Hymon II: 8. fejezet

Befejezetem a kajálást és Emmettet néztem. Rám mosolygott.
- Mi van?- néztem rá.
A fülem mögé tette az arcomba lógó hajszálakat.
- Ez nem válasz. – nevettem el magam.
- Meg tudsz bocsátani?- kérdezte komolyan.
- Miért? Ugye nem azon rágódsz?
- Nem, hanem… Azt hittem, hogy az együttlétünk miatt…
- Sejthettem volna. Már előtte is fájt a fejem, ha ez megnyugtat.
- Egyáltalán nem nyugtat meg. – mondta komolyan Emm.
- Sejtettem. – mondtam nevetve.
- Ez nem vicces. Miután a feleségem leszel, én fogom hordani a nadrágot. – húzta ki magát.
- Persze. – bólogattam.
Alice viharzott be és ült le előttem.
- Mikor lesz az esküvő?- kérdezte.
- Nem tudom. – ráztam meg a fejem.
- Mit szólnátok… Jövő hét.
- Akkor már a hatodik hónapban leszek. – húztam el a szám.
- Nem baj. Csinálok neked olyan ruhát, amit a nem terhes menyasszonyok is megirigyelnek.
- Állapotos. – javítottam ki.
- Akkor állapotos.
- És mikor?
- Jövő hét… Mit szólnátok szerdához? Akkor ismerkedtettek meg. Éppen három éve.
- Az már három éve volt?- néztünk egymásra Emmettel.
- Igen. – bólogatott Alice. – Szabad?- kérdezte és a hasamra tette a kezét.
- Persze. – a kicsik, mintha megérezték volna, hogy Alice túlpörgő lány és eszeveszettül elkezdtek rugdosni. – Hú. – mondtam, mikor Alice elvette a kezét.
- Bocsi, de annyira megnyugtató. – mondta, Jasper lépett be az ajtón.
- Szabad?- kérdezte, mire én mosolyogva bólintottam.
Leült mellém és megölelt.
- Köszönöm, hogy itt vagy. – mondta nekem.
- Nincs mit. Emmettnek köszönd. – mondtam nevetve.
Jasper elengedett és látszott rajta, hogy valamivel nyugodtabb.
Megint elkezdtek szállingózni a többiek is vissza a nappaliba. Esme engem nézett.
- Carlisle ugye nem baj, ha Cherry ideköltözik, amíg meg nem születnek a babák?
- Nem baj.
- Ikrek?- ugrott fel Alice, mire én a szívemhez kaptam.
- I-igen. – mondtam.
- De még nincsenek kész a szobáik, ugye?
- Nem, nincsenek. – mondtam gyanútlanul.
- Akkor, majd megtervezem. Esme nagyon szépen tud festeni és…
- Alice, nyugi. – mondta Jasper.
- Igen, hugi. Még először az esküvő van. – mondta nevetve Emmett.
- Jól van, na. – sértődött meg Alice.
- Cherry, tényleg szívesen segítek kifesteni.
- Köszönöm. – hálás pillantást küldtem Esme felé.
- Egy valaki nem festhet. – törte meg a csendet Carlisle.
- Tudom. – mondtam lemondón.
Aztán már csak arra emlékszem, hogy Edwardék is bejöttek a házba. Aztán elaludtam, Emmett karjaiban.

Másnap reggel, azt kívántam bárcsak ne keltem volna fel. Alice rontott be az ajtón.
- Gyere már!- húzott magával.
A konyhában csak Esme állt, de pár pillanat múlva, már Carlisle segített feleségének. Olyan szép pár voltak. Az idő mit sem változtatott a kapcsolatukon. Vajon mi is ilyenek leszünk Emmett-tel?
A gondolatmenetből Alice rántott ki.
- Esme, gyorsan…
- Hova siettek?- kérdezte Carlisle.
- Nem tudom. – rántottam meg a vállam. – Alice fut a vonatod?
- Nem, de még egy csomó dolgunk van. Nem szeretném, ha bármi megzavarná a ceremóniát.
- Mire célzol? A paradicsomra? Mert ha nincs paradicsom, akkor nem leszek rosszul.
- Csak a paradicsom?- kérdezte Alice, de láttam, ahogy Carlisle is felém pillant.
- Azt hiszem. – hajtottam le a fejem.
- Cherry, az lehetetlen. Általában… - Carlisle végig nézett rajtam. – Na, jó, kivételek azért vannak.
- Utálni fogom a hatodik, hetedik és nyolc, kilencedik hónapot.
- Nem vészes. – mondta halkan Esme.
Eszembe jutott, hogy Esme fia meghalt, miután megszületett.
Alice elkezdett rángatni, hogy egyem meg gyorsan a reggelim. Engedelmeskedtem.
Mire észbe kaptam már ruhába, indulásra készen álltam a bejárat előtt.
Alice rángatott a kocsijáig, majd beültetett és elindultunk az ismeretlen felé.
- Olyan szépek lesztek. Nagyon-nagyon összeilletek. – csacsogta Alice.
Egy hatalmas üzlet előtt álltunk meg. A szeme is elkerekedett. És mivel ez egy esküvői bolt volt, így nem számíthattam semmi jóra. Alice kinyitotta nekem az ajtót, majd elindultam a hatalmas üzeletbe…