Kora reggel egy fiatal pár indult
útnak, az erdőn keresztül. Az időjárás pont megfelelt egy erdőbeli
kirándulásnak. A fiatal férfi úgy gondolta, hogy ez tökéletes arra, hogy
mindketten jól érezzék magukat és tudta, hogy barátnője mennyire szeret a
természetben sétálgatni.
Az egész délelőttöt a szabadban
töltötték és figyelték a tájat. A fiatal nő akkor azonban már szívesebben
indult volna haza, amikor a köd elkezdett leszállni. Barátja megnyugtatta, hogy
ez a köd csak azért van, mert magasan járnak, és az erdőkben sokszor szokott
lenni amúgy is. A lány hitt neki, s nem foglalkozott többé a köddel. Amikor
viszont a szürke fellegek egyre sűrűbbek lettek félve megszólalt.
- Mi lesz, ha nem találunk ki? És ha
eltévesztjük az utat, hiszen olyan sűrű ez a köd, semmit se lehet látni… Inkább
forduljunk vissza, kérlek!
- Már nincs messze a mező, azt
mindenképpen látnod kell! És van nálunk elemlámpa, ha annyira nem látnánk
semmit.
- Rendben!
A lány megadóan ment a fiú után, s amikor a mezőre értek igazat adott a
fiúnak. Körbe mindenhol köd volt, de a kis mező fölött a felhők közül előbújt
néhány Napsugár. A lány csodálkozva nézett végig a virágos földön, aztán
felpillantott az égre. Barátja mellé lépett és átölelte, majd szerelmesen
megcsókolta. A fiú sejtelmesen elmosolyodott, majd leült a fűbe magával húzva a
lányt.
Elhozta hát erre a csodálatos helyre, ahol régen annyit játszott, s ahol
télen először találkoztak. Persze a lány nem jött rá, mert a táj így egész más képen
festett. Aztán a fiú halkan megszólalt:
- Látod? A fény elűzi a ködöt, nem kell
semmitől félnünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése