Hymon: 14. fejezet

14. fejezet

Reggel Emmett mellkasán ébredtem. Megfordultam és adtam egy csókot szerelmemnek.
Láttam a mosolyán, hogy örül, hogy lát ébren is. Kezét a hasamon pihentette. Erről eszembe jutott az álmom, hogy nekem sose lehet gyerekem. Akaratom ellenére elkezdtem sírni. Felültem és a térdemre tettem a fejem. A testem rázkódott a sírástól. Emmett azt hihette, hogy valami rosszat csinált.
Hátulról átölelt és úgy csitítgatott. Közben ezerszer bocsánatot kért.
- Emmett nem csináltál semmi rosszat. – mondtam hüppögve.
- De, mert különben nem sírnál.
- Emmett csak eszembe jutott az álmom és, hogy… - képtelen voltam kimondani.
- Hogy?
- Hogy nekem nem lehet gyerekem. Azt álmodtam, hogy van egy lányunk. És reggel, amikor a hasamra tetted a kezed eszembe jutott. – mondtam és végre felemeltem a fejem.
- Sajnálom. – mondta és egy csókot lehelt a számra.
- Semmi baj. Az én hibám. – mondtam majd felálltam és elmentem zuhanyozni.
Kiléptem a zuhanyfülkéből és a törülközőt magam köré csavartam. Emmett lépett be az ajtón.
- Emmett…
- Bocsánat. Én… én arra gondoltam, hogy ha nagyon szeretnél gyereket, akkor… akkor fogadjunk örökbe. – mondta nagy nehezen.
- Örökbe fogadni?- kérdeztem és elgondolkoztam ezen a lehetőségen. – Nem tudom Emmett… Majd beszéljünk erről később. – mondtam és kimentem a fürdőszobából.
Én tudom, hogy Emmett jót akar nekem, de ő nem látta azt a kislányt. Szeretem Emmettet, de látom rajta, hogy ő még nem érzi magát apának, így én is megvárom őt.
- Miattam?- kérdezte Emmett és elfordult, hogy fel tudjak öltözni.
- Hm… Emmett én, megvárlak téged, míg úgy nem érzed, hogy készen állsz az apaságra. – mondtam és fehérneműben álltam. Kerestem egy pólót és egy farmert.
- Én, megvárlak téged, te megvársz engem. – mondta Emmett. És visszafordult. Engem bámult és az álla is majdnem leesett. Közelebb jött. – Gyönyörű vagy.
A továbbiakban nézte, hogy felveszek egy pólót, majd egy farmert.
Megfogta a táskám és így indultunk le a konyhába. Gyorsan készítettem két szendvicset. Bedobtam a táskámba és elindultunk az autómhoz. Emmett gyorsan elfoglalta a vezető ülést, így én az anyós ülésre kényszerültem, de már megszoktam.

A suliban mindenki megbámult. Kézen fogva tettük meg az utat a suli bejáratáig. Hiába jártunk egy évfolyamra én máshol kezdtem.
Az első órám testnevelés volt. Aztán biológia. És így tovább…

Mikor végre vége volt a sulinak mehettem La Push-ba, hogy vegyek egy órát az alakváltókról. Nem volt kedvem most semmihez. Az óra mégis érdekes volt.
Megtudtam, hogy nagyon kevés női farkas van, mert az azt jelenti, hogy nem lehet gyereke. Kis időbe tellett mire rájöttem, hogy Curranty átváltozott. Összeszorult a gyomrom. Azt is megtudtam, hogy a ,,bevésődés” az csak akkor teljesülhet be, ha már egyszer átváltozott az egyik esetleg mindkét fél.
Már arra lettem volna kíváncsi, hogy Plumyval mi van. Elvégre ő félig alakváltó. Curranty viszont félig hymon…
Victor szakított ki a gondolatmenetemből. Elmondta, hogy a rajzomat megmutatta Max és Vivien Thompsonnak, akik tovább küldték a többi hymonnak.
- Victor, Max és Vivien együtt vannak?- kérdeztem.
- Vivienről kiderült, hogy valami csoda folytán lehet gyermeke. Az apa pedig Max. Már össze is házasodtak és Vivien hasa szépen gömbölyödik. Reméljük, hogy ikrei lesznek, hisz nagy az esély rá.
- Igen?- kerekedett el a szemem.
- Én és Max ikrek vagyunk, így a családban nagyobb eséllyel fordulnak elő az ikrek születése. Anyukádnak is volt egy ikre, de eltűnt. Sulpiciának hívták. Állítólag férjhez ment, de ő nem volt hymon… - itt jelentőség teljesen elhallgatott. – Sulpicia irigyelte anyádat, hogy hymon. Megesküdött rá, hogy a hymonokat kerülni fogja. És, hogy ha megtalálja a gyermekét, vagyis téged, akkor megöl. És az összes hymon gyerekket. Bosszúból. Szerencsére se mi, se ő nem tud rólunk. Csak a létezésünket.
Ez előbb elhangzottak engem sokkoltak. Valaki meg akart ölni, vagy még most is meg akar. Sulpicia. Nem is tudtam róla. Anyu és Sulpicia valószínűleg ugyan úgy néznek ki. Mondjuk Maxot sem ismerem. Lehet, hogy tök másként néznek ki.

Végre otthon voltam. Nem tudom miért, de a kanapéra ülve elfogott a sírás. Reggel is sírtam, akkor este miért is ne?
Ajtó csapódásra lettem figyelmes. Felemeltem a fejem és körül néztem. Sehol senki. Felálltam, hogy körül nézzek a házba. Az a valaki, aki az előbb bejött még mindig itt van. Ebbe biztos voltam. Lassan és remegve indultam el. Eszembe jutott Sulpicia. Lehet, hogy ő jött megölni.
Remegő testel mentem a konyhába. Sehol senki. Felmentem a szobámba és ott is körül néztem.
Lehet, hogy csak hallucináltam. Próbáltam magam nyugtatni.
Valaki hátulról átölelt és befogta a szám, még mielőtt sikítanék. Próbáltam sikítani, de nem ment. Annyira megrémültem, hogy elkezdtem zokogni.
- Ne sírj. – suttogta szerelmem a fülembe. Nem bírtam abbahagyni a sírást.
- Emmett, hogy tehetted ezt velem? – kérdeztem és felé fordultam.
- Bocsáss meg. Nem volt szándékos.
- Az, hogy megijesztesz? Emmett éppen ma hallottam egy hírt és eléggé megijedtem, hogy… - nem bírtam tovább mondani.
- Milyen hírt?- kérdezte és elkezdett puszilgatni.
- Anyunak az iker testvére. Victor mesélte, hogy Sulpicia bosszút esküdött. Ha találkozik, velem megöl. – mondtam és zokogva Emmett mellkasába fúrtam a fejem.
Emmett egy pillanatig mozdulatlanul állt, majd elkezdte simogatni a hátamat. Ez mindig megnyugtatott.
Így álltunk. Emmett néha suttogott a fülembe olyanokat, mint ,,szeretlek” és ,, nem lesz semmi baj”. Tudtam, hogy ő nem engedné, hogy bármi bajom essen.
- Sulpicia?- kérdezte miután kicsit megnyugodtam.
- Igen. – mondtam.
- Sulpicia Volturi. Aro felesége. Lehet, hogy róla van szó?
- Lehet.
- Sulpicia vámpír. Nem rég kaptuk az információkat, hogy Aro és ő örökbe fogadtak egy fiút és átváltoztatták. Aro fiaként szereti, Sulpicia meg, mintha az anyja lenne. Mégis elhagyta őket. Adam Volturi. Aro csak azért változtatta át, mert van neki is különleges képessége. Az érzelmeivel képes a természetet befolyásolni.
- Ezt, hogy érted?- kérdeztem értetlenül.
- Hát például, ha boldog képes virágot ,,varázsolni”.
- Értem, de ez csodálatos. Miért szökött el?
- Mert Adam nem akar embereket ölni. – most jutott eszembe az, hogy Emmett élhetne ember véren is, akár az enyémen. Erre elhúztam a szám.
- Nyugi, nem eszlek meg. – mondta nevetve.
- Akkor jó. – mondtam és ásítottam egyet.
Emmett a karjaiba kapott és lefeküdtünk aludni.
Most sem álmodtam és ez elszomorított. De tudtam, hogy Emmett itt van és figyeli, hogy alszom.