11. Érettségi
Életemben nem gondoltam
volna, hogy megélem az érettségit –
rettegtem mindenféle vizsgától – és mégis... Anya bezzeg már kora reggel fent
volt és eltervezte az egész napom – pedig csak az érettségi bizonyítványomat
kapom meg…
Emlékszem mennyire be voltam tojva a vizsga napján –
ez nem is volt csoda azok után, hogy előtte alig aludtam. Éjjel-nappal fent
voltam és tanultam. A matektól féltem, s mégis a töri fogott rajtam ki – ebben
viszont segítségemre voltak az álmaim.
Képes voltam ébren álmodni, s mivel a matematikához
nem lehet annyira hasznosítani a múltba – vagy jelenbe – ugrálást, a törihez
használtam.
Alex mindent kívülről fújt és szerintem egy életre
megtanult mindent. Nagyon szerettem vele lógni – ő volt az egyetlen gimis
barátom. És azt sem bántam, hogy ő vitt el szombaton az érettségi bálra.
Nem tudták Alexről, hogy meleg – Alex úgy élt, mint a
többi fiú, ugyanaz az érdeklődés köre… - és ez így volt jól. És milyen egy
forgalmas volt az a nap…
Több fiú is megkérdezett, hogy mennék-e vele a bálba,
de én sorba nemet mondtam a felkérésekre. Alapból nem akartam elmenni – ez az
egész hercehurca nem csábított.
Nem akartam a sminkemmel, hajammal vagy ruhámmal
foglalkozni napokat. És az anyám is biztosan elkezdett volna sürögni-forogni.
- Huh, hallottam, hogy már a fél focicsapatot
elutasítottad – ült le mellém a lépcsőre Alex. – Mit meg nem adnék, ha engem
kérnének meg. – Nevetése betöltötte a már üres iskola folyosóját.
- Ha még egyszer valaki megkérdezi tőlem, hogy akarok-e
vele menni a bálba, akkor azt seggbe rúgom. Vagy fütyülőn.
- Azért én megkockáztatom ezt a seggbe rúgást –
nyújtotta ki rám a nyelvét. – Eljössz velem a bálba?
- Ez nem ér! – nyögtem fel fájdalmasan. – Téged nem
tudlak bántani.
- Ezt vehetem egy igennek? Drága barátnőm.
- Igen. De mit vegyek fel és a hajam… Alex! –
sikítottam, amikor Alex a kezébe kapva elindult velem az üres épületbe. – Hova
megyünk?
- Van számodra egy meglepetésem! Ezzel megspórolhatsz
egy idegeskedést.
Fura volt, hogy végigmentünk az egész folyósón, majd a
diáktitkárság szobájába érve Alex letett – végre a saját lábaimon állhattam.
A szoba sarkában a kabáttartón lógott egy zsák – egy
kis időbe telt mire rájöttem, hogy az egy ruhavédőzsák. Vajon Alex előre tudta,
hogy igent mondok neki?
- Nem is nézed meg? – Lógatta orrát csalódottan Alex.
Elkezdett noszogatni, hogy közelebb kerüljek a ruhához.
- Alex… De mégis hogyan? És mikor? Ez kész röhej! –
Kezemmel megérintettem a zsákot. Alex látva vívódásom ,,segített” kicsomagolni
a ruhát.
Nem hittem a szememnek. Egy gyönyörű kék, szaténruha,
melynek pántja nincs, viszont egy szalaggal a derékon meglehetett kötni. Mell
alatti részét ékkövek díszítették.
- Nem tetszik? – Alex hangja kislányosan vékonyka
lett.
- Alex, ez csodálatos! De nem fogadhatom el! –
Ellenkezett volna az erkölcsi nézeteimmel, ha elfogadtam volna a ruhát. Pedig
igazán gyönyörű volt.
- Pedig muszáj lesz! Ugyanis az anyukád ezen dolgozott
minden áldott nap.
Ezt nem hiszem el! Bedobta a Joli Jokerét – anyu
akaratának egyszerűen lehetetlen volt nem-et mondani. Pedig anyának semmi joga
sem volt hozzá, hogy parancsolgasson nekem.
Nemsokára tizennyolc leszek, de nem megyek egyetemre –
anyura kell vigyáznom. Majd ha anya jobban lesz – vagy… eltávozik -, akkor
megyek egyetemre. Addig meg élvezem a pihenést.
- Felpróbálod?
- Alex, az iskolában vagyunk…
- Az igazgatóúr tudja – nevetett önfeledten.
Bíztam benne, s kimentem – a ruhával a kezemben -,
hogy a mosdóban átöltözhessek. Félve vettem fel a ruhát, majd a szalagot lazán
– már amennyire tudtam – megkötöttem.
A szoknya része fodrozódva takarta el a combomat –
természetesen a térdem föléig ért. Megnéztem magamat a tükörben, s elkezdetem
találgatni, hogy milyen haj illik hozzá.
Alex nem várta meg, míg visszamegyek – a helyében én
sem vártam volna meg magam. Az álla is leesett a látványtól, ami még az ő
szemén keresztül is elég hihetetlen lehetett – tekintve, hogy nem a lányok
iránt érdeklődik.
- Fogalmam sincs milyen hajam legyen – szontyolodtam
el. A ruha gyönyörű volt, de én nem illettem bele…
Vágytam arra, hogy egy férfi kedveskedjen nekem és
szeressen – de az iskolában nem voltak rendes fiúk. Persze arra nem lettem volna képes – a fájó emlék megbélyegezte
gondolataimat.
- Hát, mint leendő fodrász és stylist azt mondanám,
hogy vagy egyenes, vagy extrém hullámos illene hozzád, s a ruhához. Dönts
belátásod szerint! – Csibészesen elmosolyodott.
Egy nagy sóhaj
kíséretével – miután Alexet kiüldöztem – levettem a ruhát. Féltem hazavinni,
mert fogalmam se volt, hogy hova teszem.
Szombat este izgatottan készültünk – anya nem volt
hajlandó lefeküdni és pihenni -, hogy mire Alex ideér, minden kész legyen. A
hajamat már tízperce kivasaltuk és a sminkem is fent volt már.
Azért a teljesen egyenes mellett döntöttem, mert úgy
még nem láttak a többiek –, s nincs is alkalmasabb pillanat az érettségi
bálnál.
A ruhát olyan óvatosan vettem fel, mintha bármikor
eltűnhetne –és az igazán kellemetlen lenne, ha a bál közepén nem lenne ruhám,
persze a férfinem nem ellenezné…
- Mrs. Platt! Igazán jó Önt látni, Anne már kész van?
– hallottam meg a lépcső aljából, hogy Alex megérkezett.
Félve indultam le a lépcsőn a korlátba kapaszkodva – a
levegőt hol kapkodtam, hol pedig elfelejtettem lélegezni. Alex álla már a
padlót súrolta, amikor meglátott.
- Anne! – Meghajolt előttem, majd a kézfejemre adott
egy csókot. – Csodálatosan nézel ki!
- Ugyan, csak követtem a tanácsaid. Kicsit izgulok… -
Kezeimet tördelve léptem anya elé. Megint előkúszott az elmém hátsó
szegletéből, hogy fölösleges elmenni a bálba.
- Érezd jól magad! – Anya magához ölelt, s jól
megszorongatott.
- Megpróbálom. Te pedig hívj, ha van valami. – Anya
égnek emelte a szemét. – Ígérd meg!
- Jól van!
Alexbe karolva mentem ki az autóig – egy fekete Volvo
C70 várt az ajtó előtt -, majd Alex segítségével beszálltam az anyós ülésre. A
bőrülésbe kényelmesen belesüppedtem.
- Miből is futotta neked erre a csoda autóra? –
hangomban enyhe kétkedés bújt meg, amire Alex megajándékozott egy csibészes mosollyal.
- Spóroltam, s mivel Én már betöltöttem a
tizennyolcat… Megkaptam az örökségem.
- Gondolom nem az autó volt az örökség… - húztam el a
szám.
- Te nem is Volvo-t akarsz! – nevetett fel önfeledten.
– Majd veszek neked egy Mercedes-t, ha betöltöd a tizennyolcat.
- Egy autót kapok szülinapomra? Ez igazán nagyvonalú!
De nem akarom, hogy fölösleges pénzeket kidobj! Majd valahogy összespórolom…
Vagy a férjem vesz nekem – nevettem a gondolatra, hogy nekem valaha is lesz
férjem.
- És lehetek, majd a keresztapja a gyerekednek? Ígérem
csak jóra nevelem! És majd…
- Alex, egyelőre jussunk el odáig, hogy találok egy
férfit, aki nem tart furának.
- De ugye nem akarsz egy mással összejönni? – A kérdését úgy tette fel, mintha leharaphatnám
a fejét, mert kérdezetett egy kényes témáról.
- Nem! Tudod, én inkább normalizálódni szeretnék. És
az álmaimmal az összes normális pasit elijesztem. Neked van jelölted?
- Úgy csillog a szemed, hogy neked biztos van. Ki az?
- Ugyan… - megforgattam a szemem. Igazából volt egy
helyes fiú, akivel a boltban futottam össze, de kétlem, hogy valaha is lehetne
köztünk valami. – A boltban találkoztam egy sráccal, de ennyi! – engedtem végül
a kiskutyaszemeknek, s rávettem, hogy az utat figyelje.
Amikor megérkeztünk az iskola elé a gyomromban nyugvó
lepkék hirtelen elkezdtek röpködni – ez azt eredményezte, hogy a szívem a
torkomba kezdett el dobogni.
Alex persze jókedvű volt – mindketten pasi-lesőben
voltunk. Persze Alex ezt nem ismerte be.
A tornaterem tömve volt most végző diákokkal és
látszott, hogy mindenki jól érzi magát. Kezdeti idegességem kezdett
elpárologni, amikor senki nem bámult meg – vagyis nem feltűnően.
Páran lekértek táncolni, de ezen kívül nem történt
semmi érdekes. Vagyis, de! Azzal a fiúval is táncoltam, akivel a botban
futottam össze. Matt-nek hívták és nagyon jó pasinak bizonyult, de furán nézett
Alexre. Először nem értettem, hogy miért, de végül rájöttem, hogy Matt
valószínűleg a saját neméhez vonzódik.
- Matt… Szeretnéd, ha bemutatnálak Alexnek? –
kérdeztem semmi undort nem használva. Meglepődött, majd lassan kinyitotta a
száját.
- Honnan tudtad? – hitetlenkedve rázta a fejét. Hogy
honnan tudtam? Hiszen a legjobb barátom is meleg volt, de szerintem ezzel semmi
gond nem volt. – Á, szerintem nem érdekelném…
- Nincs barátja. Szerintem megérné a próbálkozást. –
mosolyogtam rá. – És van tapasztalatom…
Lassan sétáltunk Alexig, aki kissé meglepődött, amikor
pont előtte álltunk meg. Alig észrevehetően megvetően rám nézett, majd az
idegen felé fordult.
- Alexander Gont! – Bemutatkozása kimért és gyanakvó
volt. Jót mosolyogtam a jeleneten.
- Matthew Jynks! – Matt bemutatkozása inkább félénk
volt, nem tudta hova tenni a helyzetet.
- Alex, Ő az a fiú, akivel a boltban találkoztam.
Szerintem jó pasi, de Neki nem jövök be.
Miután tettem egy kis utalást Matt nemi identitására
elmentem és tovább keresgéltem. Legalább egy valakinek már jó napja lesz –
hátranézve a két fú tényleg nagyon jól kijött egymással.
Én pedig továbbra is jól éreztem magam és végig
táncoltam az egész éjt! Haza – természetesen – Alex vitt, mert nem szerette, ha
egyedül császkálok este, sötétedés után.
Utolsó táncomat Tőle és Matt-től kaptam – a többi lány
még irigykedőbb arckifejezést vett fel, amin nevetnem kellett. Eddig is
irigykedtek Rám, de ennek én soha nem tulajdonítottam nagyobb figyelmet. Soha
nem akartam mást, csak nyugodtan élni az életem – amennyi még hátravan, ameddig
nem leszek más…, mert a
tizennyolcadik születésnapom után én is más
leszek…
Persze anya annak idején azt mondta, hogy nem fogja
hagyni, de ez azelőtt volt, hogy megtudta volna: rákos. Persze most is elég
erős meg minden, de megvédeni aligha tudna. De ha egyszer megígértem Arónak…
Nem szegem meg a szavam!
- Ezen is túlestünk! – Alex majd’ kicsattant a
boldogságtól, s ezt nem igazán tudta titkolni.
- Tudom, hogy örülsz. És én is örülök, hogy Te
megtaláltad a boldogságod.
- Sajnálom, hogy neked nem jött össze…
- Én viszont nem. – Volt időm elgondolkozni, s
rájöttem, hogy még nem állok készen egy kapcsolatra. – Még nem állok készen.
- Nem lépsz rajta túl egykönnyen. Persze megértem!
Lehet, jót tenne neked egy kis kikapcsolódás.
Nem akartam Alexel vitatkozni – nem lett volna
értelme. Alex mindig el tudta érni, hogy azt tegyem, amit mond.
A rettentő ronda sárga talléromban feszítettem a sor
majdnem legvégén – ha az embert Platt-nek hívják, akkor magára vessen. Nem is
zavart volna annyira, ha Alex egy kicsit közelebb lett volna hozzám.
- Gratulálok, Miss Platt! – nyújtotta át az igazgató a
kis tekercset, ami a szabadságot jelképzete, képzeleteim szerint.
Nem terveztem nagy ünnepséget – inkább csak egy kis
sima összejövetelt. Anya úgy tekintett Alexre, mintha fia lenne és az Ő
sikereinek is roppant tudott örülni.
- Alex, mit terveztél mára? – ragadta meg az alkalmat
anya, amikor éppen gratuláltunk neki is.
- Nem terveztem semmit. De gondolom Önök már mindent
elterveztek. Akkor nem tartom fel Anne-t.
- Ne beszélj csacsiságokat! Nem terveztünk semmi
felhajtást. Arra gondoltam, hogy Anne is örülne neki, ha ma velünk ünnepelnél.
Mindketten most érettségiztetek le, ez azért nagy szó!
- Köszönöm a meghívást, Mrs. Platt! Szívesen
elfogadom, ha Anne-nak nincs ellene kifogása.
- Persze, hogy nincs! – csattantam fel mérgesen. Még,
hogy kifogásom…
Anya már tegnap este elkészítette a fogásokat, hogy ma
csak meg kelljen melegíteni. Számtalanszor bocsánatot kért Alextől, hogy nem
frissensült az ebéd, de Alex megnyugtatta anyát, hogy nála mindig
gyorsfagyasztott ebéd van és ahhoz képest az előző este elkészített fogások
kismiskák.
Nem tudom mi vezérelt, hogy rávegyem anyát, hogy Alex
nálunk aludjon, de anya beleegyezett. Én pedig életem egyik legforróbb álmát
láthattam.
A szájához dörzsöltem óvatosan az enyémet. Már ez is
annyira erotikusnak és érzékinek tűnt, hogy minden akaraterőmre szükségem volt
ahhoz, hogy ne vessem rá magam azonnal Isabellára. Előre dőlt a csókba, és
ujjai utat fúrtak maguknak a hajamba. Tudtam, hogy ez túl sok. A testem
bizonyos pontja lüktetett a vágytól, az agyam pedig félig elborította egy köd,
ami hasonló volt ahhoz, amit a szomjúság okoz, mégis különbözött tőle. Sokkal,
de sokkal erősebb és kínzóbb volt.
Életem legnehezebb mozdulata volt felemelni a
kezeimet, és lefejteni magamról Isabellát.
- Ne mozdulj! – kértem. Úgy tűnt, megértette a
kérésemet, ezért újra megcsókoltam, ám alig pár másodperc múlva mohón elnyíltak
az ajkai. Bármennyire is át szerettem volna adni magam az érzéseimnek, muszáj
volt biztonságban tartanom őt, amennyire csak képes voltam rá. Ismét
elhúzódtam.
***
- Én jó leszek, ígérem! Csak próbáljuk meg újra! –
Muszáj volt szívből elmosolyodnom Isabella könyörgő hangsúlyán. Ha csak fele
annyira vágyik rám, mint én őrá, engem már az is boldogsággal tölt el.
- Nem akartam abbahagyni… Csak túl izgága vagy – simogattam
meg az arcát, ami így kipirulva még gyönyörűbb lett. Láttam, hogy a tekintete
elkalandozik egy pillanatra, de nem értettem, mi érdekes lehet a földön heverő
köntösében.
***
Hirtelen határoztam el a magam. A sálat ledobtam az
ágyra magam mellé, aztán közvetlenül Isabella háta mögé másztam. Karjai
hátraszorultak a mellkasomhoz, forrón égetve azt. Combjaim finoman mégis
erőteljesen összeszorítottam, hogy a lábait se tudja mozgatni. Igaz, hogy ez a
közelség számomra kínzó és túlságosan kísértésekkel teli volt – de csak
annyira, hogy tudtam, ezt még le tudom győzni -, mégis kevésbé volt megalázó
Isabellának, és ez volt a lényeg. Igen, azt hiszem, ezért nem voltam képes
megtenni. Úgy éreztem, azzal, ha megkötözném őt, mint egy darab sonkát,
megaláznám őt. Nem mintha most jobban tudott volna mocorogni, mégis, az hogy én
öleltem magamhoz más volt, mintha egy egyszerű sállal tettem volna
mozgásképtelenné.
***
Egy pillanatra megfeszültem, figyelve, hogy kibírom-e
ezt az érzést anélkül, hogy valami őrültséget tegyek. Kezem ismét Isabella
csípőjébe kapaszkodott. Kapkodva vettem a levegőt, minden egyes lélegzettel
magamba szívva az édes-fémes vér és a barackillatú habfürdő illatát, amit
használhatott az este. Őrjítő érzések egész hada támadta folyamatosan az ellenállásomat,
és mindig csak egy hajszálon múlt, hogy a tudatos énem kerekedett felül.
Isabella hátrafordította a fejét az ajkaimat keresve. Óvatosan kóstolgattam őt,
nagyon figyelve arra, hogy ne menjek túl messzire.
Mikor Isabella mocorogni kezdett, egy kicsit
enyhítettem a szorításán, hogy ne zsibbadjon le teljesen, és csak utólag jöttem
rá arra, hogy ez hiba volt. Ahogy az ágyékomhoz dörgölőzött, a bennem lakó
szörnyeteg felmordulva élvezte a helyzetet. Rá akarta vetni magát a puha,
kívánatos testre, hogy teljesen elmerülhessen benne, és megkapja mindazt, ami
után most vágyakozik. Az agyam csak arra koncentrált, hogy legyőzzem önmagamat,
ezért is nem jutott eszembe, hogy időben megfékezzem Isabella újabb mocorgását.
Rémülten kapkodtam levegő után, bár a tüdőmnek nem volt már rá szüksége.
***
Miután a teste elernyedt a karjaimban, a tökéletes
boldogság söpört végig a lelkemen. Én juttattam oda… Én adtam meg neki ezt a
gyönyört. Most először hittem, igazán hittem, hogy bármi lehetséges, és hogy
talán, van esélyem a lehető legboldogabb életet nyújtani Isabellának. Magam
mellett.
Kipirult arccal ébredtem – hogy ennek az volt-e az
oka, amiről álmodtam, vagy, hogy egy férfi szemszögéből kellett átélnem az
rejtély maradt számomra is. Mindenesetre érdekes volt Isabellával álmodni, még
ha nem is az Ő szemszögéből álmodtam.
- Jó reggelt, mia stella!
– köszönt álomittas szemekkel Alex. –
Szépet álmodtál?
- Inkább érdekeset… - zavartan hajtottam le a fejem. –
Nehéz lehet férfinak lenni.
- Korántsem annyira, mint nőnek. Sokkal több teendőjük
van és minden fájdalmas dolgot nekik kell túlélniük.
– A választott szón elmosolyodtam.
- Én nem úgy értettem, hanem például, ha valakit
nagyon szeretnek és nem a saját neméhez vonzódik, akkor…
- Oh, értem már! De hidd el, hogyha a saját neméhez
vonzódik az ember, akkor sem könnyű. Mert akkor is ugyanazok az érzések vannak.
- Ugyanazok? Mármint Te úgy érzel Matt iránt, mint apa
annak idején anya iránt? Ez… határozottan fura!
-
Imádlak! – puszilt arcon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése