1981. november 1.
Egy mugli lakta település,
majdnem szélén volt található a Fonó sor. Nem volt a legjobb, s legszebb
környék, de az ott élő embereknek megfelelt. Az utca végtelenül hosszúnak tűnt,
s teljes ködbe burkolódzott. Itt-ott fellelhető volt egy-egy fa, azonban az
utca többi részén üres kopárság köszönt az arra járókra.
A sötét, fekte fellegeket
kettéhasította egy madár - egy gyönyörű, aranysárga tollazatú főnix. Kecsesen
szállt a magasban, s nem zavartatta magát, elszállt egészen a Fonó sor közelében
található rétre, ahol most nem tartózkodott senki. A szél fújt, s az eső is
pillanatokon belül eláztatta azt, aki a szabadban tartózkodott.
Az utca csendes volt, csak az eső
jellegzetes hangja zavarta meg az utca csendjét. Aztán az esőhöz csatlakozott
egy cipő kopogó hangja is, a Fonó sorban egy ismeretlen járt! Azonban senki nem
foglalkozott vele, elvégre mindenki örült! Tegnap Voldemort végre eltávozott és
soha többé nem kell Tőle félniük.
Az idegen egyenesen előre
tartott, s közben törte a fejét, hogy mivel fogj meggyőzni a férfit, hogy
odaköltözhessen hozzá. Igazából nem gondolta át a dolgokat – nem volt szokása
sokat gondolkodni valamin, inkább cselekedett. Minél előbb túl akart lenni a
feladatokon, így biztosította magát, és garantáltan nem felejtette el, hogy
miket is kéne tennie.
Ahogy közeledett a célja felé,
úgy lett egyre idegesebb és legszívesebben azonnal visszafordult volna. Nem úgy
volt ismeretes a férfi – akihez éppen tartott -, mint a türelem és kedvesség
mintaszobra. Azért reménykedve lépett egyre előrébb, hiszen, ahogy a mondás is
tartja „A remény hal meg utoljára”.
~ Piton/Aurora ~
Az utca végében magányosan állt
egy ház, a kívülállók csak onnan tudták, hogy van benn valaki, hogy az elhúzott
függönyök mögül egy halvány fény azért áttűnt köztük. Azonban a bent uralkodó
körülményekről senki nem tudott, csak aki bent volt.
A bent ülő férfi kezében egy
Lángnyelv Whisky díszelgett – annak is már csak az alján volt található egy
korty. A mellette elhelyezkedő kisasztalon pedig tíz üres üveg állt. Már nyúlt
volna a következő üvegért, amikor valaki kopogott az ajtaján. Nem állt föl, s
nem is akarta kinyitni az ajtót.
A lány másodjára is rászánta
magát a kopogásra. Már nem csak a feladat miatt akart bejutni, hanem mert a
ruhája is elázott és fázott. Amikor a második kopogásra sem nyitott senki ajtót
ököllel belevágott egyet, s remélte, hogy ezt már semmiképp sem hagyják
megtorlatlanul. És, ahogy várta az ajtó kitárult és egy feketébe öltözött,
mogorva férfi állt előtte.
-
Mégis mi a francot képzel magáról? Azt hiszi, hogy csak
így rátörheti az emberre a saját ajtaját? – kérdezte a végén már ordítva a
férfi.
-
Elnézést, uram! Maga nem nyitotta ki elsőre, sem
másodikra.
-
Mit akar tőlem? Menjen haza, kislány! Már biztosan
keresik a szülei – próbált észérvekkel hatni a lányra, azonban az meg sem
mozdult.
-
A szüleim nem keresnek! Viszont nagyon hideg van,
kezdek fázni. Nincs kedve behívni? – kérdezte a lány, s akkor tényleg csak az
igazat mondta. Szeretett volna bejutni egy meleg helyre, mert ujjai már eléggé
megfagytak.
-
Nem tudom mit képzel, kisasszony! Viszont nem
szeretném, ha a lelkemen száradna a maga halála – jegyezte meg gúnyosan, majd
félreállt az ajtóból. A lány azonban nem mozdult. – Az előbb még be akarta
törni az ajtóm, s mikor beengedném, meg sem mozdul.
-
Köszönöm! – eresztett meg egy mosolyt, majd a meleg
házba lépett.
Nem nevezte otthonosnak –
egyáltalán nem ilyennek képzelte el, Albus hiába is figyelmeztette -, de ezzel
egy időben azt is eldöntötte, hogy barátságosabbá teszi mind kívülről, mind belülről.
~ Piton/Aurora ~
Pillantása a nappaliban álló
kisasztalra tévedt, s rögtön elkezdte számolgatni az üres üveget. Összehúzta
szemöldökét, aztán rápillantott a fiatal férfira. Nem akarta elhinni, hogy
ennyire bántsa Lily Potter halála – egyszerűen képtelenségnek tűnt. Nem azért
gondolta így, mert nem szerette Lilyt, hanem, mert tudta a háttér
információkat.
-
Foglaljon helyet! – mondta a férfi, majd meg sem várva
a lány válaszát leült a kanapé egyik végébe.
A lány is gyorsan helyet foglalt,
majd ránézett az üvegekre. A férfi kelletlenül előrántotta pálcáját, majd egy
néma varázsigével eltüntette a zavaró tényezőket. A férfinak még csak az sem
jutott eszébe, hogy kikérdezze a lányt – az ital megtette hatását.
-
Úgy tudom, Piton professzor, hogy tanít – kezdett bele
a lány, majd a férfira pillantott. – Miért nincs a munkahelyén? – kérdezte a
lány a legnagyobb tapintattal, amivel ebben a helyzetben lehet.
-
Nem gondolja, hogy jelen esetben nekem lenne okom
kérdezősködni? – morogta a férfi, majd fel is tette első kérdését: - Dumbledore
küldte?
-
Nem, nem mondhatnánk, hogy Albus engem elküldene
valahová is – nevetett a lány. – Saját akaratomból jöttem, ha úgy tetszik.
-
Igazán? És minek köszönhetem a… látogatását? – kérdezte
gúnyosan Piton, s szeme is hamiskásan csillogott.
-
Semmi olyanért, professzor! Színtiszta üzleti ajánlat –
mondta a lány, majd keményen a férfi szemébe nézett. Nem látott mást benne,
mint kétkedést. – Habár csak mugli vagyok, egész biztosan tudok segíteni a
munkájában.
-
Mugli? – kérdezett vissza Piton, és szeme előtt
lepergett, ahogyan elvarázsolta az üres üvegeket. Átkozta magát, amiért nem
volt körültekintőbb. – Szabad megtudnom a nevét?
-
Sly, Aurora Sly – nyújtott kezet a lány, majd miután a
férfi elfogadta megnyugodott.
Sikerült a terve első fele –
bejutott a házba, és eddig nem dobta ki Piton. A terv második fele azonban
bajosabb volt – üzleti ajánlat elfogadása, beköltözés. És mivel ismerte a
férfit egy kis ideje, így volt szerencséje megtapasztalni makacsságát. Viszont
Piton nem tudta, hogy Aurora is makacs – szörnyen makacs.
-
Miss Sly, milyen találó név, esetleg jelent is valamit?
– kérdezte érdeklődve a férfi, majd egy pálcaintéssel két poharat varázsolt.
Aurora úgy tett, mint aki nem látja, hogy kevernek valamit a borába.
Mivel Piton még nem tudta, hogy a
lány nem nagykorú, így nem érzett lelkiismeret-furdalást. A lány pedig – Albus
Dumbledore mellett – megtanulta, hogy hogyan lehet kiszagolni a bájitalokat. És
szerencséjére a férfi borba keverte a bájitalt, s bort mindig megszagolja
mielőtt belekóstol.
-
Hüm, finom illata van. Kevert bele valamit? – kérdezte
a lány ártatlanul, fel sem nézve poharáról. – Ilyen finom illatú bort még sosem
tapasztaltam. Félédes, igazam van? – nézett a férfi szemébe, aki megütközve ült.
-
Az életre, s a félédes borokra! – emelte fel végül a
férfi a poharát, s miután koccintott a lánnyal belekóstolt a sajátjába. A lány
is hasonlóképen tett, s közben tanulmányozta az utóízt, Veritaserum…
-
Érdekes felvetés, félédes borok… Ha jól tudom azokban
az üres üvegekben nem az volt – mosolygott kihívóan a lány, majd még egyet
kortyolt a borból. Aurorának tényleg ízlett a bor, azonban lassan elkezdte
érezni a bájital hatását.
A terve abban a pillanatban
kezdett összedőlni, amint rájött, hogy mit okoz a Veritaserum. Nem volt abban a helyzetben, hogy elkotyogja minden
titkát, s tudta, hogy rögtön az első kérdésnél elbukik – valamiért ugyanis
gyanította, hogy a neve lesz az. Elkezdett gondolkozni, hogy mivel
hatástalaníthatná, vagy enyhíthetné a bájital hatását.
-
Professzor, esetleg megkóstolhatnám azt is, amit Ön
ivott mielőtt betértem volna? Még sosem ittam, és szeretném egyszer
megkóstolni. – Aurora, jobb ötlet híján, a teljes lerészegedést választotta.
Azzal a méltóságát ugyan elveszíti, azonban a titkai megmaradnak.
-
Legyen, de aztán feltennék pár kérdést, az üzlettel
kapcsolatban. Tudja nem igazán szeretnék olyanokat alkalmazni, akik nem értenek
a munkájukhoz. – Perselus is a ravaszságot választotta, s végig abban a hitben
volt, hogy ő győz.
-
Persze, amint elárulja, hogy miért nincs az iskolában,
ahol tanít – mondta a lány, majd új poharából kortyolt néhányat. Már az első
néhány kortyból megállapította, hogy miért hívják Lángnyelv Whiskynek. Az ital
égette a torkát, de nem zavarta, csak egyre bódultabb lett tőle.
Mire megitta az utolsó kortyot is
eluralkodott rajta a fáradtság. Nem tehetett róla, őt is megviselték a tegnap
történtek, s eddig nem tudta magát normálisan kialudni. Fejét a kanapéra
hajtotta, majd lehunyta a szemét – tudta, hogy illetlen dolog ilyet csinálni,
azonban a fáradtságot nem bírta legyűrni.
*Aurora Sly naplója*
Oh, kedves naplóm, ha tudnád mennyi minden történt velem.
Először is Dumbledore professzor
adott nekem egy kis – hogyan is mondta? – „feladatot”. De nem könnyűt – sőt,
szerintem a világon a legnehezebb feladat jutott nekem – és még csak a
kivitelezését sem terveztem meg. Ha holnap elindulok…
Könnyű lesz
megtalálnom, akire figyelnem kell, azonban a közelemben tudni?! Dumbledore
professzor azt mondta: „Legyen a közeledben, hogyha bármi baj van rögtön
cselekedni tudj!”
Persze a professzor abba már nem gondolt bele – fura egy
észjárása van az öregnek -, hogy milyen buktatói lehetnek a magánakcióinknak.
Ugyanis tapasztalatból tudom, hogy egy ponton minden „kegyes” hazugság kiderül
– és persze a nem „kegyesek” is, de nekem olyanom ugyebár nincsen.
Tulajdonképpen kaptam egy listát, hogy miket kell észben
tartanom:
·
mugli
vagyok;
·
Dumbledore
professzort csak azért ismerem, mert segített nekem egykor;
·
Lily
Evanshoz a világon semmi közöm sincs (azonban ki kell derítenem, hogy a férfi
mit érzett iránta)
·
vigyáznom
kell rá (ez nagyon fontos, ugyanis ez a terv)
De én csak egy nyugis életet akartam, miután sikerült
letennem a R.A.V.A.SZ.-t… Nesze neked Aurora kellett neked elszökni otthonról,
ezért is csak magadat hibáztathatod! De
a vizsgáim sikerültek, nagyon-nagyon jól! Talán Rúnaismeretből lehettem volna jobb is, de már nem számít,
végeztem, nincs több suli!
Igen, ilyenkor szokott kezdődni a nagybetűs élet, azonban Én előrehozott vizsgát tettem, ebből kifolyólag még nem töltöttem be a nagykorúsághoz
szükséges tizenhetedik életévem. Ezt utálom az egészben – Aurora még nem
nagykorú, ezért nem élhet egyedül. Tehát az „előbb gondolkozunk, aztán cselekszünk” elv nálam – már többedjére – teljesen
elhanyagolttá vált.
A tervem kész van és már csak a kivitelezést kell
valahogyan megvalósítani. Persze először
is azt kéne kitalálnom, hogy ki vagyok, és miért törtem rá az ajtót – lehet,
hogy az ajtó betörésétől eltekintek. És igazából az sem
érdekel, hogy mit fogok majd mondani, az
úgyis jön magától – ebben már profi vagyok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése