Broken Angel - 17. fejezet

17. Még nem...

A pocakom már elég nagy volt, de Alice nem bánta, mert így vehetett nekem ruhákat. Eléggé összebarátkoztunk Alice-szel, talán Ő volt az egyetlen, aki nem kergetett őrületbe.

- Valaki van itthon?- kérdeztem normál hangon, mert tudtam, hogy így is meghallják.

- Essie? Jaj, de jó, hogy itt vagy! Segítesz kiválasztani, hogy milyen színű legyen a gardróbom? Tudod, szeretnék valami más színt. – kaptam két arcra puszit Alicetől

- Aha, ha elrejtesz a többiek elől. – súgtam Alicenek.

- Ezt hallottam!- lépett mögém Emmett. – Mondd, Neked nem kéne leülnöd?

- Nem! Tökéletesen jól vagyok. És, ha most megbocsátasz sürgős színválasztási tanácsadásban kell részt vennem. – indultam el Alice-szel az oldalamon.

- Még egy kérdés! Hol hagytad a férjed?

- Alszik. Szegény már napok óta nem aludt. – csóváltam meg a fejem. – Fél, hogy lemarad valamiről. Talán nem bízik bennem…

- Dehogyis nem!- csattant fel mellettem Alice. – Csak fél, hogy bajod esik. Edward is biztosan elaludt volna, ha tudna aludni, talpon volt állandóan és mindig Isabella mellett volt. – nevetett fel csilingelő hangon Alice. – Emmett, szólnál Edwardnak, hogy szeretném az Ő szobájuk falának színét is megváltoztatni?

- Naná! Öcsi, ha kimásznál a feleséged pihe-puha ágyikójából és segítenél Alicenek!- kiabált fel az emeletre Emmett, majd, mint aki jól végezte dolgát leült a tévé elé.

A lépcsőn morcosan, még öltözködve – pólója még nem takarta el kidolgozott felsőtestét – jött le a lépcsőn Edward.
Egy pillanatra, de csak egy pillanatra elgondolkoztam azon, hogy Isabellának milyen jó dolga van. Aztán elpirultam, ahogy Edward rám nézett…

- Most úgy teszek, mintha nem hallottam volna semmit. – nézett Rám zavartan Edward. – Vagy vegyem bóknak?- villantott meg egy csibészes vigyort.

- Ez szörnyen ciki. Az apósomról fantáziálok. És amúgy sem hiszem, hogy a vámpírmemóriát csak úgy ki lehet törölni.

- Hát, igen Isabellának szörnyen jó dolga van. Felnevelt két gyereket rohamtempóba… - nevetett Edward.

- Most meg élvezheti az életet. Nem baj, pöttömkék még nem akarnak kibújni. – simogattam meg a pocakom. – Apuci meg alszik, úgyhogy…

- Honnan veszed, hogy most pont nem történhetne meg?- kérdezte Edward, miközben kihúzott egy széket nekem.

- Én… érzem. Tudod, Edward egy nő megérzi ezt. A másik meg pöttömkék megígérték Apunak, hogy csak akkor fognak kibújni, ha Apu is elég éber hozzá. – mondtam, s Edwardot néztem. – Edan az elmúlt hat napban egy esetleg másfél órát aludt. Tegnap már nem bírta és elaludt. Nem volt szívem felébreszteni, ezért hagytam egy levelet, ha felébredne, és elkezdene aggódni.

- A ,,semmi bajom”-ot eléggé kihangsúlyoztad. Majd szólok, ha idejön, már ha nem rejti el a gondolatait. – mondta Edward nevetve.

- Akkor most eredeti témánk. Mályva, lila, pink vagy rózsaszín legyen a gardrób?

- Mályva!- vágtuk rá egyszerre Edwarddal.

- Huh, ez gyorsan ment. Akkor most Edwardék szobája jön. Edward, pedig szerintem nagyon jól nézne ki a homokbarna. – ráncolta össze az orrát Alice Edward fintora miatt. – Nem tudom, mi bajod van azzal a színnel.

- Ha Alice mindenképpen halvány barnát szeretne akkor lehetne, mondjuk… - Edwardra néztem, a márványhomlokon ráncok jelentek meg, mert nem látta a gondolataimat. – Bézs és lehetne a falon körbe, mint egy törésvonal vörös csík.

Edward és Alice úgy néztek rám, mintha a világ egyik csodájának titkát mondtam volna el. Pedig csak elmondtam az otthoni hálószobámat.

- És esetleg a törésvonalat… otthon is én csináltam… és… - tudtam, hogy mi lesz rá a válasz.

- Nem!- csattant a hang a hátam mögül. Utáltam, ha valaki a hátam mögül kibeszéli a dolgokat. És nagyon úgy tűnt, hogy Edan tudott szájról olvasni…

- De Edan – bújtam kedvesemhez – miért nem?

- Mert túl veszélyes. – tolt el magától Edan és végigsimított az arcomon. Leütöttem a kezét, nekem ne jó pofizzon itt, amikor megtilt nekem dolgokat…

- Az is veszélyes, ha nem alszod ki magad. – motyogtam az orrom alá.

- Kialudtam magam. – mondta Edan, mire Edwardra néztem. Edwardot elárulta, hogy egy másodpercre a fiára nézett. – Jól vagyok.

- Azt akarom, hogy kipihend magad! Amíg nem teszed meg, Én… anyuékhoz költözök. – mondtam komolyan.

- Kérlek… Esther… Már tényleg sokkal pihentebb vagyok! Kérlek… - szinte már térden állva könyörgött. Leültem és nem akartam vitát nyitni.

Edan mellém ült, s meg akarta fogni a kezem, de én elhúztam. Helyette a vállára hajtottam a fejem, s kezemet a combján pihentettem. Általában eddig engedélyezte, de ha puszit akartam adni neki, akkor már húzódott is el. Most viszont még azt is engedte. Kicsit megijedtem, hogy komolyan vette, hogy képes lennék elköltözni, s még jobban hozzá bújtam.
Most inkább hasonlítottam egy bújós kiscicára, mint egy hatalmas farkasra. Edward szája sarka felfelé görbült.

- Fiam, látom, hogy nálatok is a feleséged hordja a nadrágot. – nevetett Edward, de azt nem vette észre, hogy Isabella a háta mögött áll. Kapott egy suhintást. – Ugye, Isabella?

- Nem tudom miről beszélsz! És Esthernek igaza van! Edan attól nem lesz jobb, ha nem alszod ki magad. – fordult Isabella fia felé.

- De, anya… Teljesen jól vagyok. Miért nem tudjátok megérteni?- kérdezte kicsit indulatosabban, mint kellett volna.

- Én is ezt szoktam mondogatni, de itt aztán mondhatok bármit… Edan, legalább egy kicsit pihenj… - próbáltam meggyőzni, de csak egy fintort kaptam válaszul.

Kezdett elegem lenni, s ellent mondás nem tűrőn magam után húztam a kanapéig. Leültettem, majd mellé ültem. A kis tervemnek az lett a vége, hogy nem csak Edan, hanem Én is elaludtam.
Amikor elkezdtem ébredezni és le akartam tenni a lábam a kanapéról még mindig a puha matracot éreztem magam alatt. A szemeim úgy pattantak fel, s a hirtelen jött világostól megszédültem. Oldalra pillantottam, ahol Edan feküdt – pólója felcsúszott, s így láthatóvá vált kidolgozott háta -, halkan szuszogott.

Körülnéztem, de még így sem jöttem rá, hogy hol vagyunk. Lassan kimásztam a hatalmas franciaágyból. Mikor lábam földet ért megint megszédültem, de most meg kellett kapaszkodnom az ágyban.
Miután a szoba már nem forgott megsimogattam a hasam. Pöttömkék élénk rugdosódásba kezdtek.

- Nem akarsz róla tudomást venni?- kérdezte halkan Edward, majd becsukta maga mögött az ajtót.

- Miről?- Edward a hasamra pillantott, majd újra a szemembe nézett. –Edward! Miért nem tudjátok felfogni, hogy semmi bajom? Hogy biztos nem… Ma!

- Nekem az nem azt jelenti, hogy nem ma. Bár Én csak háromszor végeztem el az orvosit.

- Akkor sincs semmi bajom, jól vagyok. És Én is elvégeztem az orvosit. – oktattam ki.

- Meg fog haragudni, ha nem ébreszted fel. – nézett Edward a fia felé.

- Ha most felébresztem akkor azt se fogja tudni, hogy ki ő… Hagyom még egy kicsit pihenni. Letusolhatok?

- Persze, szólok Alicenek.

Megpróbáltam a lehető legtovább elhúzni a zuhanyzást, hogy Edan ki tudja magát pihenni. Akaratlanul is meghallottam, hogy Isabella felkelti a fiát. Elgondolkoztam azon, hogy talán még nem érzem késznek magam, de aztán a szeretet minden más érzést elnyomott.
Minden rendben ment, egészen addig, amíg el nem kezdtem törülközni. Először csak egy kicsit megszédültem, de aztán…

- Carlisle!- kiáltotta el valaki magát, közvetlenül mellettem. A fejem zsongott, valószínűleg bevertem a padlóba.

- Mi történt?- jött be Carlisle a szobába. Résnyire kinyitottam a szemem.

- Levált a placenta. – mondta ki rettegve Edward. És akkor rájöttem, a kisbabáim veszélyben vannak.

- Mentsétek meg őket!- könyörögtem, valaki felvett a karjába, s elvitt.