7. fejezet
Azt ülés puha volt és kényelmes. Behunytam a szemem és lazítottam. Éreztem, ahogy a bőröm magába szívja a napot. Mellettem egy fiú ült. Nagyon nézett. Ha Emmett itt lenne, akkor szegényből már nem lenne semmi.
Kinyitottam a szemem és rámosolyogtam.
- Hello, Jack vagyok! - nyújtott kezet, amit én szívesen elfogadtam.
- Cherry! - mutatkoztam be én is.
- Hova utazol?
- Görögország.
- Én is oda megyek – örült meg nagyon.
- A szállásom Pargaban van.
- És hol fogsz lakni?
- Villa Andreas.
- Nem mondod! – ámult el. – Pont oda megyek.
- Az jó – mosolyodtam el.
Az egész utat átbeszéltük. Csak a hangosbemondó szakította meg a beszélgetésünket, ami bemondta, hogy nemsokára leszállunk.
Bekapcsoltam az övem. Egész helyes ez a fiú. Barna haja, topáz szeme… Maga a tökéj. Persze Emmett-tel nem vehette fel a harcot. Emmett fekete haja és topáz szeme… De egy kis szórakozás sosem árt. Mindkettőjüknek topáz szeme van. Fura…
Leszálltunk és kimentünk a gépből. Jack fogott egy taxit kettőnknek és a bőröndökkel együtt beszálltunk.
A szállás gyönyörű volt. Medence… Kár, hogy nincs itt Emmett. Tényleg fel kell hívnom. Majd, ha bevittem a bőröndömet felhívom.
Bementem és letettem a bőröndöm az ágyra. Előkaptam a telefonom és tárcsázni kezdtem.
- Szia! - köszöntem bele, amint felvette.
- Szia! Miért nem hívtál fel eddig?
- Most érkeztem meg a szálláshelyre – mondtam és körülnéztem. A teraszajtón át beszűrődő napfény csábított.
- Értem. És milyen volt az út? Kényelmes volt? Unatkoztál? - kérdezte folyamatosan. - ,,Hagyd már. Most érkezett meg, hagyd kicsomagolni” - hallottam Alice hangját.
- Jól utaztam. És nem, nem unatkoztam. Egy szomszédom volt a mellettem lévő széken.
- Pasi vagy csaj? - kérdezte, mire kétszer meggondoltam mit válaszoljak.
- Öhm…
- Ez nem válasz. Szóval pasi? Ha hozzád ér…
- Emmett. Csak egy fiú – próbáltam nyugtatni.
- Vigyázol magadra?
- Persze – mondtam neki egy kicsi éllel a hangomba.
- Oké. Hiányzol és szeretlek.
- Nekem is. Én is szeretlek – mondtam és belepusziltam a telefonba.
Kopogtak. Annyit mondtam, hogy gyere, és Jack lépett be.
- Szia! - köszöntem és ledobtam a telómat az ágyra.
- Még nem pakoltál ki?
- Nem. Telefonáltam – mondtam és elkezdtem pakolni.
- Akkor találkozunk a medencénél? - kérdezte és rám mosolygott.
- Aha, csak átveszem a ruhám.
- Oké.
Kiment és bezárta maga mögött az ajtót.
Átvettem a ruhámat egy bikinire, miután kipakoltam.
Lementem a medencéhez. Jack már bent várt.
- De csinos valaki –mondta és kijött a medencéből.
- Köszi – elpirultam.
Úsztunk és jól éreztük magunkat. Az első napom máris jól alakult. Találkoztam egy irtó helyes fiúval és a medencében hűsölök. Egyet bánok. Emmett… Remélem, semelyik lány nem mászik rá.
Jack olyan helyes és szinte vonz.
- Mesélj magadról – kérleltem.
- De mit? Mire vagy kíváncsi?
- Rokona vagy Cullenéknek?
- Nem – vágta rá, merő undorral.
- Akkor hogyhogy neked is topáz szemed van? - kérdeztem és néztem.
- Szóval ismered Cullenéket. Vámpír vagyok, azért topáz színű a szemem. És Cullenék is azok. Lelketlen vámpírok.
- Ez nem igaz – felszaladtam a szobámba és az ágyra ültem.
Zokogtam. Vajon igaz? De akkor Emmett miért nem mondta el? Hisz nincsenek titkaink egymás előtt. Nekem van, de neki… Egy vámpír és egy hymon. Ez… Ez lehetetlen. Ilyen titkot biztos elmondott volna nekem. Hisz együtt vagyunk már hónapok óta. Ha tényleg az, akkor miért nem mondta el? Mondjuk jobb is így. Ha tudná, hogy hymon vagyok… Örülök egy picit, hogy nem mondta el. De ha ez igaz, akkor… Félek… Ha nem derült volna ki akkor vajon elmondta volna? Egyszer úgyis elmondja, hisz nem tudja, hogy én is örökké élek. Vagy elhagy… Elhagy…
Meg kell tudnom tőle is. Vagy nem… Inkább várom, hogy ő mikor mondja el. Addig is a saját titkomat el tudom titkolni.
Kopogtak.
- Gyere be! - mondtam.
- Bocsi, ha fájdalmat okoztam az előbbivel neked, de…
- Semmi baj. Megértem. Csak azt nem értem, hogy Emmett vagy a Cullenék miért nem mondták el?
- Mert ha a Volturi megtudja, hogy egy emberlánnyal együtt van, akkor a lányt megölik, de fordított esetben is ez történik.
- Értem, de mi az a Volturi?
- A Volturi az a vámpírok királyi családja. Olaszországban élnek. Remélem, nem buktok le.
- Te csak azt reméled, hogy szakítok Emmett-tel igaz? - néztem rá kajánul.
- Azt… Igen azt remélem. Elengedett egyedül? Rosszul tette – mosolygott rám.
- Nem tudom miért nem jött – rántottam meg a vállam.
- Lehet, hogy azért, mert csillog a bőre és nem akart lebukni. Persze azt nem tudta, hogy itt nincs senki, csak én – mondta és leült mellém az ágyra.
- Csillog a bőre? A tied nem?
- Igen. És de. Az én bőröm is csillog, én intéztem el, hogy csak egyedül legyek, de mondták, hogy egy fiatal lány foglalt még szobát. Amire én azt mondtam, hogy ő jöhet.
- Ez kedves volt tőled. Hallottál már a hymonkról? - puhatolóztam.
- Igen, de nem szimpatizálunk velük. Magam sem tudom, miért. De a pletykák szerint meghalt az utolsó, tizenhat évvel ezelőtt.
- Aha – csak ennyit mondtam.
- Nekem semmi bajom velük. Hisz ellentétben velünk, ők kibírják vér nélkül. Sokkal… Sokkal emberibbek. Persze mi nekünk is előjöhet az emberi énünk, de emberi táplálékon soha nem fogunk tudni megélni.
- Értem. És tiltja a törvényetek, hogy… - kezdtem bele.
- Hogy együtt legyünk a hymonokkal? - kérdezte, mire én csak bólintottam. – Nem, de áltában nem kerülünk össze. Pedig jól nézhetnek ki a hymon csajok. Nem bánnám, ha összehozna a sors egy különleges lánnyal. Lehet felőlem alakváltó is. Csak igaz szerelemmel szeressen.
- Milyen csajok jönnek be?
- A fekete hajúak főleg, de te egyedi szépség vagy.
- Köszönöm. Van egy ismerősöm. Fekete haja van. Az apja egy alakváltó, az anyja egy fél-vámpír.
- Érdekes. Cullenékhez van valami közük?
- Igen – mondtam és lehajtottam a fejem.
- Majd lehet, hogy meglátogatom a La Push-i haverokat, hogy beszéljünk. Sam lánya beleszeretett egy hymonba. És már gyerekük is született. Curranty. Érdekes neve van. Na és lesz lagzi meg minden. És állítólag a jogos alfa is visszatért, de nem akar alfa lenni csak a családjával La Pushban élni. Aztán a lányuk… Plumy. Már a nevétől is lángba borulok, mármint jó értelemben – nevetett.
- Szóval ismered Plumy-t. És, ha minden jól alakul akár a barátnőd is lehet. Egyet nem értek, téged miért engednek át a határon?
- Honnan tudsz a határról?
- Hallottam, amikor beszélnek róla. De ne tereld el a szót.
- Hát, befogadtak, mikor még fiatal voltam.
- Most sem vagy valami öreg – nevettem.
- Ugyan, az a nyolcvanhét év meg sem látszik – mondta nevetve, mire nekem tátva maradt a szám.
- Nyolcvanhét? Jól tartod magad – mondtam és felálltam.
- Te esetleg ismersz hymonokat? - kérdezte.
- Lehet… - mondtam sejtelmesen és elkezdtem kutatni a ruháim közt.
- Én bírom őket – mosolyodott el.
- Hát jó, de nem mondhatod el senkinek. – A szívére tette a kezét. Bár volt egy olyan sejtésem, hogy az már rég nem dobog. – Hát, van egy barátnőm, aki hymon. És én is… Én is az vagyok – böktem ki végül nagy nehezen.
- Nahát, akkor tényleg jók a hymon csajok. Hány éves vagy? Mert ugyebár az utolsó meghalt…
- Tizenha. – mondtam.
- Tizenhat? Akkor nem is…
- Nem. Az anyám volt az utolsó hymon, de megszülettem én. Én, aki csak véletlenül lettem. És most, hogy meghaltam és újjáéledtem boldog vagyok Emmett-tel, akiről kiderült, hogy vámpír.
- Szép. Akkor viszont te nem tiszta hymon vagy – nevetett. – Mondjuk egyikőtök sem az.
- Ezt, hogy érted?
- A hymon nőknek nem lehet gyerekük. A hymon férfiak meg embernőkkel kerültek intim helyzetbe – eleresztett egy mosolyt. – És akkor, ha a te anyukád hymon volt, akkor az apukád…?
- Vámpír – fejeztem be a mondatát. Végre megtaláltam a ruhám, amit kerestem. – Bocsáss meg, de átöltözöm, hogy utána elmehessek vacsizni.
- Rendben. Nem baj, ha elkísérlek?
- Nem.
Kiment a szobából. Átvettem a ruhámat. Egy piros ruhát választottam, egy hozzá illő cipővel.
Aztán becsuktam a szobát. Átmentem a szomszédba és bekopogtam az ajtón.
- Szia! - köszöntem Jacknek, akin egy világoskék ing volt és egy fekete farmer gatya.
- Szia! Gyönyörű vagy – jegyezte meg, majd becsukta az ajtót és elindultunk a vacsi színhelye felé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése