Hymon II: 10. fejezet

Magamra kaptam én is egy ruhát. Emmett kézen fogott és levezetett a nappaliba. Mindenki ott ült vagy állt, ahogy beléptünk mindenki minket nézett, jobban mondva engem.
- Jó reggelt!- köszöntem, mire mindenki biccentett.
Leültem a kanapéra, persze Emmett rögtön mellém ült. Alice rögtön elkezdte az esküvői díszítést ecsetelni. Emmett vállára dőltem.
,, Ez hosszú esz”- hallottam meg Edward gondolatát.
Behunytam a szemem és arra koncentráltam, hogy Alice befejezze a beszédet. Alice hirtelen elhallgatott.
- Hé, ki volt ez?- kérdezte összeszűkült szemmel.
- Én. – tettem fel a kezem. – Vagy tudsz mást mondani, aki képes erre?- kérdeztem mosolyogva.
- Nagyon vicces. – duzzogott Alice. – Inkább reggelizz! – nyújtotta ki a nyelvét.
- Nem vagyok éhes Alice és ezt te nagyon jól tudod. Bosszút akarsz állni?
- Igen. – csillant fel a szeme.
- Akkor fogadjunk.
Lehet, hogy Alice látja a jövőm valamennyire, de én bele tudok nézni bármikor a fejébe.
- Nem ér csalni. Én nem kutatom a jövődet, te meg..
- Nem nézek bele a fejedbe.
- Nem bírjátok ki csók nélkül az esküvőig, ha ezt megszeged, akkor elmondhatom, hogy milyen nemű lesz az egyik kicsi.
- Alice! Ez-ez zsarolás, de benne vagyok. – érzetem, ahogy Emmett teste megfeszül.
- Abban nem kételkedek, hogy te kibírod. De Ő már kevésbé. – gonosz mosoly jelent meg az arcán.
- Ki fogja bírni!
- Cher, ez biztos?- kételkedett Emm.
- Igen. – böktem oldalba a könyökömmel.
- Ha te mondod. – rántotta meg a vállát.
Alice arcáról nem akart eltűnni az a mosoly.
Felálltam és elindultam a szobám felé. A mai napot nagyon nem vártam.
Mehetek vizsgálatra. Hurrá!
Egy gyors sminket tettem fel magamnak.
- Hova mész? Így?- kérdezte Emm az ajtóban megállva.
- Meglátogatom Dr. Work-öt. – húztam el a szám.
- Ne menj!- ölelt át.
- Nem akarok. – mosolyogtam rá. - De muszály.
- Semmi sem muszály.
- Csak a picik miatt megyek.
- Jó. Elkísérlek. – fogott kézen.
- Felőlem. – rántottam meg a vállam.
Lementünk és elindultam a kijárathoz, de Alice szavai megállítottak.
- Most biztos elmentek, de akkor én nyerem a fogadást. – termett előttem.
- Képzeld, elmegyek. Emmett, pedig velem akar jönni. – mondtam és a keze már a kilincsen volt.
- Aha, aha. – mondta Alice, aztán leesett neki. – Ja, értem. – hajtotta le a fejét.
- Örülök, de most mentem. Szia!
Halottam, ahogy Alice még mond egy sziát, aztán kiléptem az ajtón.
Emmett már a ház előtt állt az autóval. Beültem mellé.
- Ki ez az autó?- kérdeztem.
- Carlisle.
- Értem.
Az út további részén nem beszéltünk egymással. A kórház előtt megállt, hogy ki tudjak szállni, majd elhajtott, hogy keressen egy helyet.
Besétáltam az épületbe. A nővérpultnál Lili állt.
- Jó napot! Hogy van, Mis Winkins?
- Jól. Dr. Work-höz jöttem.
- Engem ki keres?- hallottam meg a hátam mögül az ismerős férfihangot. – Cherry.
- Dr. Work.
- Hogy vagy?
- Jól. Te?
- Megvagyok. Akkor indulhatunk?
- Hülye kérdés. – szűrtem a fogaim között.
- Egy ultrahangba még senki sem halt bele.
- Semmi bajom vele, de olyan rossz érzésem van.
- Elmeséled, hogy mik történtek veled? Egy ideje már nem találkoztunk.
Bementünk egy szobába, majd leültünk egy-egy székre.
- Sok minden.
- Kicsit bővebben?
- Emmett visszajött, aztán…
- Ugye nem…
- De. Ha Carlisle nincs ott, akkor valószínűleg a babák… - nem tudtam befejezni.
- Szóval dupla veszélyeztetett terhes lettél. Ugye tudod, hogy ez mit jelent?
- Igen. – rántottam meg a vállam. – Nem csókolózhatunk az esküvőig. Aliceszel fogadtunk. A szex nélküli életet pedig már megszoktam.
- Optimista vagy.
Kopogtak az ajtón. Nem kellett hozzá nagy ész, hogy tudjam Emmett az.
- Szabad. – szólalt meg nevetve Benjamin.
- Benjamin?- Emmett a döbbenettől megállt az ajtóban.
- Emmett. Mi újság?
- Dr. Work? Honnan jött ez a név?
- Nem tudom, megtetszett.
- Ti ismeritek egymást?- kérdeztem és felálltam.
- Igen. – mondta Benjamin.
- Ez… szuper. – mondtam és leültem a székre.
Végig néztem rajtuk és láttam, hogy nem mondanak el valamit.
- És mi újság van nálatok?- kérdezte Emm Benjamintól.
- A szerelmem meghalt. Jó rég történt, de még mindig bennem él és az a legszörnyűbb, hogy láttam.
- Tia?
- Nem. Sharona.
Sharona... Sharona… Sharona…
- Sharona?- kérdeztem és egy nagyot nyeltem. – Sharona Winkins?- kezdtem dühös lenni.
- Igen. Ismerted?- Benjamin nagyon megörült.
- Én most elmegyek.
Sírva futottam ki az épületből, se Emm, se Benjamin nem értette. Egy fa árnyékába ültem le a legközelebbi kiserdő közelében. Felhúztam a térdem. A fejem a térdemre helyeztem és zokogtam.
Valaki átölelt.
- Nincs semmi baj. – nyugtatgatott Esme.
- Esme. – bújtam az ölelésébe.
- Mi a baj, kicsim?
- Benjamin…
- Az orvosod nem?
- De, vagyis már nem. Utálom. Nem akarom soha többé látni.
- Miért?
- Benjamin… Benjamin az apám.
- Ez biztos?
- Igen. Anyu elmondta, hogy Benjaminnak hívják az apám. És Emmett ismeri. És egy Tia nevű nő is elhangzott.
- Tia? Akkor Benjamin, az a Benjamin.
- Te is ismered?
- Igen. Amikor Nessiet meg kellett védeni ő is jött. Van egy különleges képessége. Kapcsolatot tud teremteni mind az öt elemmel.
- Azt mondta, hogy anyám volt a szerelme és, hogy látta, amikor megölik. Miért nem tett semmit?- zokogtam és Esme még szorosabban húzott magához.
- Az alakváltók az ellenségeink. Könnyű szerrel megölnek minket és szerintem Benjamin próbált segíteni…
- Ez nem igaz. – álltam fel és már futottam is el.
Egy hegy felé vettem az irányt. A hegyoldal egyik szélénél leültem. A lábam a levegőbe lógott.
Ott ültem és vártam valamire, de, hogy mire azt nem tudom. Felálltam és lendületet vettem és ugrottam.
- Cherry! – hallottam a kiáltozásokat, de már csak azt éreztem, ahogy a szélben száll a hajam és az egész testem.