4. fejezet:
Iskola
(Kramisha szemszög)
/fél évvel később/
Ma kezdődik az iskola második féléve, és én mától iskolába
fogok járni. Apa azt mondta, hogy már mindent elintézett.
A szekrény előtt álltam és néztem a ruhákat. Volt húsz
percem arra, hogy elkészüljek, de még azt se tudtam, hogy mit vegyek fel.
Kivettem egy rózsaszín felsőt, de vissza is tettem. Megkerestem a fekete
farmerom és felvettem. Ehhez a farmerhoz, valami… piros kell. Rögtön elő is
kerestem egy piros pólót.
Felvettem egy fehér zoknit – ha esetleg tesim lenne… -, és
előkerestem a kék pulcsim. A fésűvel a kezemben, táskával a hátamon mentem le a
lépcsőn. Közben elkezdtem fésülni a hajam. A táskám letettem a lépcső mellé, és
besiettem a konyhába.
Nyomtam egy puszit Anya arcára, majd megettem a szendvicset,
amit készített nekem.
-
Nagyon csinos vagy.
-
Persze… Anya, szerinted mit fognak mondani? A
második félév most kezdődik és én…
-
Nyugi, húgi. Ott lesz melletted a kórház, ha
bármi van, csak átmész apához. – jött be Edward. – Érted menjek?
-
Nem kell. Anyu, majd értem jössz? Átmegyek
apuhoz, és akkor majd oda jössz. Jó?
-
Rendben kincsem, de most menjetek. Még a végén
elkéstek mindketten.
Elszaladtam a táskámért.
A hirtelen súlytól majdnem hátraestem, de még idejében
sikerült elkapnom a lépcsőkorlátot.
-
Gyere, húgi. A szendvicsedet majd a kocsiban
megkapod.
-
Oké. Szia, Anya!- köszöntem még el, aztán
elindultam Edward szürke Volvo-ja felé.
A bátyám megpróbálta betartani a sebességkorlátokat, de
amikor senki se volt az úton kicsit begyorsított. Amikor majdnem elütött egy
őzt, mert az csak úgy kiszaladt az útra felsikoltottam.
-
Kicsit feltűnő lenne, ha most kiszállnék?-
kérdezte nevetve Edward.
-
Egy kicsit. – nevettem vele együtt. – De ha
szeretnéd, akkor fedezlek. Bár, akkor elkések. Szerinted apáék nagyon
haragudnának, ha nem mennék be az órákra?
-
Igen. Nem lesz semmi baj. Bemész és szerzel
barátokat.
-
És ellenségeket.
Bemegy egy kisvárosi lány, egy kisvárosi suliba, éppen csak
annyi különbséggel, hogy nem vagyok egy barátkozó típus. Az egyetlen barátnőm…
-
Biztos lesznek barátaid. Nekem van a világon a legszebb
húgom, ezt sose felejtsd el. – nyomott egy puszit az arcomra és átadta a
tízóraim.
Kénytelen kelletlen kiszálltam az autóból. Elsős vagyok, mi
bajom lehet?
Edward még integetett, majd elmenet ő is a suliba.
Megkerestem az igazgatói irodát, hogy elkérjem az
órarendemet. A portásnő volt olyan kedves és oda vezetett.
-
Jó napot!- köszöntem illedelmesen, egy ősz hajú
férfi ült velem szemben.
-
Te vagy Kramisha Cullen, igaz?
-
Igen.
-
Rendben, akkor idehívom az egyik osztálytársad,
majd ő megmutatja a tantermeteket és az órarendet is el tudod majd tőle kérni.
Remélem, jól fogod magad itt érezni.
-
Én is. Viszont látásra!
Nem kellett sokat várnom, mert egy velem egyidős fiú jött
velem szemben.
-
Jonathan vagyok. Azt hiszem, nekem kell
elkísérjelek Téged.
-
Kramisha.
Csöndben tettük meg az utat a tanteremig. Jonathan nagyon
úriember volt, mert az ajtóban előreengedett.
Matematikával kezdtünk. Még csak a nagyon alap dolgokat
vettük, mint például az egy meg egyet. A padtársnőm fura szemmel vizsgálgatott.
Én megpróbáltam a legkedvesebb lenni mindenkivel, de a
padtársam sehogy se akart velem kedvesebb lenni. Legszívesebben kifutottam
volna a teremből.
-
Kiara, esetleg, ha a táblára figyelnél, akkor
még értenéd is, hogy miről beszélek. – szólt rá a tanárnő, amikor már egy ideje
csak engem nézett.
Úgy látszik összeszedtem az első ellenségemet, de vajon mit
tettem. Majd megkérdezem ebédnél.
Az ebédlő elég tágas volt, ahhoz, hogy mindenkinek legyen
helye. Kiara gonoszan rám mosolygott, megborzongtam tőle. Felállt és közeledett
felém. A tálcát erősen fogtam és nem mozdultam, azt hittem ezzel elkerülhetem a
további bonyodalmakat.
-
Újlányka, ez itt az én Birodalmam, jobb, ha ezt
felfogod. Remélem, elhúztok innen, mert semmi kedvem sincs veled egy osztályba
járni.
Nem mondtam semmit, csak a szemét néztem és vártam, hogy
végre elmenjen. Elsősök vagyunk, és úgy viselkedik, mintha már legalább
gimnazisták lennénk. Én sem akarok vele egy osztályba járni, de sajnos ezt nem
én döntöm el.
-
Menj innen. – mondta teli undorral a hangjában.
-
Megenném az ebédem. – indultam el, de az utamat
állta.
Kilökte a kezemből a tálcát. Kezdtem dühös lenni, de megütni
semmiképp se akartam. Viszont ezzel Ő nem így volt. Lökött rajtam egyet. Magam
elé tartottam a kezem, hogy felfogjam a testét, de ő csak úgy megfogta a
csuklóm és csavart rajta egyet. Nem figyeltem rá, és csak egy hangos koppanást
hallottam, majd a matektanárnő hangját.
Sötét volt. Békés sötét, mint aznap az erdőben, csak most
nem kellett menekülnöm.
Csupa fehérséget láttam, amikor kinyitottam szeme, majd
rájöttem, hogy biztosan kórházban vagyok. Ott szokott ilyen fehérség lenni, és
az ágy is egy kicsit kényelmetlen. Körbenéztem a szobába, mellettem egy fiú
feküdt.
Felültem és csak akkor láttam meg, hogy a fiú nem más, mint
Jonathan. Vajon vele mi történt?
-
Jól vagy?- kérdezte tőlem, pedig neki volt
felszakadva a szemöldöke.
-
Én igen, és te? Mi történt?
-
Kiara kicsit bevadult. Megakadályoztam, hogy
neked vágjon egy tálcát. Már megszoktuk, hogy néha ilyen. Tudod a szülei…
Az ajtó kinyílt és belépett valaki, de én csak Jonathan
arcát figyeltem. Eléggé csúnya volt a szemöldökénél lévő vérző csík, de
komolyabban nem esett baja. Azt hiszem, nem tudnék ekkora lelkifurdalással
élni, mert miattam szerezte ezt a sebet, ha csak egy kicsit is durvább Kiara…
-
Hogy vagy, Jonathan?- kérdezet nekem háttal egy
orvos.
-
Jól, mikor mehetek haza?
-
Mindjárt, csak várjuk meg a szüleid és a sebedet
kifertőtleníteném.
-
Oké.
Jonathan csak egy kicsit szisszent fel. Én közben a padlót
fixíroztam. A csuklóm eddig fel sem tűnt, de ahogy felemeltem, hogy levegyek a
takaróról egy szöszt a csuklóm nem mozgott. Nagyon megijedtem. Közben Jonathan
már el is köszönt én viszont még mindig a csuklóm néztem.
-
És te… Kramisha?- kezdte az orvos. – Mi
történt?- felnéztem. Apa, gyönyörű szemivel találtam szembe magam.
-
Semmi. Megbotlottam.
Rosszallóan nézte meg a csuklóm, majd kijelentette, hogy be
kell gipszelni. El kezdtem ellenkezni, de ezzel csak annyit értem el, hogy egy
rögzítő kötést fogok kapni.
-
Ha ezt Esme megtudja… Vagy Edward. – matatott a
fejemnél, valamit. Ezt nem értettem, hiszen ott nem is fájt. – Edward biztosan
fog beszélni Kiara szüleivel.
-
De én nem is mondtam, hogy Kiara ellökött.
-
Ellökött? De hát miért?
-
Nem tudom. Azt mondta, hogy nem lát szívesen és,
hogy jobb lenne, ha elköltöznénk.
-
Ez egy kicsit csípni fog. – mondta Apa, majd
valami nagyon csípő dolgot tett a fejemhez. – Rögtön az első napodon...
Az ajtó kinyílt, de aputól nem láttam, hogy ki jött be.
Viszont az illatáról rögtön felismertem. A kellemes barack illat bejárta az
egész szobát.
-
Esme. – csókolta meg apu anyut. Elfordultam,
mert nem akartam látni.
-
Kramisha, kicsim. Mi történt?- kérdezte aggódva
Anya.
-
Semmi. Úgyis tudod, mert már mindenki erről
csámcsog. – mondtam morcosan és felálltam az ágyról.
Megfogtam anyu kezét. Apa lehajolt hozzám.
-
Esme, vidd el Markhoz. Majd ő beköti a kezét. –
nézett a szemembe Apa, de anyuhoz beszélt.
-
Rendben.
Adtam egy puszit apu arcára, majd anyuval kimentünk a
szobából.
Otthon felmentem a szobámba és elkezdtem megcsinálni a
leckém, ami kicsit nehéz volt, mert pont azt a kezemet nem használhattam,
amelyikkel írtam. Pont ma kell szépírást gyakorolni. Bosszankodtam.
Vagy kétszer megpróbáltam leírni a betűket, de mindig
elcsúszott.
-
Nem baj, ha nem megy. – állt meg az ajtóban
Edward.
-
De baj, mert ez volt a házi.
-
A többi kész van?
-
Kész, bár elolvasni nem lehet. Béna vagyok bal
kézzel.
-
Segítek.
Edward megírta helyettem szépen a házim. Vagyis csak
átmásolta a megoldásaimat.
Vajon egyszer majd láthatom a szobáját? Lehet, hogy nem
szeretné…
-
Bejöhetsz a szobámba. Ha szeretnél. – mondta
Edward.
-
El is felejtettem… - pirultam el.
Gondolatolvasás, majd a jövőben körültekintőbbnek kell lennem.
-
Majd nem leskelődöm. – nevetett Edward. Szóval
szokott leskelődni. – Nem, nem szoktam.
-
Előbb fogod tudni, ha egy fiú szerelmes belém,
mint én magam. Aztán szólsz apuéknak és oda a magánéletem.
-
Nem fogom elmondani, ha szerelmes lesz beléd egy
fiú. – megnyugodtam. – Azt viszont el fogom mondani, ha meghallom, hogy valaki
megcsókolt.
-
Hé! Most miért? Amúgy se az elkövetkező pár
évben lesz az. – mondtam nevetve, savanyú képét látva.
Felpattantam és kiszaladtam a szobából. Edward gyorsabb volt
nálam. Felkapott a hátára és lassan – emberi tempóban – bevitt a szobájába. Az
ajtónál megálltunk.
-
Biztos, hogy be akarsz jönni?
-
Olyan szörnyű és ijesztő, hogy nem mernék
bemenni?
-
Igen.
-
Akkor mindenképpen kell látnom. – mondtam
nevetve.
Hatalmas, világos szobája volt. Az egyik falat csupa könyv
és CD borította. A szemben lévő fal pedig üveg volt.
-
Edward.
-
Igen?- ült le a kanapéra és a térdére húzott.
-
Te úgy sem alszol… - néztem a földre, valahogy
sokkal érdekesebbnek tűnt, mint a bátyám két szép szeme, pedig a szemei is
olyan szépek… - Szóval, én csak azt szeretném kérdezni, hogy esetleg, ma nem
aludhatnék itt?
-
Csak akkor, ha a két szép szememet nézed. –
mondta nevetve. – Tudom én, hogy a padló is szép…
-
A szemed sokkal szebb. Szerencsés lesz az a
lány, aki mindig nézheti majd. – néztem a szemébe.
-
Lehet, hogy te leszel az a lány.
-
Jaj, nem úgy értettem. Hanem szerelem. Az a lány
szerencsés lesz, aki a szemedet és a szívedet is elviheti. De addig még
kisajátítom. – bújtam közelebb hozzá.
-
A szívemet… - motyogta maga elé.
Butus. Van szíved. Lehet,
hogy nem dobog, de itt van.
Edward Cullen, a bátyám. Biztos bomlani fognak érte a nők.
Ha meg nem, majd… Visszakapod Edward Cullen, ha elmered mondani anyuéknak,
hogyha megcsókolt valaki.
-
Beszervezel nekem egy randit? Vagy mi lesz?-
kérdezte nevetve.
-
Hidd el, találok én neked olyan lányt. Barna
hajú lesz szerintem, vagy fekete.
-
Lehet, de az is lehet, hogy…
-
Nehogy elkezd mondani, hogy neked sose lesz
szerelmed, mert ki szeretne bele egy
szörnybe monológot. És én halálosan beléd szerettem. – mondtam a szemébe
nézve. – Mint, ahogy a testvérek szeretik egymást.
-
Szeretnél itt aludni? De, hát még ágy sincs.
-
Alszok a kanapén. Kérlek. Kérlek. – néztem rá
kiskutyaszemekkel.
-
Na, jó. Legyen. – adta meg magát. – Lenne kedved
lejönni velem zongorázni?
-
A jobb csuklómat nem tudom használni, és jobb
kezes vagyok. – mutattam rá a hibára.
-
Akkor majd én zongorázok Neked.
Egy gyönyörű fekete zongorához ültünk le. Edward rögtön
elkezdte játszani az altatódalomat. A bal kezemmel én is beleütöttem néhány
hangot, és meg kellett állapítani egész jó volt, ahhoz képest, hogy bal kézzel
csináltam.
-
Nincs hozzá dal?
-
Nincs. Ha szeretnél, akkor írhatsz hozzá.
Edward előröl kezdte a dallamsort én pedig elkezdtem
énekelni. Nem is vettük észre, hogy mikor jött be a szobába Anya és Apa.
Edward vitt fel a szobájába. A kanapé nem volt annyira kényelmes, mint
az ágy, de sokkal nyugtatóbb volt. Edward illata ott volt mindenhol. Meseszép
álmot álmodtam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése