Broken Angel - 13. fejezet

13. Lehetetlen, mégis lehetséges

Tim maga volt a megtestesült jóság. Láthatólag Neki semmi baja sem volt a vámpírokkal, ellentétben Johnnal. De, hogy az Én szagom Cullenéknek miért nem irritáló arra nem tudtam a választ. Jó, az igaz, hogy Nekem se volt túl ismeretlen az ,,illatuk”. Talán Edan miatt…

Tim még mindig izgatottan pillantott hol Rám, hol az ajtóra. Edwardra néztem, aki nem volt túlságosan elragadtatva az ötlettől, hogy Én most bármerre is elmenjek. De ez kicsit sem érdekelt.

- Edward, nem lesz semmi bajom. Tim velem lesz. Aztán, majd otthon lefekszem aludni és másnapra már el is múlik ez az egész. – mondtam úgy, hogy még Én is elhittem, amit mondok. Mert ez csak a kialvatlanság…

- De, ha bármi van… - aggodalmaskodott tovább.

- Azonnal felhívlak Titeket. – nyugtattam meg.

Timmel a parton sétálgattunk. Sokáig egyikünk se szólalt meg, nem tudtuk, hogy mit kéne mondanunk. Olyan régen láttuk már egymást, s mégis Ők semmit sem változtak. Én se mondhatnám, de azért nálam szembe tűnőbb a változás…

- Szóval… A családom egy idiótának néz. – nevetett fel önfeledten. – Anya pszichológushoz akart vinni, mondván, hogy ez nem normális. Bár Anya is beismerte magának, hogy nagyon hasonlítasz Rá. – nevette el magát.

- Miattam tiszta idiótának néznek? Bocsi, bátyus.

- Semmi baj, Essie. – utoljára akkor hívott így, amikor anyáék nem voltak otthon.

- De, mi történt veletek? Hiszen ott volt az a sok vér… Én meg, elmenekültem, mert azt hittem, hogy Ti…

- Meghaltunk. Csak Esmeralda tudhatja, hogy miért jött aznap oda. De a bosszú most segített. Meg akarta leckéztetni Apát, azzal, hogy lehibernálta a családot. – nevetette el magát. – Aztán egyszer csak felébredtünk és egy levél segítségével eljutottunk ide. Aztán hallottuk, hogy repülőgép-szerencsétlenség volt… Cullenék nagyon jó színészek. Eddig egyszer se ejtették ki a nevedet anyáék előtt.

- Akkor, hogy beszélnek Rólam? Titokzatos lány? Nate szeretője? Vagy, hogy?

- Edan szeretője. – mondta nevetve. – Igazából mindig jól kikerülik a választ erre a kérdésre. De, Essie, meddig nem akarod elmondani, hogy…

- Nem tudom, Tim. Liliett… Nem akarok senkit megbántani, de félek, hogy mi történne, ha megtudnák…

- Azért remélem minél előbb. És veled mi történt az elmúlt pár évben?

- Elvégeztem az orvosi két szakát, majd Edan belém vésődött, aztán találkoztam Esmeraldával és végül elmenekültem. A repülőn élet-halál harcot vívtam Paullal. Deréktól lefelé lebénultam, de miután a kertben véletlenül átváltoztam minden rendbe jött. Most itt vagyok és remélem, hogy Edannel maradhatok örökre. – hadartam el mindent egyszuszra.

- Huh… Hát, hugi kalandos egy életed volt és lesz.

Még sétálgattunk és megbeszéltük, hogy eljárunk majd bulizni, mert az kimaradt az életünkből.
Többször úgy éreztem, mintha bármelyik percben elájulhatnék, de ezt nem említettem neki, mert rögtön visszavitt volna.

Otthon még végighallgattam Nate szónoklatát. De egy puszival el tudtam felejttetni vele, hogy miért volt dühös. Ettem egy keveset, csak annyit, amennyi jól esett, és amitől nem éreztem rosszul magam.

Hosszú órákig feküdtem a kádban. Eleinte csak, mert annyira jól esett a víz, viszont utána elgondolkoztam… Megint a gyerekkérdés jutott az eszembe. Úgy döntöttem, hogy még holnap beszélek Edannel. Nem fogok ráerőszakolni semmit sem, de érdekel a véleménye.

Amit Edward mondott, hogy Isabella álterhes volt, az is szöget ütött a fejemben. Képtelen voltam másra gondolni…
Végül kiszálltam a kádból, mer Nate már az ajtót verte, hogy jöjjek ki, mert Ő is be szeretne menni.

Az ágyba szó szerint beájultam. Mikor felébredtem a víz folyt rólam, pedig ez elméletileg lehetetlen volt. Alakváltó vagyok, még csak beteg se tudok lenni… Végül felálltam és kimentem a fürdőbe, csodáltam, hogy a konyha felől világosság van, Nate nem aludt…

Miután megmostam az arcom, visszamentem a szobába és átvettem a hálóruhám, ami Nate egyik pólója volt, ami Rá és Rám is nagy volt. Nem volt valami „hú, de szexi” de a célnak pont megfelelt.

Rosszat álmodtam, nagyon rosszat, de mikor felébredtem nem emlékeztem már rá. A derekam és a hasam is fájt. Nem akartam ezt, ez fájt.
Sikítani akartam, de nem tudtam, csak halkan sírtam, aztán újból elaludtam. A fájdalmat még mindig éreztem, de így nem volt annyira vészes.

Nem tudtam, hogy ki és mikor jött be a szobámba, de az ajtónyikorgásra kinyitottam résnyire a szemem. Egyedül Edant akartam, senki mást.

- Esther…- suttogta valaki a sötétben és Én azonnal jobban éreztem magam az ismerős hangtól.

- Edan… - suttogtam alig hallhatóan, de Ő meghallotta és közelebb jött az ágyhoz.

Óvatosan mögém feküdt és magához húzott. A fájdalmat nem éreztem, már. Semmi mást nem akartam, csak a lehető legközelebb kerülni Hozzá. Nem gondolkodtam, csak cselekedtem.

Edan a hátán feküst és a plafont bámulta, nem tudtam, hogy mi bántja. Fölégördültem, mire vissza akart tenni a helyemre, de Én nem engedtem. Ajka fölé hajoltam és megcsókoltam. Visszacsókolt, de nekem ez nem volt elég.

Olyan óvatosan ért hozzám, mintha attól félt volna, hogy eltűnök, ha erősebben szorít. De nekem így is jó volt, csak Edannel akartam lenni…

Edan mellkasára tettem a fejem és úgy próbáltam meg elaludni, de nem jött a szememre álom. Talán az extázis miatt, amit nemrég éltem át.
Végre rászántam magam, hogy beszéljek Edannel, mert tudtam, hogy meg kell tennem.

- Edan… - szóltam Neki, s közben kezemmel a hasán játszadoztam.

- Igen, kicsim?- tette fel a kérdést, mintha megijedt volna.

- Én csak azon gondolkoztam… - sóhajtottam egyet -, hogy Te szeretnél majd gyereket? Mármint, Tőlem. Nem most csak majd valamikor.

Férfit még nem láttam sírni, de Edan – ahogy kiejtettem a számon a gyerek szót – sírt. Visszafogottan, férfiasan, de sírt. És Én okoztam neki fájdalmat. Nem tudtam, hogy mit csináljak.

- Edan… Sajnálom! Én nem akartalak megbántani. – kapkodtam levegőért miközben hadartam. Nem akartam megbántani, Én már zokogtam.

- Kicsim… Nem Te bántottál meg. Te semmi rosszat nem tettél. – suttogta a hajamba. – Csak amikor jöttem ide, még hallottam, hogy otthonról miről beszéltek.

- És miről?- érdeklődtem.

- Majd megtudod. – sóhajtott egy nagyot.

Mindketten elaludtunk. Késő este, vagy kora reggel a derekam megint elkezdett fájni. A hasam újból görcsölt…
Edan a hajammal játszadozott, ebből tudtam, hogy már ébren van.

Miután felöltöztem nem várt fordulat következett. Megreggeliztem, de Nate és Edan is olyan furcsán néztek Rám. Edan megpróbálta leplezni, hogy szomorú. Nate szemében viszont a sajnálatot ismertem fel, csak tudtam volna, hogy mit sajnál.

Azon már meg se lepődtem, amikor a Cullen-ház felé vettük az irányt. Mindenki megint engem nézett és ez idegesített. Kicsi hiányzott, hogy ne pofozzak fel valakit.
Balsejtelmem volt, de szerettem volna jó messzire elüldözni…

Edan elkísért Carlisle dolgozószobájáig. Hallottam, hogy Edward rászól mindenkire, hogy ne bámuljanak annyira feltűnően.

- Esther… - kezdett bele Carlisle, aztán megállt és hellyel kínált.

- Mi van itt mindenkivel?- szólaltam meg ingerülten. – Ide jövök és mindenki engem bámul, mindenki sajnál valamit. Elegem van!

- Megértem, de Te is megértheted a többieket, ha végighallgatsz. – mondta továbbra is nyugodtan.

- És, ha nem akarlak végighallgatni?

- Akkor is végig fogsz, mert Rólad van szó. Mindenki aggódik, és félt.

- Értem aggódnak? Rájöttél, hogy mi bajom van. – sápadtam el.

Nem akartam hallani, ezért befogtam a fülem. A sírás kerülgetett. Valami nagyon szörnyű dolognak kellett lennie, ahhoz, hogy mindenki úgy nézzen Rám.
Carlisle gyengéden lefejtette a kezemet a fülemről.

- Tudom, hogy nem ezt szeretnéd hallani… És azt is tudom, hogy Edan hallotta, de nem mondta el neked. – hagyott egy kis szünetet, hogy felfogjam, amit az előbb mondott. Edan akkor mégiscsak miattam volt szomorú… - Amikor rosszul lettél vettem Tőled vért. Elvégeztem egy terhességi tesztet és pozitív lett. – mikor kimondta, hogy terhes vagyok, majd’ kiugrottam a bőrömből. Carlisle viszont elkomorodott. – Viszont a tünetek azt mutatják, hogy… méhen kívüli terhesség. Sajnálom!

Az nem lehet… Miért mindig velem történnek ezek a dolgok? Van más ember is! Ez igazságtalanság.
Edan ezért volt szomorú... Szeretne gyereket és Én még ezt is elveszem Tőle. Annyira akartam ezt a gyereket…

Egy nő éltében a legszebb pillanat, amikor megtudja gyermeket vár. Majd a terhesség összes kényelmetlen velejáróját átvészeli. Érzi a benne növekvő kis életet, mikor az először megmozdul… És világra hozza, hogy a Föld lakossága egy újabb emberrel több legyen. A nő és a férfi, a férj és a feleség Vele válik Családdá.

Edan kezét a vállamra tette, nem tudom mikor jött be, de nem is érdekelt.

- Én sajnálom. – hajtottam le a fejem.

- Ne hibáztasd magad! Lesz még alkalmunk. – mondta magabiztosan Edan.

A váratlan fordulatokat már megszoktam. Ebben a családban lehetetlen lenne nem megszokni.

- Elmondom anyáéknak. – mondtam és felálltam.

- Szeretnélek előtte megvizsgálni. A Te érdeked, tanultad. – mondta Carlisle.

Nem ellenkeztem, csak minél előbb túl akart esni az egészen. Carlisle egy ágyra fektetett, majd az ultrahang géppel megnézte a méhemet, Edan fogta a kezem. Amikor a sokktól úgy megszorítottam, hogy eltörtem a kezét.

Edan megpróbálta elfojtani a káromkodásait, de nem sikerült Neki. Én teljesen leblokkoltam, és nem csak Én voltam vele így.