,,Kiderült, hogy Elizabethnek volt egy bűntársa. Viszont Elizabeth holtestét megtalálták a folyóban. Egy ismeretlen férfi holtesttel együtt.
Vége van. Mostmár senkinek se kell félnie, hogy valaki megtámadja az éjszaka közepén.”
(Forks-i napilap 4. oldal)
Lerohantam a lépcsőn. Előkerestem a mai újságot, hogy megbizonyosodjak arról, amit mondott…
Miután elolvastam, rémülten, de megnyugodva dobtam vissza az asztalra.
- Én nem azért jöttem… Tényleg… Elizabeth!- hallottam meg a nevem.
A fenébe, elfelejtettem Edwardot.
Felrohantam a lépcsőn, a szobám ajtajáig. Az egész Cullen család gyanúsan végigmérte.
- Bocsi, elfelejtettem Edward képességét.
- Én viszont az enyémet nem, de itt képtelenség használni. Mintha valaki blokkolná…
- Ki vagy te?
- Dominice. Azért jöttem, hogy elmondjam Elizabethnek, hogy sikerült elhitetnem mindenkivel, hogy halott.
- Igazat mond. De te miért is vagy ,,halott”?
- Nem maradhattam ott, és ez jó ötletnek tűnt. Két legyet egy csapásra. Meg akartalak keresni, hogy jól vagy-e. Látom sikerült beilleszkedned. – nézett körül. – Igazán kedves család.
- Dominice, kérlek!
- Jól van, na. Szóval én csak ezért jöttem. – állt fel és indult el az ablak felé.
- Képzeld, a húgom él. – mondtam boldogan, mire Dominice megmerevedett. – Dominice?
- A húgod?- fordult vissza. – A húgod?
- Te... te nem tudtál róla? Hiszen te mindenről tudsz.
- Az anyád erről elfelejtett tájékoztatni. A húgod…
- Senkinek nem mondhattam el. Azt mondta titok. Még apának se…
- Akkor ezért… Meg fog találni. Én… Megkeresem.
- Dominice, ne! Inkább azt mondd el, ki fog megtalálni.
- Aki megölte a szüleidet. A csald volt barátja. De nekem miért nem mondta el, Anna? Hiszen én segíthettem volna… Ó!
- Mi az?- kérdeztem idegesen. – Tudod miért nem mondta el? Én is hallani akarom.
- Ezt nem lehet, majd amikor idősebb leszel.
Dominice eltűnt. Kiugrott az ablakon és eltűnt.
- Vissza fog jönni. – mondta Alice. – Edward?
- Elizabeth… Dominice… Az lehetetlen. Miért csalta volna meg?- mondta magának Edward.
- Ki csalt meg kit?- kérdeztem.
- Olyan, mintha újra élnénk a múltat. Az én múltamat. Amit mutattál emlékkép… Ott volt az anyám. És Dominice. És most a XXI. században újra van egy Elizabeth és egy Dominice.
- Nem fogok összejönni a nagybátyámmal, ha erre gondolsz. – mondtam karba font kézzel.
- És, ha kiderülne, hogy nem a nagybátyád? Hanem valaki a múltból, aki segített titeket, mert annyira hasonlítottál valakire, akit szeretett?
- Ugyan már. Szerinted hasonlítok valakire?
- Igazság szerint, igen. – fogta meg a kezem Edward. - Hasonlítasz az anyámra. Egyedül a hajad színe…
- Reinkarnáció. – mondtam ki, amire gondolt. – Nem hiszem, hogy az anyukád reinkarnációja vagyok, akkor nem lennének emlékképeim, vagy valami a múltból?
- Lehet, hogy a képességed azért van, mert így a múltat tudod megmutatni. Olyanokat is, amiket nem láthattam, mert nem voltam ott. Szerintem ez épeszű megoldás.
- Van benne logika és igazság.
- De?
- Nincs de.
Igazából egyetlen emlékem sincs kiskoromból, de erre Dominice képessége is lehet a magyarázat.
- Mi Dominice képessége?
- Képes kitörölni az emlékezetet. A múltat. Mindent. Vissza is tudja adni, de én mások emlékeit kémlelve is boldog vagyok. Szeretek múltbeli családok után kutatni. De nehéz olyan embert találni, aki hisz nekem, nekem pedig meg kell érintenem valakit, hogy láthassam a múltat.
- És a saját múltad után nem tudsz kutatni?- kérdezte Carlisle.
- Nem, mert az önös érdek lenne, és azt blokkolja valami.
Vártuk, hogy Dominice visszatérjen. Edward anyjának a reinkarnációja. Erre nem is gondoltam, viszont Edward felnyitotta a szeme, a hasonlóságokra. Hálás voltam neki, hogy engedte, éljem az életem tovább, mintha semmit se tudtunk volna meg. Most egy tizenhét éves lány testében vagyok, és nem egy anyukáéban.
Vártam, hogy Dominice visszatérjen és elmondja, hogy ki ölte meg a családom. Volt egy tippem. Még régebben, amikor anyun nem látszott, hogy terhes egy Vittorio nevű férfi felkereste. Aznap anyu sírt előttem.
Vittorio volt? Akkor…
Istenem, én ezt mikor értem meg? Mától már Elizabeth Cullen vagyok. Talán meg kéne keresnem Dominicet.
Kiugrottam az ablakon. Az éj leple alatt osontam az erdőben.
- Csak nem engem keresel?- kérdezte negédesen a hátam mögül egy férfi.
- Nem. Nem magát keresem.
- Kár, pedig én téged kereslek. Elizabeth. Hogy lehettél ilyen naiv, hogy azt hitted elmenekülhetsz?
- Vittorio?
- Talált. – egy hideg kéz tapadt a nyakamra.
- Mit akar tőlem? Nem is ismerem magát.
- Az apád átvert, ezért most megfizet. Az édes kicsi lánya halott lesz. Az enyémet meg visszaveszem. – elhajított.
Nekiütköztem a fának és valami hangosan reccsent. Szerencsétlenségemre nem a fa volt. A gerincem repedt meg, valószínűleg több helyen is. Nem tudtam megmozdulni.
Minden elsötétült.
Hideg kezek simítottak végig a hátamon. Ezt jó jelnek vettem, mert éreztem a hátam. Várjunk csak? Ha a hátamon nincs semmi, akkor…
- Pár napon belül nem lesz semmi nyoma. – mondta Edward és tovább cirógatta a hátam.
- Mi… mi történt?- kérdeztem.
- Kiszöktél. Ha Dominice nincs…
- Mi van Dominicevel? Jól van?
- Jól van. Viszont az a másik, már nem él.
- Vittorio? Ki ölte meg?
- Dominice. Hogy lehettél ilyen buta? Tudtad, hogy valaki meg akar ölni erre…
- Azt mondta, hogy az apám átverte. És, hogy megöl, aztán visszaveszi azt, ami az övé.
- Mi lenne az övé?
- Léna. Anyu aznap azért sírt. Dehogy az apám mivel verte át, azt nem tudom.
- Lehet, hogy a terhességről nem tudott és Vittorio azt hitte csak hazudik. Carlisle és én is azon a véleményen vagyunk, hogy szépen gyógyul a hátad. Fáj valahol?- kérdezte és lassan elkezdte masszírozni a hátam.
- Au, ott egy kicsit. – mondtam.
- Pedig az gyógyul a legjobban. Lehet, hogy egy kicsit fájni fog. – mondta és jól megnyomkodta a fájó résznél. A végén köpni-nyelni nem tudtam.
Carlisle bejött megnézni.
- Carlisle, hol van Dominice?
- Itt van az ajtóban. – mondta és odamutatott.
- Szia! Köszönöm.
- Kicsi Ellie, miért jöttél utánam? Ugye tudod, hogy csak azért találtam meg, mert egyszer már használtam rajta a képességem. Bella nehezített a helyzetemen. Ugye nem fáj nagyon?
- Nem, csak itt-ott egy picit, de kibírom. És te, hogy vagy?
- Én jól vagyok.
Egy ideig egyedül hagytak. Unatkoztam és idegesített, hogy nem tudok megmozdulni, mert féltem, hogy a hátam rosszabb lesz.
Dominice… Hálás vagyok neki, amiért megmentette az életem. Ha ő nincs… Nem ebbe belegondolni is rossz.
- Helloooo!
- Alice? Mit szeretnél?
- Dominice igazán bátor volt. Nem gondolod? Annyira jó lenne, ha lenne köztetek valami…
- Alice, semmit sem kell erőltetni. – állt meg az ajtóban Edward.
Tátogtam egy köszönömöt, majd behunytam a szemem és vártam, hogy elaludjak.
Ám álom helyett valami mást láttam.
Sötét folyósón sétáltam. Sikolyok hallatszódtak a folyosó végéről. Félve lépkedtem. Meg akartam fordulni, de valakik nem engedték. Sikítani akartam, de nem tettem.
Az ajtó kitárult.
Egy fekete, hosszú hajú férfi elé vittek. Rám mosolygott.
- Ki vagy te?
- Elizabeth. Mit keresek itt?
- Ezt én sem tudom. Remélem semmi rosszban nem törted a fejed.
- Azt se tudom ki maga.
- Aro Volturi vagyok.
Edward üveges tekintetével álltam szembe. Álltam.
- Nyugodj meg! Feküdj vissza. – remegett a lábam.
Edward fel feküdt mellém az ágyra.
- Bocsánat… Nem hittem volna.
- De te nem voltál ott.
- De láttam. Mostmár nem lesz baj. A Volturi nem jön ide. Aro nem szeretné Carlisle barátságát elveszíteni. Jól vagy…, mármint a hátad…
Edward egy ideig még simogatta a hátam. Jól esett a hideg keze.
Elnyomott az álom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése