Eme kis szösszenet-folyam arra
szolgál, hogy egy kicsit megismerjetek engem, és mondhatni „írói hátterem”. Eme
történések egyes részei termékmegjelenítés
tartalmazhatnak, illetve helyszíneket is
megnevesítek (egyes esetekben nagyon elfogult vagyok)! Valamint vannak
olyan történések, amiket félig/teljesen szüleimtől, nagyszüleimtől, másoktól
tudok!
!Egy
rész két szösszenetből áll, amik kapcsolódnak egymáshoz – ezek elmesélhetnek
éveket; vagy egy dologról írok
kifejezetten.!
Üdvözlettel: Libricica
1. rész - Betegségek
Az első három (és fél) év
Néha hisztis,
kedves, szerethető, édességmániás, eltökélt, akaratos, végtelenségig (és minden
hibával) szerető – akit egyszer a szívébe zár, azt onnan nem lehet
eltávolítani. Ja, és nem szívleli az orvosokat (akiknél nem érzi a
hozzáértést), de orvos szeretne lenni és a balatoni szomszédja is orvos…
Egy szerető
családban láttam napvilágot, szerető körülmények között nőttem fel – még ha
néha nem így éreztem. Voltak kisebb, nagyobb baleseteim – de kinek nem voltak?!
Gyerek fejjel sokszor nem hallgattam a szüleimre, kiskamaszként nagyon
sértődékeny voltam. A világon mindent megkaptam (és megkapok), de mégse érzem
mindig úgy, hogy minden szuper. Az életem viszont nem itt kezdődik…
Mielőtt
nagyot ugornánk a születésemre, azelőtt még meg kell említenem valamit. Egy
szerencsétlen „baleset” miatt, majdnem koraszülött lettem – édesapám megkérte
édesanyámat, hogy emelje fel a kerítést… Aztán mégiscsak megszülettem.
Édesanyám hasában kempingeztem, voltam a Balatonnál – sokfelé jártam.
Megszülettem
– majdnem Enikőként. Kb. három hónapos koromban sérvem lett – műteni kellett.
Aztán minden rendben ment. Mindenki nagyon szeretett és babusgatott. Aztán
elkezdtem felnőni – nálam kimaradt a négykézláb korszak. Hepivel – az akkori
kutyánkkal – sokat játszottam.
Egy éves koromban
anyu és apu már levitt Szepezdfürdőre (Balatonszepezd és Révfülöp mellett, egy
kis község), de nem maradtam, csak ameddig anyuék. Persze ott is (az utcában)
két helyre – ha nem több – jártam; mindkét nagymamámnak ugyanabban az utcában
van nyaralója.
Három éves
koromba már készültem a kistestvérem érkezésére – aki augusztusra volt várható.
Aztán megszületett a hugicám (augusztus 26.-án) és a mamáék úgy döntöttek: egy
kicsit magukhoz vesznek, hadd szokjanak össze apuék a babával.
A mamáék
elvittek a temetőbe, mert gazolni jártak néha oda –, hogy azért valahogy
mégiscsak mutasson a rokonok sírhelye. Mi a mamával csigákat gyűjtöttünk, mert
pont esős időszak volt és olyankor a sok csiga előbújt. És az egyik sírkövön
megláttam életem első katicáját.
A katica
elszállt… előttem pedig elsötétült minden.
A továbbiak
Két dolog
miatt írhatok most nektek. Az egyik, hogy a papám nagyon erős és fel tudta
emelni a sírkőt (nem az, ami a földön van, hanem az a tábla, amire fel szokták
írni a dolgokat). A másik egy mécses…
Három
kórházba voltunk: az egyikbe nem tudtak semmit csinálni; onnan átküldtek egy
másikba, ahol a fejsérüléseim látták el. A harmadikba már mentővel mentünk…
Csak néhány jelenetre emlékszem a kórházban töltött időkről… Arra, hogy az
ágyszomszédom kapott egy csomó plüsst és egyet-kettőt megosztott velem; hogy az
egyik műtétnél az altató nem hatott és az egyik helyiségbe belépő nővérke vette
észre. És arra, hogy mama hozott palacsintát; meg reggel Vészhelyzetet néztem.
Igaz, újra
kellet tanulnom járni, de még így is szerencsésen megúsztam a többiekhez képest
– rengeteg újságban olvastam, hogy lebénultak/meghaltak, amikor rájuk dőlt a
sírkő; én megúsztam egy lábtöréssel és egy kis fejsérüléssel.
Persze nem ez
volt az utolsó csonttörésem… Eltörtem a (bal)hüvelykujjam az iskolában, amikor
az egyik osztálytársam kitette elém a lábát és elhasaltam. Eltörtem mindkét
kisujjam, mindkét esetben a hinta volt a ludas – először a karabiner,
rákövetkező évre a zsinór szakadt le; többé nem próbálkoztam a hintázással. És
a bal középsőujjam első ujjperce is elferdült egy kicsit, amikor az iskolában
rám dőlt négy osztálytársam – én guggoltam és a bal kezemen támaszkodtam.
Egy jó
tanács: Ha szemölcsötök van próbáljátok ki a homeopátiás készítményeket,
ugyanis nálam az vált be (túl voltam már egy égetésen, ami után visszatért…)!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése