Hymon II.: 20. fejezet


(Emmett szemszög)

Másnap reggel, Cherry hűlt helyét találtam csak. Reméltem, hogy a tegnapi csók Rosalieval csak egy álom volt semmi több, de én nem alszok, álmodni meg főleg nem tudok. Azt hittem valamelyik gyerekünk Emese vagy Emily látott meg. Maxim biztos nem, mert ő sírt volna, hogy szerelme megcsalja. És lehet, hogy Cherry is sírt. Nem aludt az ágyban. Én meg hülye voltam és elmentem vadászni. Sejthettem volna, hogy nem találom az ágyban, de azt hittem, hogy csak az erdőbe ment, de nem…
Az asztalon egy boríték várt. Egy cseresznye illatú boríték. Az én cseresznyémé. Kibontottam és olvasni kezdtem:

,, Kedves Emmett!
Mikor ezt olvasod, már messze járok. Igen én hülye voltam, amikor legyintetem Emily, Emese és Alice látomására. Én hittem benne, hogy az csak egy rossz ,,álom” volt.
Lehet, hogy minket nem egymásnak teremtettek. Először te hagytál el, mert megtudtad, hogy mi vagyok. Most, pedig rajtam a sor. Fájt látnom, ahogy megcsókold a volt feleséged, aki elméletileg Maximba szerelmes. Én nem ezt érdemlem. Sajnálom. Szeretlek titeket, de ez nem működik köztünk.
A gyerekeket miért nem vittem magammal?
Mert féltem őket. Sokkal jobb lesz nekik Esmevel.
Azért sajnálom, hogy nem láthatom, majd, ahogyan felcseperednek a gyermekeink. Se Esme gyermekét.
Remélem egyszer meg tudsz bocsátani és el tudsz felejteni. Igen, elfelejteni.
A gyerekekre vigyázz és szeresd őket helyettem is.
Most biztos rossz anyának gondolnak.
Én sosem foglak titeket elfelejteni, legfeljebb egy kis, eldugott helyre raktározlak a szívemben és agyamban.
Mond meg mindenkinek, hogy szeretem őket. És téged is. Rosaliera még mindig a barátnőmként gondolok, és nem gondolom, hogy hátba akart támadni. Rólad sem gondolom, hogy szándékosan meg akartál csalni. Kérlek, ne bántsátok meg Maximot.
Remélem egyszer, majd a távoli jövőben találkozunk még. És láthatom a gyerekeinket.
És akkor talán már felnőtt módjára képesek leszünk megbeszélni ezt a… dolgot.
Üdv: Cherry Winkins


P.S.: Szeretlek és örökké szeretni foglak, de ennek így kell lennie!
P.S.S.: Szeretném, ha tudnál valamiről… Fájó emlék, de muszáj tudnod róla. Én úgy döntöttem, hogy elvetetem a babát… Te ezt nem értheted, de vannak, akik igen. Egy szép napon, majd biztosan megtudod…
2047. December 25. ”

A levél elolvasása után le kellett ülnöm. Minden olyan zavaros volt, de egy valami biztos volt. Cherry elhagyott… Magamba roskadva ültem, kezemben a levéllel. Az én egyetlen szerelmem itt hagyott, egyedül. De vigyázni fogok a gyerekeinkre, ezt megígérem.
Felmentem és benéztem Emese szobájába. Ült az ágyon és zokogott. Odamentem és elkezdtem vigasztalni.
- Sss.
- Vége van, mindennek.
- Nem. Ez nem vége valaminek, hanem a kezdete. Egyszer úgyis találkozunk még vele, hidd el.
- Elhiszem.
Nyomtam egy puszit a feje búbjára. Aztán álomba ringattam.
Sosem foglak elfelejteni Cherry Winkins.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése