Hymon II: 14. fejezet


Reggel jókedvűen keltem. Emmett engem figyelt. Álmosan rámosolyogtam.
- Hogy érzed magad?- kérdezte és kezét a hasamra tette.
- Jól. – két kezem köz fogtam az arcát és úgy csókoltam meg.
- Esme mindjárt hozza a reggelid.
- Az jó lesz.
Kopogtak az ajtón, majd Alice jött be táncolva. A kezében nem a szokásos tálca volt.
- Jó reggelt!
- Neked is, Alice!
Alice a kezembe adta a tálcát. Lassan felültem, amit Emmett nem nézett jó szemmel.
- Cherry, neked feküdnöd kell. – mondta Emmett.
- Az ülésbe még senki sem halt bele.
Alice kiment a szobából. Müzlit kaptam, amit élvezettel ettem.
- Miután megszületnek…
- Emmett tudsz róla, hogy, ha megszületnek, nekünk fenekestül felfordul az életünk. Ugye?
- Persze. Aztán, majd mindenki élete visszaáll a rendes kerékvágásba.
- Kivéve a mienket. – mondtam nevetve.
- De idővel majd belejövünk.
- Na látod? Ebben valami.
- Ugye tudod, hogy téged szeretlek a legjobban.
- Azért reménykedem, hogy őket is ugyanúgy fogod szeretni.
- Majd megoldom.
- Én mindenkit ugyanúgy fogok szeretni. Például őket nagyon, téged… - kezdtem nevetve.
- Máris jól hangzik. – csókolt meg, alig bírtam ellenállni.
Nevetve dőltem a mellkasára. Az ujjaimmal eljátszottam, hogy egy ember. Emmett is csatlakozott a játékhoz.
- Olyan sok idő van még. Nem akarok feküdni.
- A te és a picik érdekében van.
- Tudom, orvos vagyok.
- Akkor meg?
- Emmett, én eddigi életemben majdnem mindig feküdtem. Most már elegem van.
- Mit szeretnél?
- Felgyorsítani az időt.
- Az lehetetlen. – mondta nevetve.
- De, most megelégszem azzal, ha lefürödhetek.
- Nem hiszem, hogy jó ötlet.
- A kádban is fekszem, nagyjából. És szeretnék egy meleg fürdőt venni.
- De én viszlek oda.
- Felőlem akár le is vetkőztethetsz.
- Én is így gondoltam. – mondta Emm és felkapott.
Bevitt a fürdőszobába és leültetett egy székre.
Lassan lehúzta a pólóm. Egy pillanatra megtorpant. Segítettem neki. Kikapcsoltam a melltartómat. Gyorsan levette rólam a többi ruhadarabot, majd rám terített egy köntöst. A vizet már elkezdte ereszteni, még utoljára megnézte, hogy a víz megfelelő meleg-e.
- Mi van már, Emm?- kérdeztem türelmetlenül.
Emmett válasz helyett levetkőzött. Sejtettem, hogy beül velem a kádba. Becsuktam a szemem.
Ügyesen megoldotta, hogy félig rajta feküdjek. A víz jó meleg volt.
- Egy nagy boldog család vagyunk és, ha majd megszületnek a picik még nagyobb család leszünk.
- Emmett, szerinted kövér vagyok?
- Cherry. Nem vagy kövér.
- Nem? De én annak érzem magam. Senkinek nincs ilyen nagy hasa.
- Szerintem meg neked nagyon jól áll a terhesség.
- Még kövérebb leszek, ha nem mozoghatok. – húztam le a szám.
- Cherry, én mindenképpen szeretlek.
- Mivel már Cullen vagyok így nem is mondhatnál mást.
- Te most… - inkább nem folytatta, helyette megcsókolt. – Tényleg. Neked Zara a rokonod?
- Tulajdonképpen a nevelt lányom. Miért?
- Csak eszembe jutott.
- Megnyugodtam, hogy van eszed. Kár, hogy nem mindig használod.
Emmett nem szólt semmit.
Egy ideig még elüldögéltünk a kádban.

/pár hónap elteltével/

Egész sokáig nem volt bajom az ágyban fekvéssel, de két hónap után már kezdtem bedilizni. Vagy harminc könyvet elolvastam, ha nem többet.
Ez a nap viszont más volt. Egy hete vagyok a kilencedik hónapban. Emm vadászni ment, mint ez idáig oly sokszor megtett.
- Jó reggelt!- jött be Carlisle a szobába.
- Aha. – nagyot sóhajtottam.
- Van egy jó hírem.
- Megesz a kíváncsiság.
- Felkelhetsz az ágyból, de kerülnöd kell a hirtelen mozdulatokat.
- De kár, hogy nem feküdhetek tovább az ágyban. – mondtam gúnyosan. – Már úgy hozzám nőtt.
- Ha szeretnéd…
- Nem!- csattantam fel.
Carlisle mosolyogva kiment a szobából.
Lassan keltem fel az ágyból. Fura érzés volt lábra állni, ilyen sok ágyban töltött nap után.
Kinyitottam a szekrényem ajtaját. Egy lenge ruhát választottam ki. Felvettem és lementem a konyhába.
Esme az asztalnál ült. Leültem mellé. Tara elkezdte nyaldosni a lábam.
- Ha felkelek, már nem is kapom az ágyba a reggelit.
- Baj?
- Nem. Esme, annyira jó volt beszélgetni.
- Igen.
- Esme, mi a baj?
- Semmi, Cherry. Csak emlékek.
- Sajnálom. – hajtottam le a fejem.
- Mit? Én nem sajnálom az emlékeim. Sokat tanultam belőle.
A hasamban lévő picik aktívan rugdostak. Néha túl erősen.
- Focista. – mondtam, amikor valamelyikük belém rúgott egy hatalmasat.
- Cherry, ezek lehetnek jósló fájások. – mondta Esme.
- Nem. Vagy, ha igen akkor is lehet, hogy pár nap múlva, nem biztos, hogy ma…
- Igazad van.
- Emmett hol van? Ilyenkor már itthon szokott lenni.
- Már úton van. Pár perc.
- Hát jó. Én azt hiszem, visszabújok az odúmba. – mondtam nevetve.
- Oké. Majd szólok Emmettnek, ha hazaér.
Felmentem a szobába és leültem az egyik fotelbe.
A picik aktívkodása nem akart szűnni. Megsimogattam a hasam, majd felálltam. Bementem a fürdőbe és letusoltam.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése