Hymon: 17. fejezet

17. fejezet

Együtt ültünk egy réten
Ami zöldellet mint fű a képen
Szívünk felszállt az égre
Ahol csillagokkal égve
Ragyogott mint láng a sötétségben
Összefonódtak úgy ahogy mi a szeretettben
Ajkaink össze értek ezzel szítva egy tűzet
Ez nem csak pislákolt ez tüzelt
A vágyaink az érzéseink bálja
Egy bál amit együtt látva
Csillogó szemekkel érezve
Ahogy megérintjük egymást vezérelve
Megindul a tánc a zene
Érzelmek vannak benne
A pokróc meggyulladt
Te mégis rajta varrattad
Rajta varrattad a szerelem ruháját
Amit mindketten magunkra húzván
Az éjszaka leple alatt táncolván
Vallottuk be: Szeretlek!
by: Lányom^^

Emmett kézen fogott és elindultunk a mezőnkre. A táj gyönyörű volt. A mező közepén egy pokróc és azon egy fonott kosárka volt. Leültünk a pokrócra és egymást néztünk. Körül néztem és majdnem leesett az állam. A fa tövében egy gyermek ült. Ugyanaz a sápadt gyermek, amelyiket álmomban láttam. Pislogtam kettőt és már nem volt ott. Emmett rázott meg és aggódva nézett engem.
- Mi a baj Cherry?- kérdezte és átölelt.
- Te nem láttad azt a gyereket? Ott a fa tövébe?- kérdeztem és az említett hely felé mutattam.
- Nem. Cherry. – mondta szomorúan és a hajamat a szememből arrébb rakta. – Biztos csak képzelődted. – mondta és megcsókolt. – Én még mindig felajánlom az örökbefogadást.
- Em…
Nem tudtam befejezni. Emmett olyan szenvedélyes csókot adott, mint amilyet eddig még soha. Ajkaink csak falták egymást.
- Nem vagy éhes?- kérdezte Em.
- De. – mondtam és elszakadtam az ajkától.
Em elővett egy fóliába csomagolt zacskót. Megpróbálta kicsomagolni, de láttam, hogy dupla fólia van rajta és nem megye neki.
Elmosolyodtam a látottakon. Emmett reakciója erre az volt, hogy a szendvicset jó messzire eldobta, amin én már elkezdtem nevetni.
- Ennyire vicces?- kérdezte gonosz vigyorral az arcán.
- Mit... mit tervezel?- kérdeztem és rémülté vált az arcom.
Em nem válaszolt csak cselekedett. Elkezdett csikizni és nem hagyta abba. Már a hátamon feküdtem és ő még mindig csikizet. Hirtelen abbahagyta. Már teljesen kimerültem és levegőt is alig kaptam. Fölém hajolt és úgy csókolt meg. Aztán abbahagyta.
- Mindjárt jövök. – mondta és szélsebesen elfutott.
Vissza is ugyanolyan gyorsan jött, csak a kezében volt valami. Mikor közelebb ért már láttam, hogy mi az.
- Nem tudom kinyitni, pedig eddig nem okozott problémát. – mondta morcosan, mintha egy ötéves kisfiú lenne.
- Add ide!- kinyújtottam a kezem a szendvicsért.
- Tessék. –adta át.
Miközben kibontottam a szendvicset, ő azt nézte, hogy, hogy csinálom. Miután sikeresen kibontottam elkezdtem falatozni.
Végig engem nézett. Az írisze most sötétebb volt, de még így is gyönyörű.
- Jó volt?- próbálta leplezni undorát, de nem sikerült.
- Igen. – mondtam mosolyogva.
- Most mi van?- kérdezte értetlenül.
- Nem bírod az ember kaját. – mondtam nevetve.
- Nem. De te meg a vért. – mondta vigyorogva, de én csak néztem magam elé.
A hymonok szertik a vért, csak nem azon élnek. Bár ki tudja, hogy szerte a világban mivel táplálkoznak.

A nap további részét végigtáncoltuk. Mint két óvodás. És megbeszéltük, hogy holnap a családjával töltök egy napot. Megyünk baseballozni.
- Te Cher. Holnap után, után érettségi. Alice partyt fog szervezni. – húzta el a száját.
- Nem baj. Kibírjuk. – mondtam és nyomtam egy puszit az ajkára, de ő ennél többet akart. Finoman eltoltam magamtól.
- Bocsánat. – szabadkozott és felkapta a pokrócot, meg a kosarat. – Mehetünk?
- Igen.
Szépen lassan bandukoltunk haza. Egyrészt, mert semmi kedvem se volt otthon egyedül lenni. Másrészt, mert Em-mel akartam lenni. Örökre. Vajon meg fogja érteni, hogy nem mondtam el, hogy mi vagyok? Vagy inkább dühöngeni fog? Féltem, hogy az utóbbit választja. Érettségi után egy esküvő és utána élhetnénk boldogan.
Megérkeztünk a házhoz, Emmett bejött és lepakolt.
- Em, érettségi után nincs kedved feleségül venni?- kérdeztem tőle, miközben kihajtottam a pokrócot, hogy össze tudjam rendesen hajtogatni.
- Cher, én, el akarlak venni. Vártam arra, hogy neked mikor lesz jó és, ha azt mondod, hogy az érettségi után, akkor az érettségi után elveszlek. Te leszel a legszebb Mrs. Cullen.
Mrs. Cullen. Tetszett ez a név. Mrs. Emmett Cullen, vagy Mrs. Cherry Cullen. Ezekkel a gondolatokkal eljátszottam.
- Mrs. Emmett Cullen leszek. – pattantam föl, mert sikeresen összehajtottam a pokrócot.
- Igen. – mondta és eljátszotta, hogy ő is örömujjongásban tör ki, mint én.
- Emmett McCarty Cullen, te kigúnyolsz engem?- kérdeztem, mintha az anyja lennék.
- Nem. – húzta be fülét, farkát.
Nevetve dőltünk le a kanapéra. Emmett átölelt és azt tette, hogy alszik.
- Van még valami a kosárba?- kérdeztem Em-től.
- Nincs. Miért?
- Mert akkor beleteszem a pokrócot, hogy annyival kevesebbet kelljen cipelned a másik kezedben.
- Miért mit fogok cipelni a másik kezemben?
- Semmit. – mondtam és már be is tettem a pokrócot a kosárba.
- Nem jössz el velem?- kérdezte hátulról átölelve.
- És akkor mire való az én házam? Tudod ez sem egy viskó. Rendbe kell tennem. Ki kell takarítanom. És beszélnem kell Victorral.
- Oké. Akkor, szia. – mondta és adott egy jó éjt, puszit az ajkamra.
Miután Emmett elment az első utam a telefonhoz vezetett.
- Hallo?- szólt bele a telefon másik végéből Victor.
- Szia! Bocsi, ha zavartalak.
- Nem, nem. Jó, hogy hívsz. Napok óta le sem hunytam a szemem. Először, hogy Vivi teherbe esett, most meg rögtön pluszba két dolog is. Elméletileg neked kéne őket átolvasni, tanulmányozni, de nem akartalak zavarni.
- Victor, miért nem szóltál? De most mondj el mindent sorjában.
- Melyik jó hírrel kezdjem?- kérdezte, de éreztem, hogy nem is annyira jó, vagy csak neki nem az.
- Az egyikkel. Amelyik szerinted is jó.
- Vivinek megszületett a babája. És gyorsan nő. A Zara nevet kapta. Mindenki nagyon boldog, csak Vivi egy kicsit fél, hogy nem fog tudni babázni, mert Zara olyan gyorsan nő.
- Az jó. – örültem meg én is. – És mi a másik?
- Curranty terhes. És még nincs férjnél. Érted te ezt? Megmondtam, hogy ennek nem lesz jó vége. – hallottam Victor aggódását és egy jót derültem rajta.
- Victor nem lesz semmi baj.
- Nem? Már most úgy néz ki, mintha egy lufit egybe lenyelt volna.
- Hány hónapos?- hüledeztem.
- Hát ez az. Elméletileg egy, gyakorlatilag van már a harmadikban.
- Orvoshoz kéne vinni, vagy ne! Nem szabad, még bezárnák valami diliházba és megfigyelnék. Van egy ötletem. Holnap a Cullen családdal leszek, baseballozunk. Gyertek át reggel, beszélek Carlisleal.
- Oké. Köszi.
- És Victor az iratokat kérem szépen.
- Oké. Szia. Aludj jól.
- Szia. Te is.
Letetettem a telefont, de rögtön utána megint a fülemnél volt a kagyló.
- Szia Carlisle. Cherry vagyok. Fontos lenne.
- Mondjad.
- Ez egy érdekes dolog, de azt szeretném, hogy vizsgáld meg Currantyt.
- Mi a baja?- vált a hangja orvossá.
- Terhes, csak… csak már a harmadik hónap körül van és elméletileg az elsőben kéne lennie.
- Holnap át tudnak jönni?- kérdezte aggodalmasan.
- Igen, már beszéltem velük.
- Akkor holnap.
- Szia.
- Szia.
Búcsúztunk el egymástól, majd fáradtan bebotorkáltam a konyhába és elővettem egy müzli szeletet. Gyorsan megettem, majd felmentem és letusoltam. A pihe-puha hálóingembe bújtam és lefeküdtem aludni. Holnap egy érdekes nap lesz. Curranty terhes. Zara megszületett és én érettségi után Mrs. Cullen leszek. Minden jó és boldog. Remélem így is marad. Már mér, ne maradna így? Biztos így marad.
Elaludtam és képek villantak be. Curranty, Plumy, Cullenék, Falka, Jack és mindenki, akit ismerek.