~ Terhes? Én? ~
/Esme szemszöge/
A száztizenötödik születésnapom után Carlisle felcsábított a szobánkba…
Az este nagyon kellemes volt.
Másnap reggel Carlisle-t behívták a kórházba, mert az egyik kollégája beteg lett.
Az ágyon feküdtem. Nem alszunk, de lustálkodni azért szoktunk.
- Jó reggelt! - mondtam, miközben ő felvette a nadrágját.
- Neked is – mondta és megpuszilta a homlokomat.
- Máris menned kell? - kérdeztem szomorúan.
- Igen. Sajnos. Behívtak, mert az egyik kollégám beteg lett.
- Jobbulást neki.
- Megmondom, ha beszélek vele.
Felvettem a köntösömet és lekísértem Carlisle-t a ház elé.
- Szia!
- Szia! - adott egy búcsúcsókot.
A tegnap este után jobban kívántam, mint eddig bármikor. Olyan érzés volt, mintha újra tinédzser lennék
Integettem még, aztán visszamentem a házba.
Edward és Bella jöttek le a lépcsőn.
- Szia! Már ilyen korán fenn vagy? - kérdezte Edward és átölelt.
- Hány óra?
- Hat.
- Olyan korán lenne?
- Igen. Carlisle? - kérdezte Edward előtt Bella.
- Behívták.
- És kikísérted?
- Igen. Miért? A felesége vagyok.
- Persze, hogy az vagy. De eddig nem kísérted ki, ha ilyen korán kelt. Anya.
- Edward. Nem kísérhetem ki a saját férjemet? - kérdeztem és belenéztem a szemébe.
- Szeretlek – mondta Edward és átölelt.
Még mielőtt kideríthettem volna, hogy miért hidalja át ezt a kérdést a többiek is elkezdtek lejönni.
- Jó reggelt! - mondták egyszerre.
- Nektek is – mondtam.
Egy normális anya már a reggelit készítené a normális gyermekeinek. De én még nem kezdtem el a reggeli készítését, mert Nessie és Jake még nem ébredtek fel.
Fél kilenc.
- Mindjárt lejönnek, amennyire látom – mondta Alice.
Elkezdtem készíteni a reggelit, amikor rosszul lettem. A hányinger kerülgetett. Kiszaladtam a fürdőbe és furcsa mód hánytam
Kimostam a szám és visszamentem a konyhába
Jake és Nessie már ettek.
- Esme, jól vagy? - kérdezte rémülten Alice.
- Igen.
- Láttam, hogy…
- Nem érdekes – vágtam a szavába.
- Annyira zavar, hogy nem látom teljesen a jövőt.
- Bella, beszélhetnénk?
- Jól vagy?
- Igen. Menjünk a szobámba.
Felmentünk a szobámba.
- Bella, szeretném, ha kiterjesztenéd rám a pajzsod, hogy Alice ne lássa jövőmet és, hogy Edward ne hallja a gondolataimat.
- Rendben, de miért?
- Nem akarom, hogy azt higgye, hogy valami bajom van.
- Meddig kell a pajzsom?
- Csak estig. Délután bemegyek, majd a kórházba Carlislehoz.
- Meglátogatod?
- Igen, mint mindig.
Bella kiterjesztette a pajzsát és visszamentünk.
- Kár, hogy Carlisle nem tud elbúcsúzni – mondtam.
- Igen, de nekünk megy a repülőnk.
- Vigyázzatok magatokra. – mondta Bella.
Mindenki elbúcsúzott Jake-től és Nessie-től.
Délután lett.
Elkezdtem készülődni, amikor megint rosszul lettem. Ha nem tudnám, hogy nem lehet gyermekem, akkor azt mondanám, hogy terhes vagyok. Kimentem a fürdőbe a mai nap már ötödszörre.
Utána lementem a földszintre.
- Már mész is? - kérdezte Edward
- Igen.
- Add át üdvözletem.
- Átadom. – Adtam két puszit a fiamnak.
Elindultam, Rosalie autóját vittem el, mint mindig.
A kórházig nem volt hosszú az út. Bementem és rögtön Carlisle irodája felé indultam.
Kopogtam.
- Szabad – hallottam szerelemem hangját bentről.
Benyitottam.
- Esme.
- Szia!
- Hogy-hogy bejöttél?
- Meg akartalak látogatni. Vagy nem kellett volna?
- Nagyon örülök, hogy itt vagy. De Alice mondott valamit.
- Mit mondott?
- Rólad mondott valamit. Azt mondta, hogy rosszul lettél. Ez igaz?
- Igen. De semmi komoly. Vagy de?
- Végig néztem minden olyan betegséget, amitől egy ember rosszul lehet.
- És? - kérdeztem, már egy kicsit aggódva.
- Beteg nem lehetsz, akkor viszont terhes vagy. – láttam a szemében az aggódást, és a mérhetetlen boldogságot.
- Terhes? Én? De Carlisle a vámpíroknak nem lehet gyerekük.
- Tudom, de…
- Mi van, ha tényleg terhes vagyok? - A szememben megcsillant a remény.
- Én nagyon örülnék neki, miután a vizsgálatok azt mutatják, hogy nem tehet kárt benned.
- Mint Bellánál?
- Igen. Viszont lehet, hogy az egy félvér dolog és neked semmi bajod nem eshet.
- Vizsgálatok?
- Azt kéne megnézni, hogy terhes vagy-e.
- Rendben.
Elmentünk a vizsgálóba.
Megvizsgáltak aztán Carlisle visszaküldött az irodájába.
Pár perc múlva ő is visszajött az irodába. A kezében egy papírt tartott.
- Na? - kérdeztem, kicsit ijedten.
- Terhes vagy – mondta boldogan.
Annyira boldog voltam.
Átöleltem, mire ő egy forró csókot nyomott az ajkamra.
- És mik a veszélyek? - kérdeztem, miközben még mindig ölelt.
- Olyan, mintha egy ember lennél. A kockázatok is azok.
- Annyira örülök.
- Én is. De azért van egy két érdekesség – mondta és mosolygott.
- Mi? - kérdeztem kíváncsian.
- Kívánós lehetsz.
- Például? - kérdőn néztem rá. Egyszer már voltam terhes, de akkor nem voltam az.
- Kívánhatod az emberi ételt és a vért.
- És még? - Még mindig kívántam és vele akartam lenni.
- Kívánhatsz engem. – Ezt úgy mondta ki, hogy tudtam a terhességem alatt mindig a kedvembe fog járni. – Esme…
- Igen?
- Szeretlek és eddig sosem mondtam, hogy Én is szeretnék közös gyermeket veled.
- Miért? Hisz annyira jó apa vagy és kedves.
- Nem akartam, hogy azt hidd, miattad nem lehet gyermekem. Én ennél jobban szeretlek. És most, hogy majd apa leszek a világ legszebb nőjétől, olyan mintha minden beteljesült volna.
- Te azért nem mondta, hogy gyereket szeretnél, mert féltél, hogy magamat fogom hibáztatni? Carlisle, Én annyira szeretlek! – mondtam és megcsókoltam. Hosszan csókolóztunk.
- Szeretnéd, ha haza mennék veled? - kérdezte.
- Nem kell. Elleszek otthon.
- És Edwardéknak elmondod?
- Majd inkább együtt – mondtam és elszomorodtam, mert Rosalie annyira vágyott gyermekre és helyette én lettem terhes.
- Mi a baj?
- Rosalie – mondtam és sírtam. Sírtam? Az lehetetlen. – Carlisle, miért tudok sírni?
- Ez is a terhesség velejárója.
- És akkor mi lesz a mi kisbabánk?
- Nem tudom, de lehet, hogy a terhesség során még inkább emberi és a születésekor tudjuk meg, hogy mi.
- Rendben. Akkor ez azt jelenti, hogy ember kismama leszek?
- Valami olyasmi, kivéve a vért. És Rosalie meg fogja érteni. Hidd el.
- Rendben. Akkor este találkozunk.
- Igen, és majd elmondjuk a jó hírt.
- Igen. – A ruhája ujjával letörölte a könnycseppeket és adott egy búcsúcsókot.
- Szia!
- Szia!
Hazamenet két érzés kavargott bennem. Az egyik a boldogság, mert terhes vagyok. A másik a szomorúság, mert Rosalie nem lehet terhes.
Hazaértem. Emmett és Jasper elmentek vadászni. Rosalie, Alice és Bella pedig vásárolni. Egyedül Edward maradt itthon.
- Szia!
- Szia! Jól vagy? - kérdezte kicsit óvatosan, mert egésznap ezt kérdezgették.
- Igen.
- Olyan… Más vagy.
- Nem vagyok más, csak száztizenöt éves.
Edward halkan kuncogott.
- Edward – mosolyogtam. – Gyere ide. – Odejött hozzám és én megöleltem.
- Ezt most a szemtelenségemért kaptam?
- Nem. – Kicsit megszédültem.
- Tudom, hogy szédítő vagyok, de arra nem gondoltam, hogy a saját anyukámat is el tudom szédíteni.
- Pedig nagyon szédítő vagy.
- Gondoltam – kuncogott.
- Na, én megyek Jasperékhez. Vigyázz magadra, Anya.
Annyira jól esik, amikor azt mondja Anya.
Felmentem a szobámba és bezárkóztam a WC-be. Annyira rosszul voltam, hogy a nap hátralévő részét a WC mellett töltöttem. De annyira boldog voltam, hogy lesz egy kisbabám a szerelmemtől, a férjemtől.
Este kilenc óra körül hallottam, hogy az ajtó kinyitódott, aztán bezáródott. Biztos Carlisle az. Kinyitottam a WC ajtót.
Lentről lehetett hallani, hogy valaki megkérdezett valakit.
- Esme? - kérdezte Carlisle.
- Nem láttam – mondta Alice.
Ő ma még nem látott.
Halk, gyors léptek. Ajtónyikordulás. Valaki belépett a szobába. Én nem láttam, hogy ki, de jól tudtam.
- Esme? Itt vagy? - hallottam aggódó férjem hangját.
- Itt vagyok – mondtam a WC-ből.
Benyitott és meglátta, hogy a fürdőkád szélén ülök.
- Jól vagy?
- Igen. Csak ezek a rosszullétek…
- Majd elmúlik. Ettél ma már valamit?
- Nem.
- Miért? - szigorúan nézett rám.
Odajött és letérdelt elém.
- Mert amikor elindultam enni, rosszul lettem.
- Akkor most itt az ideje, hogy egyél valamit. – Felállt és megfogta a kezem.
- Rendben. És kik vannak itthon?
- Mindenki.
Felálltam, de túl gyorsan és elszédültem. Átölelt és úgy kapott el.
- Csak egy kicsit megszédültem.
- Szédültél ma már meg?
- Igen. Amikor haza jöttem.
- És ki kapott el? - kicsit megijedt.
- Edward.
Carlisle mosolyra húzta a száját.
Elindultunk le a konyhába. A többiek a nappaliban ültek és nézték a TV-t.
- Először eszem – suttogtam oda Carlisle-nak.
Átmentünk az étkezőn.
Két szendvicset csináltam magamnak, sajttal, sonkával, paprikával és paradicsommal tele rakva. Jóízűen megettem és ránéztem Carlisle-ra. És megint rám tört a tinédzser énem. Carlisle ezt észrevette.
- Majd később. És holnap egész nap itthon leszek. De most menjünk.
Egész nap. Ez volt minden vágyam: egy egész nap kettesben.
- Figyeljetek egy kicsit! – szólalt meg Carlisle, a gyerekek pedig figyeltek.
- Mondanunk kell valamit – kezdte el Carlisle és megfogta a kezem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése