az este nagyon kellemes volt.

Másnap reggel Carlisle-t behívták a kórházba, mert az egyik kollégája beteg lett.
Az ágyon feküdtem. Nem alszunk, de lustálkodni azért szoktunk.
- Jó reggelt! - mondtam, miközben ő felvette a nadrágját.
- Neked is – mondta és megpuszilta a homlokomat.
- Máris menned kell? - kérdeztem szomorúan.
- Igen. Sajnos. Behívtak, mert az egyik kollégám beteg lett.
- Jobbulást neki.
- Megmondom, ha beszélek vele.
Felvettem a köntösömet és lekísértem Carlisle-t a ház elé.
- Szia!
- Szia! - adott egy búcsúcsókot.
A tegnap este után jobban kívántam, mint eddig bármikor. Olyan érzés volt, mintha újra tinédzser lennék
Integettem még, aztán visszamentem a házba.
Edward és Bella jöttek le a lépcsőn.
- Szia! Már ilyen korán fenn vagy? - kérdezte Edward és átölelt.
- Hány óra?
- Hat.
- Olyan korán lenne?
- Igen. Carlisle? - kérdezte Edward előtt Bella.
- Behívták.
- És kikísérted?
- Igen. Miért? A felesége vagyok.
- Persze, hogy az vagy. De eddig nem kísérted ki, ha ilyen korán kelt. Anya.
- Edward. Nem kísérhetem ki a saját férjemet? - kérdeztem és belenéztem a szemébe.
- Szeretlek – mondta Edward és átölelt.
Még mielőtt kideríthettem volna, hogy miért hidalja át ezt a kérdést a többiek is elkezdtek lejönni.
- Jó reggelt! - mondták egyszerre.
- Nektek is – mondtam.
Egy normális anya már a reggelit készítené a normális gyermekeinek. De én még nem kezdtem el a reggeli készítését, mert Nessie és Jake még nem ébredtek fel.
Fél kilenc.
- Mindjárt lejönnek, amennyire látom – mondta Alice.
Elkezdtem készíteni a reggelit, amikor rosszul lettem. A hányinger kerülgetett. Kiszaladtam a fürdőbe és furcsa mód hánytam
Kimostam a szám és visszamentem a konyhába
Jake és Nessie már ettek.
- Esme, jól vagy? - kérdezte rémülten Alice.
- Igen.
- Láttam, hogy…
- Nem érdekes – vágtam a szavába.
- Annyira zavar, hogy nem látom teljesen a jövőt.
- Bella, beszélhetnénk?
- Jól vagy?
- Igen. Menjünk a szobámba.
Felmentünk a szobámba.
- Bella, szeretném, ha kiterjesztenéd rám a pajzsod, hogy Alice ne lássa jövőmet és, hogy Edward ne hallja a gondolataimat.
- Rendben, de miért?
- Nem akarom, hogy azt higgye, hogy valami bajom van.
- Meddig kell a pajzsom?
- Csak estig. Délután bemegyek, majd a kórházba Carlislehoz.
- Meglátogatod?
- Igen, mint mindig.
Bella kiterjesztette a pajzsát és visszamentünk.
- Kár, hogy Carlisle nem tud elbúcsúzni – mondtam.
- Igen, de nekünk megy a repülőnk.
- Vigyázzatok magatokra. – mondta Bella.
Mindenki elbúcsúzott Jake-től és Nessie-től.
Délután lett.
Elkezdtem készülődni, amikor megint rosszul lettem. Ha nem tudnám, hogy nem lehet gyermekem, akkor azt mondanám, hogy terhes vagyok. Kimentem a fürdőbe a mai nap már ötödszörre.
Utána lementem a földszintre.
- Már mész is? - kérdezte Edward
- Igen.
- Add át üdvözletem.
- Átadom. – Adtam két puszit a fiamnak.
Elindultam, Rosalie autóját vittem el, mint mindig.
A kórházig nem volt hosszú az út. Bementem és rögtön Carlisle irodája felé indultam.
Kopogtam.
- Szabad – hallottam szerelemem hangját bentről.
Benyitottam.
- Esme.
- Szia!
- Hogy-hogy bejöttél?
- Meg akartalak látogatni. Vagy nem kellett volna?
- Nagyon örülök, hogy itt vagy. De Alice mondott valamit.
- Mit mondott?
- Rólad mondott valamit. Azt mondta, hogy rosszul lettél. Ez igaz?
- Igen. De semmi komoly. Vagy de?
- Végig néztem minden olyan betegséget, amitől egy ember rosszul lehet.
- És? - kérdeztem, már egy kicsit aggódva.
- Beteg nem lehetsz, akkor viszont terhes vagy. – láttam a szemében az aggódást, és a mérhetetlen boldogságot.
- Terhes? Én? De Carlisle a vámpíroknak nem lehet gyerekük.
- Tudom, de…
- Mi van, ha tényleg terhes vagyok? - A szememben megcsillant a remény.
- Én nagyon örülnék neki, miután a vizsgálatok azt mutatják, hogy nem tehet kárt benned.
- Mint Bellánál?
- Igen. Viszont lehet, hogy az egy félvér dolog és neked semmi bajod nem eshet.
- Vizsgálatok?
- Azt kéne megnézni, hogy terhes vagy-e.
- Rendben.
Elmentünk a vizsgálóba.
Megvizsgáltak aztán Carlisle visszaküldött az irodájába.
Pár perc múlva ő is visszajött az irodába. A kezében egy papírt tartott.
- Na? - kérdeztem, kicsit ijedten.
- Terhes vagy – mondta boldogan.
Annyira boldog voltam.
Átöleltem, mire ő egy forró csókot nyomott az ajkamra.
- És mik a veszélyek? - kérdeztem, miközben még mindig ölelt.
- Olyan, mintha egy ember lennél. A kockázatok is azok.
- Annyira örülök.
- Én is. De azért van egy két érdekesség – mondta és mosolygott.
- Mi? - kérdeztem kíváncsian.
- Kívánós lehetsz.
- Például? - kérdőn néztem rá. Egyszer már voltam terhes, de akkor nem voltam az.
- Kívánhatod az emberi ételt és a vért.
- És még? - Még mindig kívántam és vele akartam lenni.
- Kívánhatsz engem. – Ezt úgy mondta ki, hogy tudtam a terhességem alatt mindig a kedvembe fog járni. – Esme…
- Igen?
- Szeretlek és eddig sosem mondtam, hogy Én is szeretnék közös gyermeket veled.
- Miért? Hisz annyira jó apa vagy és kedves.
- Nem akartam, hogy azt hidd, miattad nem lehet gyermekem. Én ennél jobban szeretlek. És most, hogy majd apa leszek a világ legszebb nőjétől, olyan mintha minden beteljesült volna.
- Te azért nem mondta, hogy gyereket szeretnél, mert féltél, hogy magamat fogom hibáztatni? Carlisle, Én annyira szeretlek! – mondtam és megcsókoltam. Hosszan csókolóztunk.
- Szeretnéd, ha haza mennék veled? - kérdezte.
- Nem kell. Elleszek otthon.
- És Edwardéknak elmondod?
- Majd inkább együtt – mondtam és elszomorodtam, mert Rosalie annyira vágyott gyermekre és helyette én lettem terhes.
- Mi a baj?
- Rosalie – mondtam és sírtam. Sírtam? Az lehetetlen. – Carlisle, miért tudok sírni?
- Ez is a terhesség velejárója.
- És akkor mi lesz a mi kisbabánk?
- Nem tudom, de lehet, hogy a terhesség során még inkább emberi és a születésekor tudjuk meg, hogy mi.
- Rendben. Akkor ez azt jelenti, hogy ember kismama leszek?
- Valami olyasmi, kivéve a vért. És Rosalie meg fogja érteni. Hidd el.
- Rendben. Akkor este találkozunk.
- Igen, és majd elmondjuk a jó hírt.
- Igen. – A ruhája ujjával letörölte a könnycseppeket és adott egy búcsúcsókot.
- Szia!
- Szia!
Hazamenet két érzés kavargott bennem. Az egyik a boldogság, mert terhes vagyok. A másik a szomorúság, mert Rosalie nem lehet terhes.
Hazaértem. Emmett és Jasper elmentek vadászni. Rosalie, Alice és Bella pedig vásárolni. Egyedül Edward maradt itthon.
- Szia!
- Szia! Jól vagy? - kérdezte kicsit óvatosan, mert egésznap ezt kérdezgették.
- Igen.
- Olyan… Más vagy.
- Nem vagyok más, csak száztizenöt éves.
Edward halkan kuncogott.
- Edward – mosolyogtam. – Gyere ide. – Odejött hozzám és én megöleltem.
- Ezt most a szemtelenségemért kaptam?
- Nem. – Kicsit megszédültem.
- Tudom, hogy szédítő vagyok, de arra nem gondoltam, hogy a saját anyukámat is el tudom szédíteni.
- Pedig nagyon szédítő vagy.
- Gondoltam – kuncogott.
- Na, én megyek Jasperékhez. Vigyázz magadra, Anya.
Annyira jól esik, amikor azt mondja Anya.
Felmentem a szobámba és bezárkóztam a WC-be. Annyira rosszul voltam, hogy a nap hátralévő részét a WC mellett töltöttem. De annyira boldog voltam, hogy lesz egy kisbabám a szerelmemtől, a férjemtől.
Este kilenc óra körül hallottam, hogy az ajtó kinyitódott, aztán bezáródott. Biztos Carlisle az. Kinyitottam a WC ajtót.
Lentről lehetett hallani, hogy valaki megkérdezett valakit.
- Esme? - kérdezte Carlisle.
- Nem láttam – mondta Alice.
Ő ma még nem látott.
Halk, gyors léptek. Ajtónyikordulás. Valaki belépett a szobába. Én nem láttam, hogy ki, de jól tudtam.
- Esme? Itt vagy? - hallottam aggódó férjem hangját.
- Itt vagyok – mondtam a WC-ből.
Benyitott és meglátta, hogy a fürdőkád szélén ülök.
- Jól vagy?
- Igen. Csak ezek a rosszullétek…
- Majd elmúlik. Ettél ma már valamit?
- Nem.
- Miért? - szigorúan nézett rám.
Odajött és letérdelt elém.
- Mert amikor elindultam enni, rosszul lettem.
- Akkor most itt az ideje, hogy egyél valamit. – Felállt és megfogta a kezem.
- Rendben. És kik vannak itthon?
- Mindenki.
Felálltam, de túl gyorsan és elszédültem. Átölelt és úgy kapott el.
- Csak egy kicsit megszédültem.
- Szédültél ma már meg?
- Igen. Amikor haza jöttem.
- És ki kapott el? - kicsit megijedt.
- Edward.
Carlisle mosolyra húzta a száját.
Elindultunk le a konyhába. A többiek a nappaliban ültek és nézték a TV-t.
- Először eszem – suttogtam oda Carlisle-nak.
Átmentünk az étkezőn.
Két szendvicset csináltam magamnak, sajttal, sonkával, paprikával és paradicsommal tele rakva. Jóízűen megettem és ránéztem Carlisle-ra. És megint rám tört a tinédzser énem. Carlisle ezt észrevette.
- Majd később. És holnap egész nap itthon leszek. De most menjünk.
Egész nap. Ez volt minden vágyam: egy egész nap kettesben.
- Figyeljetek egy kicsit! – szólalt meg Carlisle, a gyerekek pedig figyeltek.
- Mondanunk kell valamit – kezdte el Carlisle és megfogta a kezem.

Rebirth: 5. fejezet


~ Ünnep ~

A ház olyan csodálatos volt. És én itt fogok élni. Itt biztos boldog leszek, olyan családias a légkör. De volt egy csomó furcsaság, de majd biztos megoldódik ez a rejtély is.
Esme nagyon boldog volt, de a tortát nem láttam sehol, csak a ház volt feldíszítve. Most volt még két idegen ember is a házban, biztosan ők Nessie és Jake.
- Esme, boldog születésnapot! - mondta egyszerre az összes Cullen.
- Köszönöm – hálálkodott Esme.
Carlisletól kapott egy csókot, pedig ők a szülők és visszafogottabbak, mint a többiek. A szülinap csöndben telt el többnyire, Nessiék elmesélték, hogy hol jártak már.
Végignéztem leendő családomon. Boldogság vett körül. Én nekik egy csoda, áldás leszek.
Aztán beesteledett és leendő szüleim felmentek a szobájukba. Az egész újjászületésből ezt nem akartam látni.
Aztán egy éles fény vette körül az egész szobát, de Carlisle és Esme volt a fény forrása, és Én.
Szóval erről beszélt Leila. Tényleg nagyon csodálatos volt. De még egy hétig Leilával ütöm el az időt. Aztán pedig kilenc hónapig édesanyám hasában leszek.
Féltem a reakcióktól.
- Szia!
- Szia!
- Na mi volt? – kérdezte, és száját mosolyra húzta.
- Nagyon szép volt. Amúgy, amikor azt mondtad, hogy kapok segítséget, hogy értetted?
- A szívedre hallgattál és úgy döntöttél.
A szívem El is feledkeztem róla, pedig ő segített mindvégig.

Egy hét elteltével

Végigkövettem az életet a Cullen családban. Esme az elején nem akarta elhinni. Aztán végülis kiderült, hogy terhes. És utána a szomorú búcsúzás következett.
- Drága, Leila- egy könnycsepp folyt végig az arcomon. – Annyira fogsz hiányozni.
- Nekem is, de te kapsz emlékezet kitörlést.
- Te nem – mondtam és lenéztem.
- Kibírom, de te más voltál.
- Sajnálom.
- Ne sajnáld.
- Jó, de ígérd meg nekem, hogy emlékezni fogsz a létemre.
- Ígérem. Te pedig élj boldogan.
Megöleltük egymást. Aztán egy olyan fény jelent meg, mint amikor megfogantam.
- Szia!
- Szia! Élj boldogan - halkan hozzá tette -, mindörökké.
Beléptem a fénybe és mindent elfelejtettem.

Rebirth: 4. fejezet


~ Döntés és Leila~

- Én Esmeéket választottam.
- Mi aggaszt?
- Lehet, hogy hozzájuk szülessek? - reménykedtem, mert ha oda születek akkor boldog lehetek.
- Tényleg egy nagy csoda leszel.
- Akkor ez azt jelenti, hogy igen?
- A főnökeim nagyon biztosak benne, hogy te mindent megérdemelsz.
- Miért?
- Mert te abban haltál meg, hogy megmentetted egy másik embertársad.
Megmentettem azt a kislányt és az életemmel fizettem érte.
- Akkor most fel kell tennem néhány ,,hivatalos” kérdést.
- Rendben.
- Koch Regina. Készen állsz új életet kezdeni?
- Igen.
- Amit tudnod kell: a fogantatásod után egy hétig még itt leszel és megfigyelheted a reakciókat, utána emlékezet kitörlést kapsz és… A többit már tudod.
- Rendben.
- Mondd el a családod nevét, akiket választottál.
- A Cullen családba szeretnék születni. Esme Cullen és Carlisle Cullen gyermekeként.
- Rendben. Akkor a fogantatásod ma késő este lesz.
- Ma?
- Igen. Van ellene valami kifogásod?
- Nem, csak az olyan közel van.
- A fogantatásod közben neked is ott kell lenned.
- Miért? - Nem akartam látni, ahogyan a leendő szüleim szeretkeznek.
- Majd meglátod. De mindenképpen ott kell lenned, mert csak így foganhatsz meg.
- Na szuper. Tudtad, hogy még nem töltöttem be a tizennyolcat?
- Igen – húzta el a száját.
- Kérdezhetek valami személyeset?
- Igen, úgyis el fogod felejteni.
- Mióta vagy itt?
- Régóta – elnézett és egy kicsit szomorú lett az arca. – Száz-száztíz éve. Én abban hittem, hogy van az élet és az újjászületés között is valami, és ki akartam deríteni, hogy mi. Elkezdtem könyvekben és az interneten keresgélni. Találtam valamit, és az lett a végzetem. Éppen a könyvet olvastam, amikor megbotlottam egy küszöbben és hasra estem.
- Hasra estél és meghaltál?
- Hát, hasra estem és kiállt egy szög a földből. És olyan szerencsétlenül estem, hogy a szög először a szívembe aztán, miután fel akartam állni, és visszaestem a tüdőmbe szúródott.
- Sajnálom. És a hited miatt kerültél ide?
- Igen.
Végignéztem Leilán.
- Voltál már szerelmes? – kérdezte.
- Nem.
- Én igen. Volt egy barátom és egy kisbabám.
- Kisbabád?
- A barátom nem bírta tovább és megerőszakolt.
Egy babát és a barátját kellett ott hagynia. Milyen szomorú.
Pár perc hallgatás után megtörtem a csendet.
- Mesélsz nekem valamit a leendő anyukámról?
- Csak amennyit lehet.
- Jó.
- Volt egy férje, de állandóan verte és csak akkor hagyta abba, amikor megtudta, hogy Esme terhes.
- Akkor van még egy baba?
- Nem, mert a kis Charles meghalt a születése után.
- Akkor nem lehetett már utána gyermeke.
- Igen. Viszont örökbe fogadta új férjével, akit igazán szeretett: Edwardot, Rosaliet, Emmettet. Alicet, Jaspert és tulajdonképpen Bellát is, Edward feleségét.
- Mesélsz nekem róluk?
- Igen. Rosalie és Emmett egy pár. Alice és Jasper egy pár. Edward és Bella egy pár, nekik született egy gyermekük Nessie, aki Jacobbal elköltözött.
- De ők nem testvérek?
- Nem vérszerinti testvérek.
- És házasok is?
- Igen.
- És mi van Nessie-vel?
- Néha meglátogatja a családját Jacobbal, de Jake szeret utazni.
- Akkor én ki leszek? - kérdeztem aggódva.
- Edward, Emmett, Rosalie, Jasper, Alice, Bella és úgy van beírva, hogy Nessie is a testvéred. Igazából Bella és Nessie nem a testvéred. A többiek pedig örökbefogadottak.
- Értem, majd biztos elmagyarázzák.
- Igen. De tudod, hogy milyen nap van ma?
- Nem.
- A leendő anyukád ma ünnepli a szülinapját.
- Akkor a szülinapján foganok meg és egy csoda is leszek? - nagyon örültem ennek a hírnek.
- Igen.
- És mikor kell mennem?
- Ha az ünnepséget is látni akarod, akkor most.
- Akkor megyek. Szia!
- Szia!

Rebirth: 3. fejezet


~Keresés~

Ledőltem a kanapéra és végiggondoltam az életem tizenöt évét.
Biztosan nagyon elmerültem a gondolkodásban, mert Leila lépett be az ajtón.
- Szia!
- Szia! Bocsi, hogy megzavartalak, de megkaptam azt az információt, hogy meddig van időd.
- És meddig van időm?
- Attól félek, nincs sok időd.
- És hogyan lehet családot keresni?
- Csak menj, mondjuk Forksba. Ott úgyis kevesen vannak, és egy babának biztos örülnének. Aztán nézz be a családokba és kutakodj egy kicsit, hogy szeretnének-e gyermeket.
- Rendben. Akkor majd jövök.
Elmentem Forksba és elkezdtem keresgélni.
Volt egy szimpatikus család, de az apuka sosincs otthon. Keresgéltem, de még egy ilyen kis városban is nehéz családot találni.
- Na?
- Semmi. Volt néhány szimpatikus család, de nem volt családi légkör.
Egy hétig csak a gondolataimat ürítettem ki, majd elindultam megint keresgélni.
Aki keres, az talál. Állítja a közmondás és így is lett. Sőt, két párt is találtam. Mindkettő pár egy családba tartozott. Az egyik pár tagjai: Rosalie Lilian Hale és Emmett Cullen volt. A másik pár tagjai: Esme Anne Platt Evenson Cullen és Dr. Carlisle Cullen volt.
Nem tudtam e két pár között dönteni. És tudtam, hogy összesen egy hónap áll a rendelkezésemre. Még mindig nem ürítettem ki teljesen a gondolataimat és most még két pár között is kell döntenem.

Eltelt két hét, hat nap, szóval az utolsó nap a döntésemig. Végre kiürítettem a gondolataimat és hoztam egy nehéz döntést. Választottam a két pár között.
Leila lépett be a terembe.
- Jó reggelt!
- Neked is.
Kicsit szomorú voltam és bűntudatott éreztem, hogy a két pár közül csak az egyiket választhattam.
- Sikerült választanod?
- Igen.
- Nehéz volt?
- Igen.
- És melyik párt választottad?

Rebirth: 2. fejezet


~Vég~

Elindultunk ki a Sugárból. El akartuk kísérni Emesét a buszhoz. Megláttam, hogy egy kislány a kereszteződés közepén áll, és nem mer megmozdulni. Az úton jött már a busz, és vélhetőleg nem látta a sötétben álló kislányt.
Gyorsan odafutottam és óvatosan arrébb löktem. Gyorsan átszaladt a járdára. Amikor visszanézett, láttam a szemében, hogy mennyire hálás, hogy megmentettem az életét. Viszont a következő pillanatban egy éles fényt láttam, amint nagyon gyorsan közeledik felém, és egy pillanattal később már csak a fájdalmat éreztem minden porcikámban. A kezeimet és lábaimat nem tudtam mozgatni. A medencémben egy éles nyilallást éreztem és sikítani akartam, de nem tudtam, és a szememet sem tudtam kinyitni. Hallottam, hogy Emese és Noémi beszélnek hozzám. Szívesen visszaválaszoltam volna nekik, hogy ,,hallak titeket, segítsetek”, de nem tudtam. Nehezen kaptam levegőt és valami éles dolgot éreztem a tüdőm egyik felében. Éreztem, hogy a felsőm nedves, biztosan a vért szívta magába. Utoljára, mielőtt elájultam volna, még hallottam a mentő szirénáját. Aztán minden elsötétült.

Kómába estem. Nem tudom mennyi idő telt el, de mindenesetre elég sok. A csapat minden nap meglátogatott. De a mai nap más volt. Bent voltak látogatni, amikor valami éles sípolás rázta meg a kórtermet.
A szívem leállt. A nővérek és az orvosok kiküldték a barátnőimet és megpróbáltak újjáéleszteni. Tíz perc múlva abbahagyták.
- A halál időpontja – az orvos ránézett az órára –, huszonegy óra harmincnégy perc.
Letakarták a testem. Az orvos kiment és közölte a rossz hírt a barátnőimmel, akikkel annyi mindent csináltunk az életben.
Még utoljára végig néztem a kórházon, és akkor megláttam a fényt. Kicsit közelebb mentem és akkor megláttam, hogy nem egy fény vár rám, hanem kettő. Az egyik csodálatos, fényes fehér színű volt. A másik is fehér színű volt, de volt benne egy kék csík is. A kék csíkosból előlépett egy fehér ruhás lány.
- Szia! A nevem Leila.
- Te egy angyal vagy?
- Mondjuk úgy, hogy én segítek azoknak, akik kapnak még egy esélyt az életre.
A fehér fény elhalványult.
- Gyere! Majd mindent elmesélek neked.
Kaptam még egy esélyt.
- Téged, hogy hívnak?- kérdezte tőlem a fekete hajú lány, Leila.
- Regina.
- Szép név. Akkor Regina, mire vagy kíváncsi?
- Hogy értetted, hogy még egy esélyt kaptam az életre?
- Újjászületsz majd, miután kiválasztottad a családot, amibe szeretnél születni.
- És bárhova születhetek?
- Hát… Van egy feltétel – mondta, és egy terembe vezetett és leült a kanapéra, majd maga mellé mutatott.
Leültem mellé.
- És mi lenne az?
- Nem születhetsz ugyanabba a családba és távol kell megszületned, de ha akarsz, majd utazgathatsz.
- Értem. És emlékezni fogok?
- Nem. De amíg itt fogsz ,,lakni” mindent gondolj át.
- És ha nem tudok dönteni?
- Majd kapsz egy kis segítséget, és mindig hallgass a szívedre. Most egy kicsit magadra hagylak, majd jövök.
- Rendben. Addig is, szia!

Rebirth: 1. fejezet


~Könyv~

Regina a nevem és 15 éves vagyok.
Egy este a barátnőimmel moziba mentünk. Valami olyan filmet néztünk meg, amiben arról volt szó, hogy egy ember hitt az újjászületésben és kapott egy másik esélyt, és az előző életére is emlékezett. Viszont ez megkeserítette az életét.
Amikor kimentünk a moziból, rögtön arról kezdtünk beszélni, hogy ki hisz az újjászületésben.
- Én egy kicsit – mondta Noémi.
- Én is – mondta Noémi után Fanny.
- Én nem – jelentette ki Lili.
- És ti? - kérdezte tőlünk.
- Én nem tudom – mondta gyorsan Emese.
- Én - Viki kicsit elgondolkozott. - Lehet, hogy van ilyen jelenség, de ha van is, akkor nagyon ritkán.
- Én hiszek benne, és remélem, hogy egyszer Én is újjászületek – mondtam.
Amint ezt megbeszéltük, jött egy újabb kérdés:
- Hova menjünk? - kérdezte Lili.
- Menjünk a Libribe – mondta Emese, és mi tudtuk, hogy olvasni fogunk.
Így hát elindult a mi kis hatfős csapatunk a Libribe. Az üzlet kirakatában egy csomó új könyv volt kirakva. Bementünk és kettéosztódtunk. Volt egy ”Emese” csoport és egy ”Viki” csoport. A ”Viki” csoportba beletartozott: Noémi, Fanny, Viki és Lili. Az ”Emese” csoportba beletartozott: Emese és Én.
Lili a Hannah Montana és barátai könyvekhez mentek. Míg Emese és Én a misztikus sorozatokhoz és a misztikus lényekről szóló könyvekhez mentünk. Középúton összefutottunk Szandival és Roboz Nikivel.
- Hello! - köszönt Szandi.
- Hali! - köszönt Niki is.
- Sziasztok! - mondtuk egyszerre Emesével, majd összenéztünk és elnevettük magunkat.
Megbeszéltük, hogy mit csinálnak, és hogy látták-e már azt a filmet, amit mi az elöbb néztünk meg. Majd elbúcsúztunk és folytattuk az utunkat a könyvek felé.
- Te mit fogsz olvasni? - kérdeztem és elindultam a misztikus lényekről szóló könyvsorhoz.
- Van ez a boszis könyv - mutatott a sorozat első kötetére. - Ennek az első kötetét és lehet, hogy a második kötetét is elolvasom.
- Hajrá – mondtam, és elkezdtem olvasni a könyvborítókat.
Szellemek, vérfarkasok, alakváltók, … vámpírok.
Megvan. A vámpírokról fogok olvasni. A vérfarkasokat és az alakváltókat már kiolvastam. A szellemek nem érdekelnek, mert azok nem is mítikus lények.
- Na? Mit olvasol?
- Vámpírok.
- Hogy lehet egy nem létező lényről információkat leírni?
- Nem tudom, de ez a könyvsorozat jó – mutattam a többi könyvre.
- Hát, akkor jó olvasást.
- Neked is.
Letettem a könyvet és elkezdtem olvasni.
„ A vámpíroknak fehér bőrük van és jéghideg, mint a márvány… Halhatatlanok és a megölésük sem egyszerű. A vámpírok megölése:
1. Fel kell darabolni, majd
2. Elégetni őket.
Az utánuk maradt hamu elég érdekes szagú… A vámpírok emberi vért fogyasztanak.”
- Na? Mi érdekeset tudtál meg a vámpírokról? - kérdezte Emese a vámpír szót jól kihangsúlyozva.
- Azt, hogy milyen a bőrük, hogyan kell őket megölni és azt, hogy vért, méghozzá emberi vért fogyasztanak.
Emese bólintott egyet.
Ránéztem az órámra, fél kilenc.
- Nem kéne mennünk?
- De. Keressük meg a többieket.
Elindultunk megkeresni őket. Egy kevés keresgélés után meg is találtuk.
- Menjük – mondtam, mire felkeltek az olvasásból.
- Ti mit olvastatok?- kérdezte Viki, és a többiek is ránk néztek.
- Én egy boszis könyvet olvastam.
- Én pedig egy vámpírokról szóló könyvet olvastam.
Megbeszéltük, hogy ki mit olvasott.
Aztán elindultunk haza.