Hymon: 12. fejezet

12. fejezet

Emmettet néztem. A rémálomtól a testem még mindig rázkódott. Emmett megfogta a kezem és aggodalmasan nézett. Közelebb ültem hozzá. Megfogtuk egymás kezét. Emmett egy nyugtató csókot adott, de most sem bírtam magammal. Többet akartam. Nem engedtem el és közelebb húztam magamhoz. Emmett nem ellenkezett.
Lassan húztam le róla az ingét. A gombokkal egy kicsit elszórakoztam, mire mindegyiket sikerült kigombolnom. Hátradőltünk és a csókunkat csak az oxigén pótlására szakítottuk meg.
- Cherry. – szólt kedvesem és belemosolyogott a csókunkba.
Eltolt magától. Szomorúan vettem tudomásul, hogy ő nem akar engem Úgy. Minden hasonló helyzetű lánynak a fejében az fogalmazódik meg, hogy párjának biztosan van valakije. Én nem gondoltam ezt Emmettről. Valami azt súgta, hogy azért nem akar velem lenni, mert vámpír.
Felálltam az ágyból és lementem a konyhába. Egy kis tálkába zabpelyhet öntöttem, majd öntöttem rá egy kis tejet. Bementem a nappaliba és leültem a kanapéra. A lábam feltettem a dohányzóasztalra és elkezdtem enni a zabpelyhet.
Mellettem lévő hely hirtelen besüppedt és egy hideg kar érintette meg az enyémet.
Nem szólt egyikünk sem. Rápillantottam. Mereven maga elé nézett. Vettem a kanállal egy kis zabpelyhet a tálkámból, de közben őt néztem. Rám nézett, éppen amikor a számat nyitottam ki.
Megpróbált egy mosolyt erőltetni, de látszott rajta, hogy most túl ideges. Becsuktam a számat és a kanalat beledobtam a tálkába, majd a tálkát arrébb toltam. Levettem a lábam az asztalról és fel akartam állni, de Em megfogta a karom és visszahúzott. De mivel váratlanul ért így félreestem és bevágtam a fejem az asztal sarkába. Átkoztam magam, hogy miért nem toltam arrébb az asztalt, de már késő volt.
Éreztem, hogy a meleg vér végig csorog először a fejemen, majd a vállamon. A pólóm megtelt vérrel. Elvesztettem az eszméletem. Érzetem, hogy hideg karok felvesznek.

Lassan kinyitottam a szemem. A fejem iszonyatosan fájt. Csak feküdtem és néztem a nagy fehér falat. Abba biztos voltam, hogy nem haltam meg, mert ahhoz túlságosan fájt a fejem. Vártam, hogy valaki bejöjjön, de senki sem jött. Mivel sokat vártam, hogy valaki bejöjjön, de senki sem jött így eldöntöttem, hogy magam megyek és keresek valakit. Felálltam, de visszaszédültem. A fejem még mindig fájt. Megpróbálkoztam még egyszer a felállással és sikerült is. Már felismertem, hogy hol vagyok. A Cullen-villa egyik szobájában. Ezt a szobát még nem is láttam és féltem, hogy eltévedek. Becsuktam magam mögött az ajtót és halkan végig mentem a folyóson. Elhaladtam egy tükör mellett és belenéztem. Egy pillanatra megálltam és megláttam, hogy más ruha van rajtam, mint volt. Megnéztem a nyakamat ott ahol bevágtam. A fejem össze volt varrva. Nem is a fejem, hanem inkább a nyakamnál. Egy kicsit örültem neki, mert így nem kellett levágni a hajamból.
Lassan mentem le a lépcsőn. Nem siettem sehová. Amikor leértem és letettettem az utolsó lépcsőfokra a lábam meghallottam, hogy valakik beszélnek.
Elfordultam, hogy körül nézzek.
- Cherry, te mit keresel itt?- annyira megijedtem, hogy azt hittem menten leszédülök a lépcsőről.
- Megijesztettél. – mondtam és mintha meg sem hallottam volna előző kérdését tovább mentem.
- Jól van. Te akartad. – mondta Em és felkapott. Elkezdett pörgetni. Én voltam akkor a világ legboldogabb embere. Megint csókban forrtunk össze és talán több is történt volna, ha Jasper és Alice nem néz minket olyan nagyon. Alice egy kecses köhintéssel jelezte, hogy néző közönségünk támadt.
- Menjetek szobára. – mondta nevetve Alice. Próbáltam haragudni rá, de nem ment. Most jöttem rá, hogy valójában én nem akartam még Azt. Hirtelen megkönnyebbültem.
- Mitől könnyebbültél meg?- kérdezte Jasper és átölelte Alicet.
- Nem mondom meg. – nyújtottam ki a nyelvem.
Ekkor jelentek meg kézen fogva Carlisle és Esme. Biztos vicces látvány volt.
Én Emmett karjaiban, közben kinyújtom a nyelvem pont arra amerre ők jöttek. Jasper és Alice egymást ölelve már a jobb oldalunkon.
Gyorsan behúztam a nyelvem. Mindenki állt egyhelyben. Vagyis én Emmett karjaiban feküdtem.
Megpróbáltam sokat mozogni, de nem sikerült sem elérnem azt, amit akartam, se nem tudtam megmozdulni. Amint megmozdultam Emmett annál erősebben fogott.
- Nem fogok leesni, ígérem, de ha továbbra is így szorítasz, akkor elég sokáig fogsz tartani. – mondtam kifújva ezzel a vésztartalék oxigént.
- Bocsáss meg. – engedett el, épp időben.
- Megbocsátok, ha…
- Nincsen ha. – nem engedte, hogy tovább mondjam.
- Emmett Cullen, tegyél le!- parancsoltam rá.
- Nem!- nem eresztett el.
Mindenki ott volt már. Bella és Edward is, akik valószínűleg a parancsolásom miatt jöttek le.
- Nem lesz semmi bajom, attól, hogy állok. – mondtam és megcsókoltam. Tudtam, hogy ezzel arra fogom utasítani, hogy eltoljon magától.
A számításaim be is jöttek, mert Emmett eltolt magától és le is tett. Jó volt a lábaimon állni.
- Cherry, neked még pihenned kéne. Tegnap nagyon beütötted a fejed. – mondta Carlisle.
Mi az, hogy tegnap? Az ma reggel volt… Átaludtam egy egész napot? Az lehetetlen. De…
- Cherry, minden rendben?- kérdezte Jasper.
- Mennyit aludtam?- kérdeztem idegesen.
- Egy egésznapot. – mondta Carlisle.
Nehezen kaptam levegőt és a mellkasom is szúrni kezdett. Nem akartam elájulni így is túl sokat elvesztegettem az életemből. Szükségem van erre a pár órára. El akarok menni vagy Victor jön ide. Már késő…
Hallottam, hogy Victor idegesen közelíti meg az épületet. Ezt Jasper is érezte.
Az ajtó kicsapódott. A dühös Victor egyenesen előttünk állt meg.
- Cherry, ha megbeszélünk, valamit miért nem tudod betartani?- kérdezte idegesen.
- Bocsánat. Bevertem a fejem és nem rég ébredtem fel. Esküszöm, hogy most tudtam meg, hogy egy napot aludtam. – a nézése hirtelen megváltozott.
- Bocsánat. Máskor nem támadlak le. – a hangjában megint a tiszteletet hallottam.
- Semmi baj. Szerintem most átmegyek és bepótoljuk. Jó?- kérdeztem és tettem egy lépést felé.
- Természetesen. – úgy mondta, mintha nem egy lánya korú gyermekkel beszélne, hanem valami királyféleséggel… egy pillanat. – Mi van?
- Semmi. Kérlek, szabadíts meg Jacktől. - nézett a földre egy mosoly keretében.
- Miért? Szerintem összeillenek Currantyval. És amúgy is. Én mit tudnék tenni? Te vagy az apja.
- Ha ez ilyen egyszerűen menne. – dünnyögte maga elé. Eszembe jutott, hogy többen is vagyunk nem csak ketten.
- Mit csináljak? Tagadjam ki? Vagy mi?- kérdeztem ,,királyiasan” .
- Megtehetnéd. De csak akkor, ha többen is beleegyeznek.
- Én szívesen. Nem szimpi nekem ez a Jack. Ahogy Cherryre néz. – mondta Emmett.
- Sajnálom. Ez van, ezt kell szeretni. – rántottam meg a vállam.
- Akkor Jack marad. Mi jár annak, aki elteszi láb alól?- kérdezte Em.
- Az nem én leszek. – mondta Victor és fülét, farkát visszahúzva várta a válaszom.
- Honnan tudjam. Basszus Victor mi vagyok én? A mindenható? Ne fárassz ilyenekkel. – mondtam idegesen Victornak szegezve.
- Most válaszoljak?- kérdezte és körül nézett.
- Nem!- gyorsan kiáltottam. Mindenki rám nézett.
- Akkor mehetünk?- kérdezte Victor és karon fogva elvezetett.
Meg sem álltunk La Push-ig. Aztán mentünk a házukba, ahol már vártak rám a kicsi Curranty, aki nem is volt olyan kicsi és Plumy. A mi mester hármasunkat, gyümölcs triónak becézték a falka tagjai. Plumy feltűnően jókedvű volt. Mindenhova szívecskéket rajzolt. Tehát szerelmes. Végre…