Hymon II: 7. fejezet

A faház tömve volt. Mikor beléptem, mindenki elhallgatott. Elengedtem Emm kezét, majd bementünk egy szobába.
A kis szoba fala halványsárga volt. Egy asztal várt minket és négy szék. Curranty leült az egyikre, majd Plumy a másikra és Victor a harmadikra. Én megálltam a székem mögött.
- Ti már döntöttetek. – mondtam elhúzva a szám.
- Félünk, hogy te nem nézed az érem mind két oldalát. – mondta Victor.
- Lehet, hogy akaratos vagyok, de nem fogom egyedül felnevelni őket. – kezem a hasamra csusszant.
- Nem is kell. Itt vagyunk mi nektek. – mondta Plumy.
- Ha elkülditek Őket, akkor…
- Akkor mi? Cherry ne csináld ezt!- szólt rám Victor.
- Mit? Victor döntöttetek, viszont én felülbírálhatom. És az én döntésem az, hogy maradnak. – mondtam dühösen.
- Hárman szavazunk ellened. Te csak egy vagy a sok közül. – amikor Victor ezt mondta egy pillanatig elfelejtettem levegőt venni. – Cherry vegyél levegőt. – figyelmeztetett.
- Egy a sok közül?- a szavakat csak köptem.
- Nem tiszta a fejed. Nem tudsz dönteni. – mondta Curranty lehajtott fejjel.
- Jó! Akkor felejtsetek el! – már nagyon dühös voltam.
- Cherry, nyugi!- jött be Jasper, aki már nem bírta elviselni a fájdalmat, amit érzett.
- Ha Ők elmennek, akkor engem se láttok többet. – mondtam és Jasperre támaszkodtam.
- Cherry, te tényleg képes lennél elhagyni minket. Itt hagyni az otthonodat?- Victor is egyre jobban dühös lett.
- Igen. – mondtam.
Victor felállt és elkezdett fel-alá járkálni. Curranty csak ült és maga elé nézett. Plumy nagyokat sóhajtozott.
Curranty felállt és Plumyval együtt kimentek a szobából. Magukkal húzták Jaspert is.
Victor megállt előttem és engem nézett. Láttam, hogy dühös.
- Miért?- kérdezte.
- Mert a gyerekeimnek szükségük van az apjukra, és, mert szeretem Emmettet.
- Szereted azok után, hogy itt hagyott?
- Igen. Visszajött és szeret…
- Mi az, amit nem mondasz el?
- Victor. Emmett és Én összeházasodunk.
- Összeházasodtok? Örök hűséget fogadtok? Te nem…
Victor egy ideig nem szólalt meg, majd arckifejezése dühösből, boldog lett.
Megölelt és agyon puszilt.
- Mi… mi az?
- Boldog vagy és nekem csak ez számít.
- Aha… - nem értettem hirtelen hangulatváltozását.
- Nem kell elmenniük, de ugye tudod, hogy csak miattad?
- Tudom.
Emmett tekintetét megint éreztem a hátamon. Victor elengedett és át akart adni Emmnek, amikor kicsit megszédültem. Emmett átkarolt és nem engedett el. Felkapott a karjába és úgy vitt ki a nappaliba, ahol most már mindenki boldog volt. Fájt egy kicsit a fejem, de ezt betudtam a Victor-Én veszekedésünknek. Amikor Emm letett egy kicsit elszédültem megint.
- Jól vagy, kicsim?- kérdezte Emm, és óvón tartott engem.
- Jól, csak egy kicsit megszédültem. – mosolyogtam rá.
- Féltelek. – súgta a fülembe.
- Nem kell. Terheseknél előfordul a szédülés, ájulás.
- Ájulás?!- szerelmem még inkább fogott.
Basti jött ki a konyhából. Curranty leszidta. Nem értettem miért. A huzat felém hozta a konyhából áradó illatot.
Emmett kezéből gyorsan kiszabadultam és a következő pillanatban már a WC fölé görnyedve hánytam. Átkoztam a paradicsomot.
- Jól vagy?- kérdezte Emm.
- Igen. – mondtam és kimostam a szám. – Csak a paradicsom…
- Nem szereted? Eddig szeretted.
- Igen, de mostanság rosszul leszek tőle. Annyira jó volt túl élni az első három hónapot… De a paradicsomtól még mindig rosszul vagyok.
- Csak attól?- kérdezte és megcsókolt.
Csak bólogattam. Emmett egy gyors mozdulattal bezárta a fürdőszoba ajtaját. Elszakadtam az ajkától és tettem hátra egy lépést. Követett. Leült a kád szélére. Én leültem az ölébe. Csókokkal illette a nyakam, majd egyre lejjebb haladt. Átkaroltam a nyakát.
- Nem szégyelled maga?
- Nem. Miért kéne?- kérdeztem tőle ártatlanul.
- Mások házában…
Letapasztottam a száját. Óvatosan letett a földre. Egy gyors mozdulattal én kerültem felülre. Sokáig fészkelődtem, de Emm türelme egyszeriben elfogyott. Visszafordított és lassan húzta le először az én, majd a saját cipzárját. Kínzó lassúsággal hatolt belém.
A gyönyör szele egyszerre ütött meg minket.
Egy ideig még úgy maradtunk, majd mintha misem történt volna felálltunk és visszahúztuk a cipzárunkat…

A nappaliba Plumy ült az asztalnál és evett. Hal’ istennek nem volt köztük paradicsom.
Carlisle és Victor beszélgettek. Mindenki elvolt a másikkal.
Mintha egy nagy boldog család lennénk. A fejfájásom nem múlt, inkább erősödött. Leültem Plumy mellé.
- Szia. – köszönt.
- Szia. Mi újság?
- Semmi. Látom veled sok jó dolog történt. – mondta szomorúan.
- Hé, fel a fejjel.
- Jó.
Az asztalon könyököltem és úgy tartottam a fejem.
Elaludhattam, mert egy puha ágyban ébredtem. Emm mellettem feküdt. A lehető legközelebb akartam hozzá bújni. Megpuszilta a homlokom, és csak annyit hallottam, hogy feljajdul.
- Cher. – szólítgatott.
- Igen?- kérdeztem egy nagy ásítás közepette.
- Jól vagy?- kérdezte aggodalmasan.
- Igen. – a fejfájásom újból előtört, de már annyira fájt, hogy a könnycseppek előtörtek és elárasztották az arcom. –Nem. Nagyon fáj a fejem.
- Érzem. Mindjárt jövök.
- Ne! Ne menj el. Olyan jó, hogy itt vagy mellettem.
- Mindjárt jobb lesz.
Kiment a szobából.
A fejfájásom egyre jobban erősödött. Felültem az ágyba. A hideg rázott, de melegem volt.
Az ajtón Emmett és Carlisle jöttek be.
- Nagyon fáj a fejed?- kérdezte Carlisle.
- Igen.
Nyomott egy puszit a homlokomra. Ő is feljajdult.
- Tűz forró a homlokod.
Adott egy gyógyszert, amit gyorsan bevettem.
- Emmett, hozd le a nappaliba. – mondta Emmnek, majd eltűnt a szobából.
Emmett engedelmesen levitt és leültetett a kanapéra. Alice betakart egy pokróccal. Esme, pedig hozott két hatalmas szendvicset, ami tömve volt, hússal, sajttal és uborkával. Megköszöntem, majd nekiláttam elfogyasztani az egyik szendvicset.
- Cherry, mikor voltál bent utoljára a kórházban?- kérdezte Carlisle.
- Tegnapelőtt- előtt. – mondtam. Carlisle elhúzta a száját.
- Találkoztál egy kislánnyal.
- Igen. Nagyon aranyos volt és csak… - majdnem elkáromkodtam magam.
- Csak bárányhimlős. Tehát nagy valószínűséggel elkaptad.
- Szuper. – húztam el a szám.
- Vedd be. – adott egy gyógyszert, amit készségesen bevettem.
Sokkal jobban éreztem magam. A fejfájásom kezdett elmúlni. Emmett átölelt. Mindenki engem nézett, ahogy eszek.
- Így nem lehet enni, szerintem. – mondta Edward.
Mindenki szétszéledt. Esme és Carlisle a konyhába mentek. Alice és Jasper, pedig elmentek a szobájukba.